Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
Tizenheten írták alá a levelet.
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
A pályázatot kiíró intézmény mossa kezeit.
Volt olyan vidéki állomás is, amelyre egyetlen vállalat sem pályázott.
Kizárólag fiatalok ülnek a zsűriszékekbe.
A Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszervezete arra kíváncsi, a gyermekeké marad-e a teátrum.
Huszonhat pályázatot bíráltak el pozitívan.
Akik előregisztráltak, már kedden feltölthetik a pályázati dokumentumokat.
Majdnem négyezer jelentkező közül választották ki őket.
Barcsay Jenő emlékére írtak ki pályázatot.
A cél, hogy megértsük, milyen akadályokkal és kihívásokkal szembesülnek a mindennapjaikban.
A jövőben jobban oda fognak figyelni a „csalások” kiszűrésére.
2024. december 23., 17:40
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal írta ki a pályázatot.
2024. december 22., 06:25
Több száz intézményre nyerték el a közbeszerzést.
Beruházásélénkítő programot hirdetett a kormány.
Vannak viták Brüsszellel, de ez nem egyenlő az EU-s források hiányával.
2024. november 28., 12:55
Most először az állami mellett magánkórházakat és szakrendelőket is elismernek.
2024. november 27., 13:12
Új elemek jelentkeztek a pályázati palettán, de sokan nem is tudnak még róluk.
2024. november 26., 06:26
A pályázat történetének második legnagyobb létszámú mezőnye indult ebben az évben.
2024. november 22., 06:51
Rábeszélné Csipes Tamarát a folytatásra.
A fő téma az élelmiszer-pazarlás csökkentése.
Súlyos milliárdokról van szó.
Nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket.
Hat hónapon belül viszont el kell költeni a megnyert pénzt.
2024. szeptember 30., 17:49
Olyan pályázat jelent meg, amely nagy lehetőségeket tartogat.
2024. szeptember 30., 14:40
És díjcsökkenés jöhet a külön kezelt intézményeknél.
2024. szeptember 26., 11:50
Fontos pályázatok jelentek meg, mutatjuk a részleteket.
2024. szeptember 25., 18:41
A Fidesz budapesti elnöke szerint ennél nagyobb lebukást nagyon régen láttunk.
2024. szeptember 24., 11:04
2024. szeptember 10., 09:19
A pályáztatás lebonyolítása meglehetősen sietősnek tűnik, a BKK-vezér már a Tisza Pártnál is lobbizik a hírek szerint.
2024. szeptember 5., 11:24
A módosult erőviszonyok történelmi lépésre kényszerítik a főpolgármestert.
2024. augusztus 29., 09:52
Fiktív cégekre hivatkozva nyújtották be a kérelmeket.
2024. augusztus 23., 10:01
Az is kiderült, hogy áll az olimpia támogatottsága a fővárosi lakosok körében.
2024. augusztus 18., 09:35
Kifeszített szárnyával figyel minket Gábriel arkangyal.
2024. augusztus 16., 16:21
Évente csak kétszer, tavasszal és ősszel lehet pályázni a pozícióra.
2024. augusztus 15., 16:58
Nem sok mindent tehetünk ellene.
2024. augusztus 14., 08:08
A nyertes pályázók személyéről az egészségügyért felelős miniszter dönt majd.
2024. augusztus 10., 15:56
Kertészeti ültetvénytelepítésre lehet pályázni.
2024. augusztus 9., 19:09
A megváltozott fogyasztói igények is kedveznek az állattartóknak.
2024. augusztus 9., 13:25
A Deák Ferenc tér és a Lehel tér között jön létre a pálya.
2024. augusztus 8., 10:28
Jobb munkakörülményekre vágyik? Most végre itt a lehetőség.
2024. augusztus 5., 08:07
Magyarország ebben a vonatkozásban az uniós tagországok átlaga előtt jár.
2024. augusztus 4., 19:27
Még néhány napig pályázhatnak az egészségügyi startupok uniós támogatásra.
Legfeljebb 16 karakter hosszú lehet a név.
Utaztatás és anyagi hozzájárulás a győztesek jutalma.
Nemsokára kiderül, ki felel a Miskolci Nemzeti Színház jövőjéért.
A telepek korszerűsítésére és eszközbeszerzésre lehet támogatást igényelni.
Kihirdették a Károli Gáspár Református Egyetem épületegyüttesére kiírt nyílt tervpályázat győztesét.
Mintegy 95 millió forintot szán a tervekre az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Számít a munkavállaló, most ráadásul támogatást adnak a jobb körülményekért.
500 millió forint a tét.
Alapesetben kedvezményes hitel formájában, de vissza nem térítendő támogatás is elérhető.
Eszközbeszerzésre és fejlesztésre nyújthatják be igényeiket július 2-től augusztus 1-ig.
Magyarország jelentős potenciállal rendelkezik egészségügyi innovációk előmozdításához.
Régi adósságát törleszti ezzel a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer.
Tizedik alkalommal.
Közel 400 közösség közül kerülhetnek ki az idei év nyertesei, ami az Ön szavazatán is múlhat. A legjobb ebben a versenyben talán az, hogy végül nem csak a nyertesek örülhetnek, hanem mindenki más is, mert a megvalósuló projektek közvetlenül vagy közvetve mindenki számára hasznosak lesznek. Sőt, közben akár Ön is ihletet meríthet!