Itt az izlandi koalíciós válság, előrehozott választásokat írnak ki
A problémát a bevándorlással és az energetikával kapcsolatos kérdések okozták.
A problémát a bevándorlással és az energetikával kapcsolatos kérdések okozták.
A baloldal máris felháborodásának adott hangot a javaslat miatt.
A kormánypárti képviselők 10-15 perc alatt elfogadták a módosító javaslatot.
Jönnek a választások.
Az igazságügyi miniszter az éves bizottsági meghallgatásán beszélt erről.
Jelen nem lévő politikusokat is emlegettek az Országgyűlés mai ülésén.
Erős kijelentések a volt miniszterelnöktől.
A honvédelemről, és az akkufeldolgozókról is tárgyalnak.
A döntést a strasbourgi őszi ülésszak első napján hozták meg.
A jelenség miatt egyre több a bűncselekmény az országban.
Változás a kormánypárti képviselők névsorában.
„Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van” – mondta a DK vezetője.
Beszédet mond a kormányfő.
A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogyan készülnek a következő hónapokra.
Több fontos kérdés is napirendre kerül.
Jönnek az azonnali kérdések.
Állítják, több mint félmillió nyugdíjas él a megélhetéshez minimálisan szükséges összeg alatti ellátásból.
A bukaresti rendőrség eljárást indított.
A kormányfő erről egy videóban beszélt.
Szinte esélytelen, hogy átmenjenek a törvényjavaslataik.
Jogi tanácsadás címen.
A fenyegetések egy Iszlám Államhoz kötődő csoporttól érkeztek.
A választásokat befolyásolná az elképzelés.
Tízévnyi infláció rengeteg nehézséget okoz.
Bedő Dávid szerint a Fidesznek példát kéne mutatnia.
A házelnök megtagadta az ellenzéki képviselőktől, hogy a Parlamentben tárgyaljanak.
A laptopokat is csak korlátozottan használhatnák a képviselők.
A Demokratikus Koalíció képviselője ragaszkodik ahhoz, hogy találkozzon a legfőbb ügyésszel.
Vipera is volt az ózdi férfinál.
De nem tudni, hogy mi alapján.
Őrjöngött, és fenyegette az arra járó embereket.
Özönlenek a turisták Budapestre.
A szimpatizánsok egy része támogatná a kezdeményezést.
Korábban olyan információk jelentek meg, hogy a Fidesz vizsgálja ennek lehetőségét.
Minden más lesz a magyar politikában, mint eddig volt. Összefoglaltuk, hogy miért.
A gond csak az, hogy sem a Tisza Párt, sem a Nép Pártján nem tagja a parlamentnek.
Emellett békésen oldanák meg az Oroszországgal való terület konfliktusukat.
Az igazságra nem sokára fény derül.
Az ülést be kellett rekeszteni, hogy feltakarítsák a vérfoltokat.
Ököllel estek egymásnak a képviselők, az akcióról készült felvételek bejárták a világot.
Folytatódik a dinasztia.
Egy adatigénylés után derült fény a számokra.
Karácsony Gergely szigorú szabályozást lengetett be.
A DK elnöke elárulta, szerinte mit eredményezne a politikusok civilekre történő lecserélésére.
III. Károly beszéde fontos kitételt tartalmazott a nemesekre vonatkozóan.
Tüntetők is várták az uralkodót az eseményen.
Új, szőrös kedvenc érkezett.
A tervezet a terhesség 12. hetéig engedélyezte volna a megszakítást.
Harmadik ciklus óta ő beszél a legtöbbet.
A székely lobogó továbbra is marad.
Két évig tart a munka.
Az utolsók között kerül a T. Ház elé a jövő évi költségvetés.
Több párt is jelezheti csatlakozási szándékát a Patrióták Európáért csoporthoz.
Hétfőtől Magyarországé lesz a soros elnökség az Európai Tanácsban.
A feldühödött tömeg a Parlamentet is megrohamozta.
Az új kabinetnek a korábbinál néggyel több, azaz 20 minisztériuma van.
A kaotikus helyzetről videó is készült.
Sulyok Tamás utódjáról szavaztak.