Az Újpest vezetőedzője nem élte meg diadalként, hogy megszakította az FTC sorozatát
Hogy pontosak legyünk, egyik edző sem tűnt igazán boldognak a Megyeri úton.
Hogy pontosak legyünk, egyik edző sem tűnt igazán boldognak a Megyeri úton.
Az El-ben remeklő zöld-fehérek végre a NB I-ben is Fradihoz méltó teljesítményt nyújtanának.
Varga Barnabás újabb duplájával átvette a vezetést a góllövőlistán.
Az UEFA szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a továbbjutáshoz.
Pascal Jansen szerint a rivális legnagyobb ereje a stabilitás, ami miatt kevés gólt kap.
A magyar rekordbajnok Hamburgban ütötte ki a Dinamo Kijevet.
Az ukránok hálásak a befogadó németeknek.
A tréner szerint ez csak még jobban motiválja csapatát.
A franciák szakvezetője úgy fogalmazott, a jobb és koncentráltabb csapat nyert az Európa-ligában.
Ezzel továbbra is veretlen a magyar bajnok a Ligue 1-gárdák ellen.
Pascal Jansen kemény mérkőzésre számít a francia csapat ellen.
A Ferencváros edzője úgy érzi, bőven volt elég helyzetük ahhoz, hogy elkerüljék a vereséget.
Az angoloknál szinte csak a válogatottjukról és a keretbe meghívott játékosaikról esett szó.
Márpedig az Anderlecht otthonában akadt rontás bőven…
A végjátékban emberelőnybe kerülő magyar bajnok erejéből csak szépítésre futotta.
Azt is elmondta, a legnagyobb csapatok ismérve, hogy alkalmazkodnak a körülményekhez.
Egy nyugat-európai csapat szerette volna őt megszerezni.
Idehaza gyorsan előkerülnek a negatív hangok. Véleménycikk az Indexen.
A bosnyák csapat trénere számára megtiszteltetés a magyar bajnok ellen meccselni.
A frissen megválasztott vezetőedző szerint remek volt a hangulat.
Ez viszont továbbjutásban nem mutatkozott meg.
Igaznak bizonyultak a hét elején felröppent pletykák.
De a napokban több szakemberrel is tárgyalt a népligeti alakulat.