Feljelentést tett Zugló polgármestere, százmillió forintos kár érhette az önkormányzatot
Kétes ügyek sora lehet a városgazdálkodási cég mögött.
Kétes ügyek sora lehet a városgazdálkodási cég mögött.
Gördülékenyebb önkormányzati munkára számít a döntéssel.
A városvezető évfordulójáról emlékeztek meg a somogyi lapok.
A birtokunkba jutott dokumentum szerint pénteken döntenének.
Felesége a közösségi oldalán osztotta meg a városvezető sérüléseiről készült fotót.
A sellyei állomás mosdója viszont Zürichben is megállná a helyét.
A város szerint felelősség terheli Milan Duricsot.
A volt győri polgármester közzétette a vagyonnyilatkozatát.
Burján Ferenc azt is elmondta, miként tud működni most az önkormányzat.
A párt követeli, hogy Niedermüller Péter vonja vissza a döntést.
Vadai Ágnes nem engedi el az ügyet.
A főpolgármester szerint az önkormányzatoknak sokkal kevesebb forrásuk lesz jövőre.
Több mint 300 ember marad munka nélkül.
„Az ötven forint, az ötven forint, sok pénz ahhoz, hogy kidobjuk” – mondta egy helyi lakos.
Muszáj volt valamit kitalálniuk, hogy ne vesszenek kárba a betétdíjas flakonok.
A előzetes letartóztatásban lévő óbudai polgármester politikai fogolynak tekinti magát.
Akinek van garázsa, oda kell tennie az autóját.
Az MSZP III. kerületi elnöke lehet az óbudai vagyonkezelő vezetője.
A közösségnek ajánlotta fel a teljes tiszteletdíját.
2024-ben már négy újságírót öltek meg az országban.
Az Indexnek Csákovics Gyula, a település polgármestere nyilatkozott.
Az ámokfutó további emberekre is rálőtt, egy közülük biztosan meghalt.
Az óbudai polgármester juttatásainak kérdését feszegeti a III. kerületi Mi Hazánk.
Csak úgy nem kamerázhat bárki az ülésen, és nem érdeklődhet a vagyonnyilatkozatokról.
A város Facebook-oldaláról is kizárták.
Százmilliós vesztegetéssel gyanúsítják a politikust.
Időközi választást tartottak.
A Strand Fesztivál viszont maradhat.
Kitálalt egy helyi politikus, aki az önkormányzat családi vállalkozássá alakításától tart.
Dézsi Csaba András elmondta azt is, hogy mi volt a legnagyobb hibája.
A nemzetgazdasági átlagbérhez igazítanák a fizetéseket.
Meglátása szerint „az interneten való gyűlöletbeszéd előkészíti a talajt a valódi erőszakra”.
Kiss László pár napja tette le az esküt a kerület vezetőjeként.
Az LMP képviselője szerint V. Naszályi Márta a hozzá hű emberek hallgatását fizette meg.
Az épület nagyobb részét addigra már lebontották.
A bajba jutott településvezető falujában nagy a titkolózás.
Most bűntetőfeljelentés következik.
Megnéztük, milyen pályát látnak maguk előtt és mi motiválja az újonnan színre lépő kerületi polgármestereket.
Rózsa András az MSZP politikusát okolja a történtek miatt.
Pintér Bence az az elődjével megegyező mozgásteret akar.
Kerekes Ildikót hozzátartozói és munkatársai sem tudták elérni, ezért is kezdték a rendőrséggel kerestetni.
A kerület vezetése hétfőn tartotta alakuló ülését.
Tombol a terror Mexikóban.
A településvezetőnek szombaton veszett nyoma.
A Fidesz frakcióvezetője szerint politikai performance zajlik.
A párt szerint megalázóan keveset keresnek a városvezetők.
A 400 milliós költségvetési hiány ellenére jut prémiumhoz.
Megszűnt a Tisza Sziget, amelyet a volt DK-s polgármester alapított.
Az egyik téma is megvan már.
Kiderült, hogy az önkormányzati választásokig felélték a teljes parkgondozási költségkeretet.
A kormánypártok egyik legismertebb politikusa távozik a politikából.
Hivatalba lépnek a júniusban megválasztott polgármesterek.
„Viszlát, és kösz a halakat!”
A polgármester azt mondta, levágja párttársainak a kezét, ha közpénzt lopnak.
A szocialista Horváth Csaba 22 évig volt fontos pozíciókban.
Tisza Szigetet alapított.
Az Ócsai Református Egyházközség vezető lelkipásztora úgy véli, a polgármester, Budoki Károly megbukott.
Ő lett az első hivatalban lévő New York-i polgármester, aki ellen büntetőeljárás indul.
Hantos Péter azt ajánlotta a városvezetőnek, hogy inkább büfés legyen.
„Mint büfés vagy chipsárukihordó, igen sikeres volt” – olvasható a megosztott levélben.