Mi épül a Dunán a Margitszigettel szemben?
Egy hatalmas úszómű tűnt fel a pesti oldalon, a Moszkva sétányhoz kapcsolva.
Egy hatalmas úszómű tűnt fel a pesti oldalon, a Moszkva sétányhoz kapcsolva.
Ha nyolc évvel ezelőtt olvasom, amit itt írok, felvágom az ereimet. Ha néggyel ezelőtt – hát, nem is tudom mire vélni a hírt. Most itt van a helye: táncot jártam a dög hűlt helyén, igen, a garázsban.
Itt minden autópofa beszél, látszik, hogy mondani akar valamit. A legjobb, hogy egyik se fenyegető, agresszió nincs, maximum bambaság. Esseni lapozgató.
Második napja drukkolunk, hogy Csikós nyakába szakadjon egy zsák euró. Tegyük fel, hogy így lesz: üresen jön haza a Ducato?
Még csak a közvetlen közelünkben néztünk szét, érezni a levegőben a százmilliók szagát. Euróban.
Eddig minden oké, őszintén szólva gyanús is az egész, hiszen a Pontonnal NEM LEHET MINDEN RENDBEN.
Szimós Zsolti névötlete még jobb volt a projektre:„Végállomás: Essen?” A lényeg – a Ponton mindjárt ott virít Európa legfontosabb veterános kiállításán, ami egyben börze is. Már robogunk odafelé!
Ha élne, és nem írta volna még meg, Rejtő Jenő a Ponton Mercimről mintázta volna meg a Szőke ciklon főszereplőjét, nem holmi nőcskéről. Kavar, zavar, csavar, sose lesz már itt nyugalom?
Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy számoltam, a Ponton tervezett esseni eladását fel kell adnom. Jobb híján most egy kicsit akkor pingvinezek.
Bele lehet ülni, gázt adni és elmenni Malagára. Vagy Isztambulba. Esetleg vissza Domsjőbe, az előző tulajdonoshoz. Csendben, takarékosan, biztonsággal, kényelemben. Nagy pillanat ez nekem.
Padlómorzsákból összesöpört hathengeres állólámpa, sosevoltjó Pontonmerci, mind kijutott Nürnberg mellé, sőt, még vissza is. Közben egy kisebb élet filmje lepörgött a szemeink előtt.
Ha most kedd reggel valaki megkérdezi tőlem, mikor indulok legközelebb hosszabb távra a Pontonnal, azt mondom – hónapok múlva. Erre meg pénteken indul is a németekhez.
Egy éve még félig emésztett molytáplálék volt Dezső teljes belső tere, de nézzék meg, most hova jutottunk. Az ember még a cipőjét is leveszi, olyan.
Amikor már minden biztosan jó volt a motorban – teljes mechanikai generál, új karbi, bele való elosztó, abban és azon minden új, és az autó nem ment, drasztikus lépésre volt szükség.
Molyette beltér, egy csontra felújított, de fuldokló motor – volt mit rendbe tenni a Pontonon, sokszor arra gondoltam, eladom, mielőtt felgyújtom. Még ennél is meredekebb ötlet is felmerült.
Családi kirándulásnak indult a Sierrával, durva autós múltidézés lett belőle. Ugrálunk a korszakok közt.
Házi barkács a VÉDA ellen, tűzoltó Ponton és repülő csomagok a mai Hidegindítóban.
Elsőre hülyeségnek tűnik, hogy hidak helyett ilyesmit építenek, de a norvégok nem hülyék.
Az elmúlt pár hónap során az autó 54 éves, eredeti kárpitja molylárvák rágószervein molylárva-testekbe özönlött, majd molyszarként távozott onnan. Kattintani csak erős idegzettel!
Ahányszor szelepet állítottam, ahányszor gyújtást tekertem, ahányszor rácéloztam a strobóval, ahányszor piszkáltam a karbit – nem kívánom senkinek. De most talán elkezdhetem a bejáratást.
Lassan egy éve szedtem szét a Dezső nevű Ponton-Mercedest. Akkor fogalmam se volt, mennyi idő alatt állok megint az indítás előtt. Ahhoz képest jól mennek a dolgok.
Az ember morózusan betoppan az irodába, január negyedike van, ború, hideg, első munkanap. És ezt találja.
Ahány fórum van a neten, ahány szakértő a börzéken és találkozókon, mind azt állította: egy Pontonba nem lehet betenni így a motort. Hát, de.
Két és fél hónapja adtam fel a hirdetést: Mahle gyártmányú, alapméretű Mercedes 180 dugattyút keresek, akár használtat, egy darabot is. Azóta megint minden megváltozott.
2013 novembere és 2015 februárja között egyáltalán nem írtam Dezsőről – az volt a terv: majd ha purrog szépen és végre jó lett a motorja, megírom.
Most nézem, több mint egy év eltelt azóta, hogy Dezsőről írtam e hasábokon.
A Thüringer Barbi persze nem tudja, mert nem olvas TC-t, de ez éppen olyan, mint az enyém.