Coming outja után öt évvel megszólalt Szetey Gábor volt államtitkár. Elmondja, milyen volt menekülni a homofóbok elől, miért nem jött el Gyurcsány a melegfelvonulásra, hogyan csinált ügyet a melegkérdésből a jobboldal.
Egy képviselő feljelentette a gyerekeikkel vonuló szülőket. A „normális melegekkel” nincs baj.
Békés Pride, rekordot döntő Volt, őrült sportsikerek, és egy szomorú haláleset. A kánikula marad, Napi napi hétvégi kiadás.
Arra céloznak, a melegfelvonulás után megvert három férfi nem működött velük együtt.
Három embert vertek meg szélsőségesek a Pride után. Az ellenzék és a civilek fellépést sürgetnek.
Belgiumban tíz éve házasodhatnak a melegek.
Közel tízezer ember és négyszáz cég vonult az idei Pride-on, ahol válaszoltak a parlamenti képviselők kifogásaira. Kell-e száz év a melegjogok érvényesítéséhez?
Nem voltunk szigorúak, egy magyar film, egy nagyon régi mű, egy tévéfilm és egy sorozat is belefért. A lényeg, hogy bátor és klassz filmek.
Most először cégek is csatlakoztak a Pride-hoz. A Jobbik az Erzsébet téren. Balatonon is volt vonulás.
Interjú az első nyíltan meleg amerikai politikus, a meggyilkolt Harvey Milk unokaöccsével.
Sok vállalat piacot lát a melegekben, de akadnak olyanok is, akik saját megcsorbult imázsukon akarnak javítani a melegmozgalmak támogatásával. Hogy lesz pénz a toleranciából?
Szombaton 16-kor indul a menet. Az Index nem csak élőben tudósít, részt is vesz a felvonuláson.
Három politikus merte vállalni másságát. Egyikük karrierjét hátráltatta, másikuk csak a pozitívumot látja, a harmadik már nem Magyarországon él. A szélsőjobb is elismeri a bátorságot.
A Fidesz elmenekült a kérdéseink elől, a Jobbik a négy fal közt csináltatná, a KDNP szerint pedig a melegek maguk tehetnek a diszkriminációról. A baloldal növelné a melegek jogait.
Ha egy heteró pasi eljátszik egy meleg karaktert, kap egy rakás díjat és mindenki megtapsolja. Fordítva ez nagyon nem működik. Sok pénzről van szó. Kik coming outoltak eddig?
Nem találtunk olyan konzervatív képviselőt, aki részt vesz a pride-on, viszont lesz, aki ellentüntet.
Ha magyar vagy, érvelned kell! - a VOLT közönsége a Pride-ról, melegekről és köcsögadatbázisról.
A konzervatív Costa Rica-i képviselők nem olvasták el alaposan a törvény szövegét.
De az is lehet, hogy meghekkelték a kormány mellett demonstráló szervezet oldalát.
A Budapest Pride rendezvényének keretében pinasüti készítésre indultunk. Nemes céllal persze.
A középmezőnyben vagyunk a melegek emancipációja terén Európában, de csak azért, mert még van miből elvenni. Ön mit gondol a melegek magyarországi jogairól?
A melegjogokról szóló beszélgetésre a Fidesz ígérkezett, de végül senki nem ment el.
Ez is kiderül abból az új magyar filmből, amiben meleg fiatalok faggatják az idősebb generációkat.
Adatbázist hozott létre a deres.tv azokról, akik részt vesznek a Pride-on. Tömegek jelentkeznek.
A miniszterelnök nem tudta, hogy elhívták, most videóüzenetben kérték meg, hogy jöjjön.
Vicces Z világháború paródiában szólnak be a világot melegekkel riogató konzervatívoknak.
A Pride és Horn temetése ellen sem tüntetnek és tagjaik sem viselhetnek jobbikos jelvényeket.
A Google, az espell és a Prezi indította a kezdeményezést, az Index is csatlakozott.
Mindkettőjüket meghívták. Tarlós úgy tett, mintha először hallana a melegfelvonulásról.