16 találat az Indexről, és a környékéről.
Egy ház a város határában, halászlé, rengeteg unikum és egy utólag megbánt templom mögötti vizelés. Baján jártunk Szabó Benedekkel, Az én városom 6. rész.
Egy életvidám paralimpiai bajnok a mediterrán Bajáról. Az örökbe fogadott Vereczkei Zsolt arról a pillanatról is beszélt, amikor vér szerinti szülei sikerei csúcsán felhívták. Visszavonulása óta az a célja, hogy másokon segítsen.
Szabó Péter a Kalocsa melletti Bátyán termel paprikát az apjától '45 után kétszer is elvett földön. Próbál a nagyüzemi módszerekkel szemben életben maradni. Dolgozott bankban is, sok pénzért, lehülyézték, amikor váltott.
Tizenöt éve Budapesten él, de mindig is parasztgyereknek tartotta magát Kövesdi Gábor. Éveken át kérték a fővárosi barátai, hogy vigyen egy kis hazait, aztán komolyra fordult a dolog. A Bács-Kiskun megyei MyFarm Hartában távirányítással gazdálkodhatnak a városiak.
A 30-as évek legbefolyásosabb influenszerét népviseletbe öltöztetett görlökkel hódította meg az ügyes gyárigazgató. A pálinkája egy fél évtizedre világhírű lett.
Lézernagyhatalom vagyunk, és ez már a Hard Rock birodalmat tulajdonló milliárdos indiántörzsnek is feltűnt.
De nemcsak egzotikus mediterrán növényeket, hanem fügedarazsakat is telepített a becsehelyi birtokára Miklós Ákos Márton. A kivitermését egy az egyben felvásárolja a Metro.
Varga Péter Zalaegerszegről indult világgá, hogy autótervezést tanulhasson. Ma a Porschénál a külső dizájnért felelős csapat vezetője, a napokban ő mutathatta be a cég első elektromos autóját.
Delelő söröző, a pultnál a biciklijével Pista bácsi. Latrina, rettegés, Rózsa Sándor, lószar a vályogfalon. Elkeresztelt biciklik, brűgölés a strandon, elfajult lecsongrádozások. Szentes, ahogy híres szülöttei, Cserna-Szabó András, Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor és Hajdú Balázs látták, látják.
Fizikus, de a közösségi közlekedéssel foglalkozik, budapesti, de hogy a közösségi közlekedéssel foglalkozzon, Szegedre költözött. Németh Zoltán Ádám beszélt arról, lehet-e 100%-ban elektromos tömegközlekedés a városban, és hogy milyen hatása volt az életére az Index fórumának.
Egy 700 fős csongrádi kistelepülésen helyi alapanyagokból készít zöldségkrémeket két lánytestvér, akik gyesen lévő kismamaként indítottak vállalkozást. Már nagy drogérialáncok is beválogatták a kínálatba termékeiket.
Aztán el lehet dönteni, melyik a jobb. Három alapvető Csongrád megyei terméket előállító gazdát látogattunk végig. Paprika mellé induló haltenyésztés, csemegekukorica ipari mennyiségben és szatymazi őszibarack furcsán támogatva.
Az első Balaton-átúszóink főurak voltak. Wesselényi még meg is borotválkozott úszás közben. A Siófok és Füred között úszó Szekrényessy Kálmánt pedig ezrek ünnepelték.
A veszprémi futball ikonja csak annyit tudott Veszprémről, amikor odaszerződött, hogy ott a Balaton. Válogatott meg úgy lett, hogy Kiprich megígérte neki: ha jól állnak, a meccs végén odakap. 28 évesen befejezte karrierjét.
Veszprémben minden hegy egy-egy külön borvidék. A legborosabb megyében négy kevésbé ismert, a táji hagyományokat továbbéltető borászatot kerestünk fel.