3355 találat az Indexről, és a környékéről.
A halálcsoportból senki nem fért be a legjobb nyolc közé.
Schäfer András csapata kétpercnyire volt a csodától a Real Madrid ellen.
Az elmúlt két évtized két legmeghatározóbb játékosa nélkül jön a rajt.
Persze csak a jövőben, mert most a „legjobb elnök” kezében van a klub.
Saját nevelésű támadójuk 12 év után lőtt újabb gólt hazai pályán – győzelmet ért.
Milliárd eurós tételekről beszélhetünk.
Ahogyan egyébként Toni Kroos vagy Vinícius Júnior sem.
Topligás együttest irányíthat.
A Real Madrid megújult stadionja számos újdonsággal rendelkezik.
A Chelsea többet költött, mint a komplett spanyol élvonal, világszinten dobogós a szaúdi pénzszórás.
A klubnál két hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tartották az érkezését.
A madridiak továbbra is százszázalékosak a bajnokságban.
Schäfer András csapata többek között a Real Madriddal küzdhet meg.
A klub megvásárlására szánt hatmilliárd font mellett a 250 millió eurós kivásárlási záradék sem jelentene akadályt.
A nyitányon szerzett gólját most három kanadai ponttal toldotta meg.
Egyedüliként az élvonal résztvevői közül.
„Konstruktív, pozitív hangvételű” egyeztetés végére került pont.
Thibaut Courtois után másik kulcsemberüket is hosszú időre elveszthetik a madridiak.
A bajnoki ezüstérmes magabiztos győzelemmel startolt a 2023–2024-es La Liga-szezonban.
Londonból érkezik a helyettes, egy évre kölcsönbe.
Egy korábbi Ferencváros-játékos is fejfájást okozhat a gigászoknak.
Akár hat-kilenc hónapra is partvonalon kívül rekedhet.
Lázasan készülnek az európai topcsapatok a közelgő bajnoki rajtra.
Itt az újabb fordulat a világbajnok francia csatár jövőjét illetően!
Tovább zakatol a katalán zsenikeltető.
Az előző spanyol labdarúgó-bajnokságban még a Sevillában játszott, azt megelőzően pedig kilenc évadon át volt a Real Madrid játékosa Isco.
A katalánok védelme egyelőre nem emlékeztet az előző idénybelire.
Hiába küldtek miatta külön delegációt Párizsba, még csak annyit sem mondhattak, hogy fapapucs.
Erre még a Real Madridnál sem mondanának nemet!
A mérkőzés előtti felvezető műsor alatt lett rosszul.
Vészesen fogy az idő.
A Real Madridot hagyta el.
A Real Madridnál dörzsölik a tenyerüket.
Mégsem költöttek egy eurót sem a párizsiak.
Sajtóhírek szerint korábbi klubja került pole-pozícióba válogatott kiválóságunkért.
A legutóbbit épp új csapata, a mostani győztes „égszínkékek” ellen szerezte meg.
Robert Lewandowski távozása óta nem volt sztárcsatár a klubnál.
Példaképe hasonlóan járt anno.
A horvát középpályás szerződése július elsején járt volna le a spanyol rekordbajnoknál…
Bárhogyan is dönt a jövőjéről, a nemzetközi kupaindulás így is, úgy is biztosított.
De a következő szezonban is az Euroligában szerepelhet.
Akár 250 millió euró is lehet a végösszeg, amit a spanyol klub kifizet érte.
Az első „El Clásicóra” egészen az október 29-ei hétvégéig kell várnunk.
A 33 éves védő 2024 nyaráig írt alá, így eldőlt, marad a spanyol rekordbajnoknál.
Ismerős arc érkezik a Bundesligából – írja a Sport Bild.
A német középpályás szerződése a hónap végén járt volna le a madridiaknál.
A katalánok idegenben szerezték meg a 20. aranyukat.
Egy évre kölcsönbe, vételi opcióval.
Ismét szoros meccs, ismét vereség: a katalán csapat már kedden lezárhatja az aranycsatát.
A Ferencváros a 117. helyre került.
A Bundesliga legjobbjának megválasztott futballista hatéves szerződést kötött a királyi gárdával.
Kellenek új arcok a nemzetközi porondra, vagy tényleg jöjjön inkább a Szuperliga?
A Real Madrid címvédőként várja a finálét.
Az Euroliga-győztes tovább írja nagy sorozatát.
Kedden mutatják be, 2027 nyaráig szól a szerződése.
Thibaut Courtois az izraeli modellt, Mishel Gerziget veszi feleségül.
A jövő fényesebb is lehet, mint hinnénk. De képes egymásnak átadni a kilincset a két generáció?
A potenciál mindvégig ott volt benne, amikor vezérré lépett elő, bizonyította világklasszisát.
Már csak az a kérdés, a londoniakkal is dűlőre jutnak-e a „királyiak”…