Videón, ahogy a rendőrség elfogta a budapesti taxirablót
Nem mindennapi módon ütöttek rajta.
Nem mindennapi módon ütöttek rajta.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.
Stoppolni is megpróbált a forgalomban.
Meglepő videó került elő a rapperről.
Ön is segíthet. Felismeri Lakatos Antalt?
Több tízmilliót sikerült ellopnia az általa manipulált nőktől.
Dudás Miklós szerint „elvették édesapja életét”.
Az emberöléssel gyanúsítható 60 éves férfit a rendőrség elfogta.
A párt szóvivője Szijjártó Péternek üzent.
A rendőrök is díjazták a mutatványát.
Adorján Béla véleménycikke.
Le is videózták az esetet.
A helyszínen még most is dolgoznak a tűzoltók.
65 ezer forintos büntetéssel jutalmazták a betelefonálót.
Több száz embert igazoltattak.
A rendőrök gőzerővel keresik az elkövetőt.
A mentők már stabil állapotban vitték kórházba.
A Fidesz budapesti elnöke három témával érkezik a Fővárosi Közgyűlésbe.
A nő két nappal később halt bele sérüléseibe.
A sértett elmenekült a helyszínről.
Mentők vitték el egyiküket.
És még csak a biztonsági övet sem használta.
Sűrű időszak áll a határon szolgálatot teljesítők mögött.
A megengedett sebesség háromszorosával ment az illető.
A 33 éves sérült agyműtéten is átesett.
Engedély nélkül hozta Magyarországra.
A kiszolgáltatott áldozatokat erőszakkal vették rá az együttlétekre.
Az egyik csaló a rendőrség munkatársának adta ki magát.
A fiú beismerte bűnösségét.
A 32 éves férfi egy vita hevében fojtotta meg a gyermeket.
A bűn- és baleset-megelőzés terén sok munkája volt a rendőrségnek.
Több fegyveres is megjelent a környéken.
A rendőri jelenlét folyamatos lesz a visszaköltözés alatt a vagyonvédelem érdekében.
Hét embert vettek őrizetbe.
Az ARC kiállítás felháborodást kiváltó plakátját hamarosan visszaállítják.
A célállomás Ausztria volt.
A holttestre egy erdős területen találtak rá.
A túlzásba vitt italozást a jogosítványuk bánta.
A rendőrség aggasztónak nevezte az ügyet, amely megrázta a sportoló hazáját.
Az akciót követően vizsgálat indult.
Akár 20 év börtönt is kaphat.
A hírhedt terrorista, Carlos, a „Sakál” géppisztolya is megtekinthető
A helyzeten legfeljebb az változtathat, ha újabb bizonyíték kerül elő.
Egy személyautó ütközött össze egy kamionnal.
A férfi egy 28 éves nőt ölt meg néhány nappal ezelőtt.
A férfi különös ismertetőjele az egész bal karját fedő tetoválás.
De van olyan ügy, ami 24 évvel később oldódott meg.
Úgy tudni, Dusnok térségében találtak rá.
A rapper nem először kerül bíróság elé.
Nagyszabású razziát tartottak a fővárosban.
A vétlen utasokat és egymást is eltalálták.
Iskolatársa nem adott neki pénzt, ezért agresszívvá vált.
A kamerafelvételek szerint egy táskát helyeztek el a bejáratnál a robbanás előtt.
A Rebel Ridge toronymagasan kiemelkedik az online videótár újdonságai közül.
Két autó ütközött össze.
Jön az újabb Roadpol ellenőrzés.
Tavaly közel 1400 14 éven aluli gyermek sérült meg itthon közlekedési balesetben.
Jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak.