1162 találat az Indexről, és 272 a környékéről.

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.

Beszállókártya és útlevél nélkül jutott fel egy gépre egy férfi Bécsben
Kínába utazott a potyautas, de lebukott.

Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait
Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.
Egy nő holtteste mellett volt kénytelen utazni egy házaspár a repülőn
A légitársaság utólag elnézést kért.
A levegőben csípte meg a pilótát egy tarantula
A pilótának orvosi ellátásra volt szüksége.
A levegőben ütközött össze két repülőgép Arizonában, legalább ketten meghaltak
Vizsgálják az eset körülményeit.

Videón, ahogy kigyullad és hátára fordul a repülőgép Torontóban
Egészen tisztán látható a szerencsétlenség pillanata.

Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Egy hetvenes éveiben járó férfi váratlanul rosszul lett.

Műszaki probléma miatt vissza kellett fordítani az amerikai külügyminiszter Münchenbe tartó gépét
Kezdődik a Müncheni Biztonsági Konferencia, amelyen szinte minden ország képviselteti magát.

Landolás közben ütközött a Mötley Crüe frontemberének repülőgépe, egy ember meghalt
A balesetben többen megsérültek.

Az emberi kíváncsiság miatt nő a repülőgép-balesetek száma
A Föld légkörébe visszatérő rakéták már az utasszállító gépeket is jelentősen veszélyeztetik.

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait, nincsenek túlélők
Mind a tíz utas meghalt.

Újabb megdöbbentő részlet derült ki a 67 áldozatot követelő washingtoni repülőgép-szerencsétlenségről
Nem működött a repülővel ütköző katonai helikopter egyik biztonsági rendszere.

Ki akarta ütni egy amerikai repülőgép ablakát egy agresszív utas Amerikában
A többi utas fékezte meg, de a légitársaság nem jelentette fel.
Nyomtalanul eltűnt egy utasszállító repülőgép Alaszka felett
Tíz utas volt a fedélzeten.
Repülőgép-szerencsétlenség a Fülöp-szigeteken, egy amerikai katona is meghalt
A balesetnek nem volt túlélője.

Újabb részletek derültek ki a lezuhant azeri utasszállítóról
A gép hidraulikus rendszerében keletkeztek károk.

Újabb repülőgép zuhant le az Egyesült Államokban, nincsenek túlélők
Az orvosi célokra átalakított légi jármű harminc másodperccel a felszállás után gyulladt ki.

Japán harci repülőkkel figyeli a környékén észlelt orosz vadászbombázókat
Az orosz hadsereg folyamatosan aktív a Japán körüli területeken.

Megtalálták a Washingtonban lezuhant utasszállító repülőgép feketedobozait
Több kérdés is megfogalmazódott az amerikai légiirányítással kapcsolatban.

Repülésoktató a washingtoni légi balesetről: Mindkét pilótának vakfoltja volt, nem a megfelelő irányba néztek
Több felvétel is megjelent a gépek ütközéséről.

Több amerikai és orosz műkorcsolyázó is az utasok között lehetett a washingtoni repülőgép-balesetben
Többen is a Wichitában megrendezett amerikai műkorcsolya-bajnokságról tértek éppen haza.

Légi baleset Washingtonban: a hatóságok szerint mind a 67 utas meghalhatott
A repülőteret lezárták, már csak a holttestek felhozatalában reménykednek.
Lezuhant egy repülőgép Szudánban, az utasok szabadságra utaztak volna a fővárosba
Legkevesebb 20-an meghaltak a szerencsétlenségben.

Tűz ütött ki felszállás előtt egy dél-koreai repülőgépen
Hárman könnyebben sérültek meg a mentés közben.

P*csfejnek nevezte a légiutas-kísérőt, a rendőrök vitték le a repülőn erőszakoskodó férfit
Az ittas férfi még a rendőröket is megtámadta.

Villámcsapás ért egy utasszállító repülőgépet Sao Paulóban
Hatalmas vihar vonult át Brazília déli részén.

Madártollak kerültek elő a lezuhant dél-koreai utasszállító hajtóművéből
Egy költözőmadártól származnak a hatóságok információi szerint.

Kylie Jenner annyit repült egy nap alatt, mint más egy évben
Kardashianék nem fukarkodnak, ha a kényelmükről van szó.

Rekordnagyságú volt a forgalom Magyarország légterében tavaly
Az előző évinél csaknem 6 százalékkal több repülőgépet irányított a HungaroControl.

Alkoholfogyasztási limitet vezetne be Európa repülőterein a Ryanair
A légitársaság az utasok magaviseletét javítaná az intézkedéssel.

Gorillabébit mentettek ki Isztambulban egy repülő rakteréből
A Turkish Airlines Nigériából Thaiföldre tartó járatán találtak a veszélyeztetett állatra.

Eltűnt egy kisrepülőgép Kolumbiában
Egyelőre nem tudni, hogy a gép balesetet szenvedett-e.
Lezuhant egy repülő Ausztráliában, többen meghaltak
A hatóságok vizsgálják, hogy mi okozta a szerencsétlenséget.

Bejelentette lemondását a dél-koreai közlekedési miniszter a Jeju Air katasztrófája miatt
Több repülőtéri szabálytalanságra már fény derült, de mégy folyik a nyomozás.

Pamela Anderson: Majdnem meghaltam a repülőn
A színésznőt összekeverték egy énekesnővel, és majdnem rá is támadtak.

Két holttestet találtak egy repülőgép futóművében az Egyesült Államokban
A rendőrség nyomozást indított.

Hova üljünk egy repülőn, hogy biztosan túléljünk egy balesetet?
Szakértők nyilatkoztak az azeri és a dél-koreai esetet követően.
Két ember meghalt és sokan megsérültek, mikor épületbe csapódott egy kisrepülőgép Kaliforniában
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tragédiát.

Razziát tartott a rendőrség a dél-koreai repülőgép-baleset helyszínén
Karbantartásra és működtetésre vonatkozó dokumentumokat kerestek.

Az Egyesült Államokban vizsgálják tovább a balesetet szenvedő dél-koreai gép feketedobozát
Madárrajjal ütközés, de mechanikai hiba is felmerült a baleset okaként.

Fokozódik a helyzet Dél-Koreában, már a Boeing is vizsgálódok a repülőgép-baleset ügyében
174 áldozatot sikerült eddig azonosítani.

A vasárnapi tragédia után ismét probléma vetődött fel a Jeju Air egyik gépével kapcsolatban
Az utasszállítónak vissza kellett fordulnia.

Kövér László részvétet nyilvánított a dél-koreai repülőbaleset miatt
Táviratban üzent a házelnök.

Megszólalt a szakértő – ezért halhatott meg 179 ember a dél-koreai balesetben
A RAF korábbi pilótája is elmondta véleményét a tragédiáról.

Sosem látott jelenséget észleltek a dél-koreai reptéren a katasztrófa előtt
Szokatlanul sok madár lepte el a muani reptér légterét, figyelmeztetést is kiadtak a baleset előtt.

A felrobbant gép egyik utasa utolsó üzenetében utalt arra, mi okozhatta a balesetet
Az egyik túlélő is megerősítette az utastársa által leírtakat.

Lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Norvégiában
Hidraulikus meghibásodás miatt hajtottak végre kényszerleszállást a pilóták.

A levegőbe emelkedett Kína új csodafegyvere
Az amerikai technológia konkurenciájának szánják.

Euronews: Azerbajdzsán szerint az oroszok lőhették le a lezuhant gépet
Azt is elárulták, hogy milyen típusú légvédelmi rendszer okozhatta a tragédiát.

Holttestet találtak egy repülőgép futóművében
A rendőrség nyomozást indított.
Lezuhant egy utasszállító Kazahsztánban, többen meghaltak
A gépen mintegy 70 fő utazott, több utas, köztük a személyzet tagjai is életüket veszthették.

Túlfutott a Norwegian járata, vészcsúszdákon hagyták el az utasok a fedélzetet
A norvég hatóság vizsgálja az esetet.

Újraindul a rejtélyesen eltűnt maláj utasszállító keresése
Több mint tíz éve történt a szerencsétlenség.

Összeültek a titkosszolgálati vezetők Magyar Péter és a Magyar Hang miatt
A Fidesz frakcióvezetője szerint „fennállt az esélye, hogy megtorlást hajthatnak végre Magyarországon”.
Lézerfénnyel vakítottak el egy pilótát Győr közelében
Percekig világították a Spanyolországba tartó repülőgépet.

Felszállás után derült ki, hogy hiányzik a jobb oldali futómű, kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Őcsényben
A kalocsai repülőtéren hagyták, a pilótának a levegőben kellett döntenie, hogy mit tegyen.

Késve indult a repülőgép, külföldön ragadtak Sebestyén Balázsék
Már tudják, hogyan jussanak haza, de nem lesz egyszerű.