Visszatér a Nokia legendás telefonja, a 3210
Frissített külsővel érkezik az ikonikus mobil.
Frissített külsővel érkezik az ikonikus mobil.
A színész számtalan filmben, sorozatban, színdarabban szerepelt, de hatvan év után munka nélkül maradt.
Teszteld memóriád és műveltséged a retró rövidítések kvízében!
Gergely Róbert énekesi karrierje az Emmanuelle című filmnek köszönhetően indult be.
A Gyermekvasút első szakasza mindössze 4 hónap alatt készült el, a gyerekeknek pedig óriási dicsőség volt, ha úttörővasutasok lehettek.
Ivancsics Ilona látványos fogyása után ismét a Szomszédokban játszott Vágási Jutka bőrébe bújt.
Sokan emlékeznek a NDK-s kétkerekű járművekre, melyek már vagyonokat érhetnek itthon.
Bár Flipper Öcsi és Szilágyi Mariann nagyon szerette egymást, kapcsolatuk tele volt fentekkel és lentekkel.
A Keménykalap és krumpliorr Péterkéje felnőttként is szerepelt filmekben, de ma már inkább énekesnőként ismert.
Ezek voltak az elmúlt század utolsó évtizedének kedvenc játékai.
A színésznek az a meglátása, hogy még évekig foroghatott volna a sorozat.
Ha te is annak idején kilószámra etted a jégkrémeket a Balaton-parton, nem lesz nehéz kitöltened ezt a kvízt.
Beri Ary a ’80-as évek első számú tinisztárja volt Magyarországon. A legkevésbé sem élvezte, hogy felismerik az utcán.
Az 1964-es tokiói olimpián szerzett ezüstérmet, a Tévétorna című műsorban három lányával szerepelt.
Harmincon túl már akkor sem volt könnyű a társkeresés: van, aki a Hazafias Népfronttól, mások az IBUSZ-tól várták a megoldást.
Ha a 80-as, 90-es években voltál iskolás, valószínűleg a te gyerekkorodnak is meghatározó részei voltak ezek a büfés finomságok.
Ha a kép nem is, de egy-egy reklámot kísérő dallam biztosan megmaradt a '80-as évekből.
Ezekért a kincsekért nem kell sokat fizetni, és sokáig nem hagynak cserben.
Tojáslikőr, sonkatekercs és csokitojás. Retró húsvét, avagy ezekkel készültek az ünnepre a háziasszonyok ötven évvel ezelőtt.
Ha kedd, ha szerda: Zsákbamacska! – rémlik még, hogy ki vezette a vetélkedőt?
Még a Nürburgringen is mentek vele egy penge kört.
Aki a hetvenes, nyolcvanas években nézett tévét, biztosan emlékszik ezekre a műsorokra. Gyere velünk nosztalgiázni!
Ezeknek a retró termékeknek talán nem is ismered a történetét, bár mai is ott lehetnek a kosaradban.
Képeken a A kőszívű ember fiai című film szereplői egykor és napjainkban.
Mészáros Zoltán ma már nem Magyarországon él, Németországban is sikeres színész lett, viszont nemrég hazánkban forgatott.
Tényleg annyival rosszabb David Lynch Dűnéje, mint Denis Villeneuve kasszasikerei? Utánajártunk.
A Magyar Televízió bemondói egykor és ma: megnézheted őket, és megtudhatod, hogy élnek 2024-ben.
Spáh Dávid és Spáh Károly egykori kollégájukkal, Csonka Andrással dolgoztak újra együtt. Friss kép készült róluk.
Kárász Zénóért a '90-es években rajongtak a tévénézők, most Szegedtől nem messze éli vidéki életét.
A diszkókirálynő öt évtizede van a zenei pályán, a magánélete is harmonikus, nem csoda, hogy jól érzi magát a bőrében.
Retró galériánkban a régi Budapest neonreklámjait idézzük fel.
Gazdálkodj okosan!, Moncsicsi, Lego, Barbie. Gyerekkorunk kedvencei, amikor a nyugati játékokat csak a dollárboltban lehetett megvenni.
A Família Kft. három szereplője összeállt egy közös fotóra.
A TV2-nek mesélt arról, milyen volt fiatalként belecsöppeni a popszakmába.
„Galaktikus invázió” mellett nosztalgiázhatunk.
A 45 éves énekesnő a mai napig nem hagyott fel a zenéléssel, jelenleg tizedik szólólemezét készíti.
Most tesztelheted, mennyire emlékszel a Szomszédokra!
Érzelmi hullámvasút a javából!
Toldy Mária 1966-ban elsőként nyerte meg a Táncdalfesztivált, ezzel országosan ismert és ünnepelt énekesnő lett.
A Csábító leckék egy tiltott tanár-diák viszony körül forog.
Nosztalgiázz velünk a 70-es, 80-as évek slágertermékeivel!
A Vaskaromban élete legkeményebb alakítását nyújtja.
Annyira nem bánták a Budapesten rekedt külföldiek a karantént: a gulyáskommunizmus luxuskörülményeket biztosított számukra.
Noha már több mint tíz éve annak, hogy végleg bezárta kapuit a budapesti Vidám Park, a városligeti élményeinkről szóló emlékek aligha kopnak.
Lapozgass és nosztalgiázz velünk és az egykori úttörőkkel!
Mennyire emlékszel még gyerekkorod ízeire? Ettél ezekből a csokikból? Bizonyítsd be!
Tesztelheted tudásod, mennyire ismered a retro magyar filmeket.
Görög Lászlót születésnapja alkalmából a Thália Színházban is felköszöntötték.
A Modern Hungária egykori énekese még nem tudja, ideiglenes vagy tartós szövődményről van-e szó.
Nem volt szombat este, hogy ne hallottuk volna a buliban a dalukat. Aztán ahogy berobbantak, egy sláger után el is tűntek. Felkutattuk, mi lett velük.
Neked is tudtak olyan ebédet adni, amit legszívesebben egy másik bolygóra kívántál volna?
A Bestiák dögös fekete hajú énekesnőjeként ismerte meg az ország. Honey eltávolodott a rivaldafénytől, és édesanya lett.
Gurulni lehet rajta a röhögéstől.
Ivancsis Ilona egy nehéz időszak után tíz kilót fogyott, sugárzik róla, hogy jól érzi magát a bőrében.
Mohai Gábor és egykori kolléganői, Endrei Judit és Bay Éva a mai napig szoros barátságot ápolnak egymással.
Képes összeállításunkban a ’80-as évek ikonikus magyar modelljeit gyűjtöttük össze akkor és most fotókon.
Fresh Vikit a 2000-es években a legdögösebb énekesnők között tartották számon. Még egy férfimagazin szavazását is elnyerte.