Orbán Viktor: Régóta érdekünk volt, hogy Románia velünk együtt élvezze a schengeni övezet előnyeit
Ez most megtörtént – jelentette ki a miniszterelnök.
Ez most megtörtént – jelentette ki a miniszterelnök.
Alapos vizsgálat elé néz a népszerű videós platform.
Az Erdélyi Magyar Szövetség kabinetvezetője abban bízik, hogy a román választásokon történt káosz felébreszti a politikai elitet.
A 47 kilométeres szakasz átszámítva 244 milliárd forintba kerül.
Egy hónappal ezelőtt sikeres pszichológiai felmérésen ment át.
A közép- és kelet-európai piacra terjeszkednek.
A vád szerint jelentős összegeket kaptak azért, hogy népszerűsítsék az elnökjelöltet.
Olyan üzenetek is akadnak, amelyek szerint a tüntetőkre fognak lőni.
A romániai forradalom kirobbanását előidéző püspök elmondta, addig nem pihenhet, amíg nem lesz autonóm Erdély.
Döntés született Bulgária és Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról.
Egy Európa-barát kormányt hoznának létre.
A kiberbiztonsági szakértő elárulta, hogyan ért el ennyi megtekintést.
Romániában kapták el a Fejér vármegyei férfit, akihez több bűncselekmény is köthető.
Kedden döntenek az esetleges előzetes letartóztatásba helyezéséről.
Nem tartotta be a dolgozó a munkavédelmi szabályokat.
Több közösségimédia-platform is érintett az orosznak tulajdonított akcióban.
Nem vagyok Soros-ügynök − tette hozzá a román elnökjelölt.
Vámos Petra elárulta, mi a csapat fantasztikus menetelésének titka.
Romániát is magabiztosan legyőztük, így már hatból hat siker a mérleg.
Donald Trump fiának Soros György jutott eszébe a történtekről.
Puccskísérletre készülhettek?
Calin Georgescu szerint „már semmi sem alkotmányos Romániában”.
Mintegy 23 órát töltött egy szakadékban.
Szerinte az alkotmánybíróság „Románia maffiabírósága”.
Az egykori román fasiszta mozgalom népszerűsítői is érintettek.
Egy újságíró véleménye szerint a román hatóságok előre egyeztethették a döntést a Nyugattal.
Az első forduló győztese először állt a nyilvánosság elé az Alkotmánybíróság döntése óta.
Klaus Iohannis elárulta, mi a következő lépés.
Megnéztük, mit írnak a külföldi lapok az alkotmánybírósági határozatról.
Az olimpiai negyedik azonban váratlan pofonba szaladt bele
Ki lesz az ország elnöke, ha december 20-án lelép Klaus Iohannis, a jelenlegi államfő?
Az egész eljárást meg kell ismételni.
A franciák bár küzdelmesen, de legyőzték a mieink vasárnapi ellenfelét.
Az akciót a hatóságok akadályozták meg.
Úgy vélik, a Nyugat nem engedheti meg magának, hogy Románia gyenge láncszem legyen.
Elena Lasconi egy EU-párti nemzeti egységkormányra tett javaslatot.
„A kisebbik rossz” mellett döntöttek.
Több esetet is találtak.
Már ma kiderülhet, hogy melyik elnökjelöltet támogatja a második fordulóban az RMDSZ.
A közösségi médiában üzent a magyar miniszterelnök.
Az RMDSZ több mint 6 százalékot ért el.
Magas a részvétel, a voksok száma közelít a másfél millióhoz.
A szélsőjobboldali erők a jelenlegi politikai elitet cserélnék le, miközben a mainstream pártok szerint viszont a demokráciára jelentenek veszélyt.
Csaknem 20 millió szavazatot néznek át.
Bukaresten, Temesváron és Kolozsváron is szerveztek demonstrációkat.
Az RMDSZ elnöke szerint a mandátumok akár 40 százalékát is magyarellenes pártok szerezhetik meg.
Az elnök összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot.
December 12-én formálisan is döntenek erről.
A platform tagadja a vádakat.
A jelenleg regnáló miniszterelnök lemondott pártja éléről.
Azt próbáltuk meg szakértővel kibogozni, hogy miként futott be az első helyre a legesélytelenebb elnökjelölt.
Váratlan fordulatokban gazdag volt a román elnökválasztás első fordulója.
Két jelölt juthat be a második fordulóba. Meglepetésre George Simion lemaradhat róla.
Az elkövetkezendő három vasárnap a választásokról fog szólni Romániában.
A Coca-Colának is gyárt alumíniumdobozokat a működését januárban 150 fővel megkezdő cég.
A probléma a térség több országát is nagymértékben sújtja.
Ebben a hónapban már másodjára hívta az amerikai elnök.
Bulgáriába és Romániába is könnyebb lesz a beutazás.
És persze a migráció ellen.