Másodpercekig tartott a meccs, Berki Mazsi egy ütéssel „kivégezte” román ellenfelét
A magyar híresség nem kímélte ellenfelét, ő is az elődöntőbe jutott.
A magyar híresség nem kímélte ellenfelét, ő is az elődöntőbe jutott.
Három versenyző jutott a mindent eldöntő fináléba.
„Csak ordítani és sírni szeretnék, mert ennek nem szabadott volna megtörténnie” – hangzott el.
Miller Dávidot sem kímélték.
Tudta, hogy pihenésre van szüksége.
Közösségi oldalán számolt be a történtekről.
Első civil évadával jelentkezett Az Árulók, ami merőben más lesz, mint a korábbi szériák.
A mentorok közötti konfliktusok továbbra sem csitultak.
Hamarosan elstartol a műsor civilekkel teli évada, akik sokkal nyersebb játékot űztek, mint celeb elődeik.
A versenysorozatról Popovics Adriennt és Mádi Tamást kérdeztük.
A produkció korábbi műsorvezetője nem tudta megállni, hogy ne süssön el néhány poént utódjának képességei kapcsán.
Kezdődik az egymillió dolláros összdíjazású bunyósorozat.
Paprikás hangulatban telt az X-Faktor első élő show-ja, négy énekes búcsúzott.
Peterpost x Leo duóját hétfőn zárták ki a tehetségkutatóból.
Az X-Faktor mentora mesélt a műsorbeli konfliktusairól és a kizárt versenyzőiről, de a kritikus kommentelőkről is elmondta a véleményét.
Vadonatúj stúdiót építettek.
Új versenyző érkezik Valkusz Milán csapatába.
Valkusz Milán versenyzőit viselkedésük miatt hétfőn zárták ki a tehetségkutatóból.
Újabb információk derültek ki a 18 éves fiúról.
Az érintett mentor is megszólalt az ügyben.
A csatorna célcsoportja jövőre változik, de nem kell aggódnia az Árulók és a Sztárbox szerelmeseinek sem.
A férfi korábban megverte az RTL egykori kommunikációs vezetőjének gyermekét.
Vérre mentek a celebek a verseny véghajrájában.
Újabb hírek érkeztek a korábbi teniszező állapotáról.
Az RTL volt kommunikációs vezetőjét szombat este ölték meg a II. kerületben.
A médiaszakembert szombat este késelték halálra a II. kerületben.
A médiavállalat is reagált a jogerős ítéletre.
„Elfogadni nem akarjuk, elhinni nem vagyunk hajlandóak.”
Több cápa is búcsúzik a műsortól.
A műsorvezető kiléte azonban továbbra is megerősítésre vár.
Döntetlennel jutott a döntőbe a korábbi focista.
Így készült fel az RTL Group a Lázár Jánossal való találkozóra.
A napokban még innen posztolta bizarr bejegyzéseit.
A beszélgetés alapján a miniszternek köze lehetett a korábbi RTL-vezérigazgató eltávolításához.
A csatorna munkatársai is figyelemmel kísérik az egykori sportoló Instagram-oldalát.
Életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.
Az utolsó beszélgetés során mindenre választ kaptunk. Még az „őszinteség vacsoráján” történtekre is.
Sebestyén Balázs tizenhat év után vezeti a nevével fémjelzett műsort.
Az európai piacot nézve az RTL árazása egyáltalán nem ördögtől való.
Király Viktor testi és lelki problémáiról vallott, míg Miller Dávid összetört arccal jelentette be: kénytelen feladni a versenyt.