18 találat az Indexről, és a környékéről.
A megegyezés hiánya mindenkinek veszteséget okoz, Hernádiék belefáradtak, a horvát kormánynak sem jó, mégsem valószínű az eladás.
Majdnem félmilliárd forintnyi óvadékot kellett kifizetnie, de szabadlábon lehet a volt horvát kormányfő.
Az egyik vádpont szerint a volt miniszterelnök a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott.
Joszipovics eddig nem akart megszólalni. Szerinte érvénytelen a Mol és az INA szerződése.
Súlyos beteg a koronatanú, nem hallgatják meg a bíróságon.
A magyar energetika nemzetközi szaktekintélye, de nevét alig ismerik, pedig évtizedek óta milliárdok folynak át kezei között. Tóth József volt a Mol-elnök főtanácsadója a Sanader-ügy idején is, és közben tulajdonos abban a cégben, amely titokban 1,5 milliárdot utalt Horvátországba. Személye összekapcsolja az olaj- és a gázbiznisz nagy történeteit.
2013. augusztus 1., 17:12
A Mol oroszoknak adhatja el az INA-t, ha a horvát kormány tovább gáncsolja a magyar céget. A horvátok azzal fenyegetnek, hogy börtönbe juttatják Hernádit, de úgy tudjuk, hogy ő eddig idézést sem kapott.
Ivo Sanader 10 év börtönt kapott háborús nyerészkedés és hivatali visszaélés miatt.
EU-tagok lettek a horvátok, nemzetközi elfogatóparancs jöhet Hernádi ellen. Zágrábba vihetik.
Egy másik ügyben is a volt horvát miniszterelnök ellen tanúskodott az INA-Mol-ügy koronatanúja.
2012. november 19., 18:37
Kiderülhet az is, hogy Hernádi Zsolt lefizette-e a volt horvát kormányfőt.
2012. november 15., 15:26
Radimir Čačić azért kapott gyorsan börtönt, mert közel az INA–Mol korrupciós per vége, és Budapest nem akart bosszúállónak tűnni, írja egy horvát lap.
Fazekas Imre szerint nem a Mol fizetett kenőpénzt, és azt nem is Sanadernek szánták.
2011. november 18., 17:01
A Mol szerint érthetetlen, hogy titkos és gyanús eseményként kezelnek egy nyilvános találkozót.
Nikica Valentic szerint a volt külügyminiszter kötötte meg a kölcsönszerződést.
2011. szeptember 21., 18:59
A Jutarnji list című zágrábi napilap értesülése szerint indítványozhatják a vizsgálati fogság elrendelését "Sanader társtettese", Hernádi Zsolt ellen.
2011. augusztus 31., 17:39
A volt horvát kormányfő a vád szerint nagy összegű jutalékot fogadott el egy osztrák banktól.