A budai várban és a Sándor-palotában is járt a kínai elnök.
Kilenc évre szóló mandátumot kapott az illető.
Szerinte új lendületet is adhat az együttműködés erősítésében.
Hszi Csin-ping Sulyok Tamás és a miniszterelnök meghívására érkezik Budapestre.
A találkozón érintettek egy személyes témát is.
Irány a Vatikán.
Két esetben viszont hosszabbítás történt.
A belügyminiszter javaslatára.
Szlovéniában találkozott a köztársasági elnök a szomszédos országok államfőivel.
A köztársasági elnök szerint Magyarország Európa felújított templomává válhat.
Tizenhárom év után látogatott Budapestre az alpesi ország elnöke.
Az államfő szerint a kutató tetteit sohasem felejtik el Szegeden.
Az államfő a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján mondott beszédet.
Az Index értesülései szerint nem kizárt, hogy megvárják a június 9-i választásokat.
Az ukrán elnök várja Magyarországot a globális békecsúcsra.
Ezúttal nem a miniszterelnök volt hazai pályán.
Lehet még újabb fordulat az ügyben?
Lehetett tudni erről a módosításról.
Április elsejétől él a megbízás.
Kölcsönösen meg is hívták egymást hivatalos látogatásra.
Hosszasan mérlegelt, de nem fér bele.
Egyszerre jelentek meg a volt és a jelenlegi államfő határozatai.
Trócsányi László volt igazságügyi miniszter a fő esélyes.
Jeles alkalom apropóján.
A Publicus Intézet készített felmérést a témában.
Részletesen ismertette a köztársasági elnököt a haderő jelenlegi helyzetéről.
Ezúttal Gergely Anna történész tárt fel részleteket az államfő apjának életéből.
Kiverte a biztosítékot David Pressman ünnepi beszéde.
Nagy változások történnek a Miniszterelnöki Kabinetiroda falain belül.
A környékbeli lakosok beszéltek róla.
Az aktivitás erősödött, de továbbra is toronymagasan vezetnek a kormánypártok.
Egy altábornagyot és egy vezérőrnagyot is előléptetett a köztársasági elnök.
Éles támadások érik az államfőt, aki nem szeretné értelmetlen vitákkal megterhelni a közéletet.
Sulyok Tamás közölte a dátumot.
Az államfő a jogállamról szólva nem jelezte, hogy nem mindegyik „jog” helyes, erkölcsös.
Sulyok Tamás beiktatását is bírálta.
Beiktatták hivatalába Magyarország köztársasági elnökét.
Szerinte a köztársasági elnöknek a hozzá intézett morális kérdésekben kötelessége választ adni.
Sulyok Tamás még március 5-én lépett hivatalba, a mostani ceremóniát több program is kíséri.
Egy fegyelmi büntetés indítványozására való tekintettel született meg a döntés.
Lakner Zoltán szerint három dolog is közös a két politikusban.
Az államfő nemtelen támadásnak tartja az elhangzott vádakat.
A Karmelita kolostorban volt az esemény.
A kormányfő beszédet is mondhatott.
A baloldali pártok vétózták meg a miniszterelnöki jelölését.
Novák Katalinnak Rúzsa Magdi énekelt, mire számíthatunk az új elnöktől?
A felek többek közt megbeszélést folytattak a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokról is.
Hivatalba lépése másnapján a kormányfő személyesen kereste fel a köztársasági elnököt.
Sulyok Tamás új vezetőt nevezett ki az államfői hivatal élére.
A közeljövőben végleg lezárulhat a folyamat.
Hivatalba lépett Sulyok Tamás.
Kunhalmi Ágnes nyílt levelet írt Sulyok Tamásnak.
Sulyok Tamás hivatalba lép köztársasági elnökként.
Sulyok Tamás felesége, Nagy Zsuzsanna úgy véli: „Ahol a kémény nem füstöl, ott nincs élet”.
A köztársasági elnök „náci apja érdekében hazudik” – írta a DK elnöke.
A házelnök ellenezte a ratifikációt.
Nincs egyetértés a kérdésben.
Az új köztársasági elnök a város jogtanácsosa is volt.
A kormánypárti frakciók nem akarják elkapkodni a jelölést.
A lemondó nyilatkozata viszont elérhető.