Ez a magyar szellemváros 35 éve pusztul
A hatalmas szállodakomplexum és a környező ikerházak 1989-ben épültek, azóta is üresen állnak, a szálloda sosem fogadott vendégeket.
A hatalmas szállodakomplexum és a környező ikerházak 1989-ben épültek, azóta is üresen állnak, a szálloda sosem fogadott vendégeket.
Újra a természet vette át az irányítást.
Az egykori szovjet lakónegyed 1996 óta áll üresen.
Tskaltubo a szovjet megszállás alatt lett felvirágoztatva, ám mára roskadozó épületekkel van tele.
A lakók úgy vélik, a hatvan éve kiolthatatlan tűz, mely utakat olvaszt meg, nem veszélyezteti az életüket.
Egymás utáni sorscsapások jelentették az egykor virágzó város végét, amely a végsőkig kitartott. Sorsa elől azonban nem menekülhetett.
93 éves kora ellenére is elboldogul egyedül a lakatlan helyen.
A világ legjobban megőrzött szellemvárosában a helyieknek – szó szerint – aranyéletük volt. Egy ideig. Aztán történt valami.
Régi dicsőség, jelenkori teher.
Az egykor virágzó üdülőváros ma már csak önmaga árnyéka, omladozó házaiba életveszélyes belépni.
Fordlandia évekig állt üresen, de ma is csak néhány ezren lakják.
Több ezer ember sátorban húzza meg magát.
Cikkünkben három olyan várost szedtünk össze, amelyek ma már teljesen elhagyatottak.
Újmajor elhagyott szovjet laktanyája egykor minden igényt kielégített.
Szentkirályszabadja elhagyatott szovjet laktanyáját a magyar Csernobilnak is szokták nevezni.
A török Burj al Babas üresen tátongó luxusvillái bizarr látványt nyújtanak.
Craco városa öt évig volt magyar katonai ellenőrzés alatt, majd visszakerült a Sanseverino család hercegi ágához.
Egykor nagy élet volt ezekben a falvakban, ma azonban már senki nem nevezi őket az otthonának.
A Utah állambéli Terrace területén mind a mai napig feltárandó rejtélyekről hullik le a lepel.
Nem is kell messzire utazni, hogy láthassuk, igaz, ahhoz utazni is kellene…
Közel fél évszázada pusztul a korábban népszerű üdülőparadicsom, az újranyitási tervek viszont komoly indulatokat váltanak ki.
Az akkoriban ultramodernnek számító épületegyüttes sötét emlékeket őriz.
Ezek a települések mementóként őrzik a történelem egy-egy nem is olyan régi fejezetének emlékét.
Centralia városa egykor virágzó település volt, ám egy közel 60 éve történt hiba kísértetvárossá alakította.
Az évszázadokkal ezelőtti épületek ma is őrzik az egykori település emlékét.
Feltehetően így néznének ki a városok az emberiség eltűnése után, mikor a természet visszahódítja a régi területeit.
Varószia már több mint negyven éve őrzi érintetlenül az egykor szebb napjait látott épületeit.
Miután egy keresztény gyülekezet kilencven tagja elkapta a vírust.
Hátborzongató, de nem kísérteties az ország legnagyobb szellemvárosa, amit Pripjatyhoz is szoktak hasonlítani. Az üresen álló volt szovjet laktanya romja mára airsoft- és paintballparadicsommá vált.
Egykor élettel teli, csodálatos helyek voltak, mára azonban kevesen merészkednek környékükre.
De sosem élt benne senki, helyette szellemváros lett.
A képeken egyvalami közös: egy kísérteties hangszer várja, hogy valaki játsszon rajta.
A kolumbiai Hotel del Salto panorámája káprázatos, mára mégis elhagyták a vendégek.
Abony, a kedves kisváros mára tele van lepusztult, romos kastélyokkal.
Ma egy lélek sem lakja az egykori várost.
Szellemlakta helynek tűnnek az üresen álló házak.
Kolmanskop fényűző életének gyorsan vége szakadt, ma a házakban élet helyett csak homok van.
Nyolcmillió otthon áll üresen, 40 ezer négyzetkilométernyi földnek nincs tulaja. A törvények és a bürokrácia miatt nem sokat lehet tenni, és a helyzet várhatóan csak rosszabb lesz.
Elsie Eiler 84 éves,ő Monowi polgármestere, könyvtárosa, kocsmárosa, és teljes lakossága egy személyben.
Szarajevó, Berlin, Athén és Peking is olimpiai helyszín volt, mégis rémesen fest mára.
Állítólag egykor atomtölteteket is tartottak itt.
Hatalmas, jól megtervezett, minden kényelmet kiszolgáló lakótelepek: kár, hogy senki nem lakja őket.
Több mint száz éven át működött katonai létesítményként.
Megmutatjuk Centralia mindkét arcát.
A sarkkörtől északra kihaltan állnak a romok.
Ezreknek lenne hely, de csak öten élnek itt.
Bangkokban több kísérteties felhőkarcoló is áll.
Senki nem akar beköltözni, elhagyatottak a luxusházak és meseszép kertek.
Tragikus, ami velük történt.
Térképtolvajoknak állítottak csapdák a jogászok, de maguk estek bele.
Kis-Moszkvában egykor állítólag atomtölteteket is őriztek.
Filmet lehetne forgatni itt.
Filmet lehetne forgatni itt.
A bakonyi térségben tárolták a szovjetek az atomtölteteket.