A bejelentőket is megfélemlítették.
A zenekar rajongói állítják, drogot kevertek az italukba.
Asszisztense előtt nyúlhatott magához több alkalommal is.
Ha az állítások bizonyítást nyernek, vádat emelhetnek az énekes ellen.
A nemi erőszakkal vádolt influenszer azt mondta, ő a jót szolgálja.
Az atya örült, amikor Budaházy Györgyöt szabadon engedték.
75 millió dollárt kapnak az áldozatok.
Munkaköri követelmény volt a szexuális igényeinek kielégítése.
Már a körözést is kiadták.
A golfozó állítólag titoktartási szerződés aláírására kényszerítette.
Különös tekintettel a szexuális tartalmú felvételekre.
A színész az összes vádat tagadja.
Az esetek több mint fele egyetlen angliai kórházban történt.
A politikus minden ellene felhozott vádat tagad.
Három hónapig voltak vizsgálati fogságban.
Felajánlotta azt is, hogy költözzenek hozzá.
A bíróság nem jogerősen négy év fegyházra ítélte a támadót.
Kihívták a rendőröket, akik elvitték a férfit.
8 órán belül elfogták.
Nem akar elítéltté válni egy olyan ügyben, amelynek ő a sértettje – mondta az úszónő ügyvédje.
Öngyilkossági gondolatairól is vallott a korábbi pap.
Tovább folytatódik a kálváriája.
A Vatikán hivatalos lapjában is megjelent a történet.
„Beférkőzött a gyermekek bizalmába, és azt csinált velük, amit csak akart.”
Az ügyvédek szerint üzleti alapon, konszenzus alapján történtek meg az aktusok.
Jog szerint járt el a Magyar Úszó Szövetség eseti bizottsága.
Hiába ejtették a vádakat a támadó ellen, nem egyenes az útja Ten Hag keretébe.
Az amerikai színész fejében az öngyilkosság is megfordult.
Gary Glitter 16 éves börtönbüntetésének a felét töltötte le.
Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a botrányos ügyről.
Kommandósok lepték el a házát.
A világ legsikeresebb futballistája Ronaldinho korábbi testőrével osztozik a börtöncellán.
Szerinte Romániában nincs igazságszolgáltatás.
Esmé Bianco el akarja felejteni az ügyet, és a karrierjére szeretne koncentrálni.
A világ legsikeresebb futballistáját biztonsági okokból másik börtönbe szállították.
Szexuális zaklatással vádolják a Barcelona egykori labdarúgóját.
Hiába tagadja az ellene felhozott vádakat, őrizetbe vételére hivatkozva felbontották a szerződését.
A Romániában elfogott egykori küzdősportbajnok továbbra is tagadja bűnösségét.
Szexuális zaklatás a vád.
Szexuális zaklatás kapcsán nyomoznak ellen.
Mentálisan alkalmatlannak nyilvánították Ron Jeremyt a meghallgatásra.
Alig egy hete mondatták le a szövetség éléről, miután sértően fogalmazott Zinédine Zidane-ról.
A menedzsere egyelőre nem reagált a hírre.
Rosszul sikerült a rutinműtét.
A feltételezett elkövetővel szemben vádat emelt az ügyészség.
Elég, ha az illetőt megvádolják.
A játékos környezete cáfolja, hogy bármi történt volna a szórakozóhelyen.
2022. december 30., 13:20
Egy ötven évvel korábbi esetet idéz vissza a vád.
Az énekes ellen keresetet nyújtottak be.
Tíz éven keresztül bántalmazta őt és a lányát.
2022. november 19., 11:59
Szerinte az ilyesmit nagyon nehéz megbeszélni.
2022. november 18., 14:20
A kritikusok szerint nem elég alapos a vizsgálat.
2022. november 17., 19:46
Emiatt is tűnt el hosszú időre Hollywoodból.
2022. november 17., 19:25
Ejtették az vesztegetés vádját.
2022. november 16., 17:06
Saját magára nem bántalmazóként, sokkal inkább áldozatként tekint az 53 éves énekes.
2022. november 10., 10:50
A 85 éves színész még nem reagált.
Rajta kívül tíz másik püspököt vádolnak ugyanezzel.
A filmproducer pere még a múlt hónap elején kezdődött meg.
Saját gyermekei maximális büntetést javasoltak.
Egyre többen vádolják a színészt bántalmazással.