Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
A külügyminiszter élesen bírálta a nyugati politikát.
A külügyminiszter élesen bírálta a nyugati politikát.
A Fidesz frakcióvezetője a magdeburgi karácsonyi vásáron történtekre reagált.
A miniszter az ENSZ főtitkárhelyettesével tartott megbeszélést.
A szervezet legnagyobb központja New York után Budapesten van.
A külügyminiszter provokációnak nevezte az ukrán elnök szavait.
A külügyminiszter az ENSZ közgyűlésén fog részt venni.
Szijjártó Péter pedig videóban mondta el gondolatait a bírálatok után.
Szijjártó Péter számolt be a Facebookon az egyeztetésről.
A kormánynak komoly harcot kell folytatnia, hogy csökkentsék a negatív külső tényezők hatásait.
Szijjártó Péter szerint ez nem „putyinista propaganda”.
Szombat délután jelentették a fenyegetettséget.
A miniszter szerint nem nyitotta fel a szemét senkinek, hogy milliók haltak meg.
Bombakereső kutyákkal kutatják át az épületet.
Kulcskérdésekben tett intézkedéseket a külügyminiszter.
Fülöp Zsolt kinevezése január 1-től lép életbe.
A Molt is bevonták a megállapodásba.
Több mint 400 magyar szurkoló indul útnak.
A magyar külügyminiszter szerint több kérdésben is egyetértettek.
Azt is közölte, hogy Orbán Viktor békemissziója 1-2 napon belül folytatódik.
Óriási a balhé, katonák is megjelentek a damaszkuszi magyar követségnél.
A kormányfő Szijjártó Péterrel és Jászai Gellérttel utazott Mar-a-Lagóba, ahol az amerikai elnök mellett Elon Musk is jelen volt.
A közel-keleti térség helyzetéről tárgyaltak.
A damaszkuszi magyar nagykövetséget bezárták – közölte többek közt.
Az autóipar további növekedésre számíthat a következő két évben.
A magyar külpolitikai stratégiát három szóval írta le.
A külügyminiszter szerint az emberiség a veszélyek korát éli.
A miniszter úgy véli, Ukrajna harca megsüvegelendő, de nem másokért harcolnak.
A külügyminiszter a Gazdasági Bizottság előtt adott számot az idei évről.
A rendelettervezet már társadalmi egyeztetés alatt áll.
A Gazprombank szankciós listára helyezéséről is szó eset.
A külügyminiszter beszélt a 13. havi nyugdíjról is.
A miniszter a megválasztott amerikai elnök bejelentésére reagált.
A külügyminiszter kitért Ukrajna helyzetére, a migrációra, valamint a terrorizmusra is.
Marokkóból jelentkezett be a miniszter.
Egy sor ország Covid-oltása nem ér magyar igazolványt ezentúl.
Szijjártó Péter szerint az együttműködés hasznos a kínai és magyar turistáknak egyaránt.
A miniszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ ismét a blokkosodás felé halad.
A Magyar Közlönyben jelent meg a miniszterelnök határozata.
Minél több magyar vállalkozást repítenének nemzetközi színtérre.
Isztambulban vett részt a külügyminiszter az Energia Fórumon.
Szijjártó Péter azonban magabiztos.
Ugrásszerű fejlődésről beszélt a külügyminiszter.
A miniszter a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökével is beszélt.
Korábban a két ország politikai kapcsolatait „turbulenciák jellemezték”.
Dániából jelentkezett be a külügyminiszter.
„Nem hajlandók tudomásul venni a népakaratot” – véli.
A miniszter szerint nem tudják elfogadni az „új realitást”.
„Nyomorult társaság az egész, Orbán főnököddel az élen” – írta a külügyminiszternek.
Elindult a kormánypártok fővárosi frakcióvezetőjének új beszélgetős estje.
A program célja, hogy közös gondolkodással még élhetőbbé tegyék a fővárost.
A külügyminiszter szerint ugyanakkor a köztisztaság javulhatna a fővárosban.
A miniszter szerint minden követ meg kell mozgatni Románia schengeni csatlakozásáért.
A politikusok sajtótájékoztatót tartottak a közös ülést követően.
Budapesten találkozott kollégájával a külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető a Visegrad 4 Business Conference nevű rendezvényen vesz részt.
A miniszter szerint a felkészülés biztonságot ad az előttünk álló téli hónapokra.
A boszniai Szerb Köztársaságban nyilatkozott a magyar külügyminiszter.
Mindezt a szlovák parlament elnöke erősítette meg.
A miniszter szerint változhat a geopolitika az amerikai elnökválasztás végkimenetele miatt.