21 találat az Indexről, és a környékéről.
A bőrömben egy hollywoodi színész igaz története, aki nigériai srácból lett angol szkinhed a hetvenes években.
Külön miniszteri kérésre ítéltek meg 3 millió forintot egy székelyudvarhelyi koncertre, ahol fellép a közismerten rasszista Romantikus Erőszak is.
Most, hogy látótávolságon belülre került az ellenzéki összefogás, a Fidesz nagyon rágyúrt Sneider Tamás szkinhedmúltjára. Pedig 1992 óta nagyon részletesen lehetett tudni az ügyeiről. 2014-ben még a baloldal rettegett tőle, és a Fidesz sajtója védte azzal, hogy rég volt, tán igaz sem volt, most már fordítva van.
A Ripost új részleteket talált a Jobbik elnökének tíz éve már feltárt szkinhedmúltjából.
Jogerősen vége az MSZP-s Ujhelyi és Sneider Tamás perének, a bíróság szerint a szkinhedezés egy alkotmányos kritikai vélemény volt.
Gyűlölte a cigányokat, tagadta a holokausztot, mígnem jött a fordulat Kis István életében.
Nyilvánosságra hozzák az NBH jelentését a Gönczöt kifütyülő 1992. október 23-i happeningről.
Vajon jól tudjuk, helyesen használjuk a fogalmat? Utoljára a hipszterezés okozott ekkora káoszt a magyar fejekben. Zenetörténeti fejtágító nem csak parlamenti képviselőknek.
Csak spontán hőzöngés volt, mondta a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, aki születéséig visszamenő C-típusú átvilágítást kér.
A dél-karolinai házaspárt életfogytiglanra ítélték egy gyermekmolesztáló és felesége megöléséért
A csatorna által megszerzett felvételek szerint az MTV székházánál is tüntetett.
Molnár Zsolt állítólagos szkinhedmúltja miatt az MSZP-nek támadt a Jobbik. Molnár Zsolt tagad, de lehet, hogy kergette már Schiffert Andrást.
Az MSZP-s politikusról előkerült egy fotó, amin kapucniban tüntet Göncz Árpád ellen 1992-ben.
Három éve szilveszterkor bántalmaztak egy feketékből álló társaságot. Ketten felfüggesztettet kaptak.
A szélsőbalos fiatalra egy párizsi vásáron támadtak rá, reménytelen állapotban van.
Vádat emeltek egy tizennyolc éves, andocsi fiú ellen, aki megtámadott egy színes bőrű férfit.
2010. szeptember 25., 14:41
A lengyel neonáci nő felnőttként tudta meg, hogy nemcsak ő, de szkinhed férje is zsidó származású.
2010. augusztus 30., 09:19
Száz bőrfejű támadt egy koncert háromezer résztvevőjére, egy 14 éves lányt agyonvertek.
"Az Egyesült Magyar Ifjúságnak és fasiszta zenekaraiknak nincs keresnivalójuk Kanizsán."
Sneider "Roy" Tamás 2006 őszén egy elszámolási vitában gondnokság alá akarta helyezni szüleit.
2008. november 28., 08:12
A Turul jegyében telt Tatabánya városának utolsó novemberi hétvégéje.