Szlovákia megtorló intézkedéseket fontolgat karácsonyra Ukrajnával szemben
Kijev az orosz gázszállítás leállítását tervezi.
Kijev az orosz gázszállítás leállítását tervezi.
Lengyelországban ülésezett a V4-ek.
A szlovák kormányfő ellenáll a nyugati nyomásgyakorlásnak.
A Tisza Párt elnöke azt mondja, nem indulnak olyan versenyen, amit nem tudnak megnyerni.
Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A Barátság kőolajvezeték lehetett a célpont.
A Terrorelhárítási Központ megelőző intézkedésekre készül Magyarországon.
Képtelenség a vezeték teljes hosszát biztonsággal őrizni.
Felszólították a külügyminisztert, hogy emelje fel a hangját a határon túli magyarságért.
A szlovák belügyminiszter erről a helyi közmédiának beszélt.
Több iskolát is összevonnak, tíznél is több intézményt érint a hálózatszűkítési projekt.
A szlovák kormányfő hamarosan Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni.
Nem érzik a demokráciát az országban.
Budapesten találkozott kollégájával a külgazdasági és külügyminiszter.
Az állatvédők feljelentést tettek.
Mindezt a szlovák parlament elnöke erősítette meg.
Gyurcsány Ferenc úgy véli, a kormány szégyellje magát, hogy nem háborodott fel.
Folyamatos a konzultáció a két ország között.
Folytatás vasárnap, Finnországban.
Az eljárásokat megszüntetik, a bírságokat pedig visszafizetik.
A legmegbízhatóbb politikusok közt tartják őket számon.
Még az 1995-ös magyarellenes törvénynél is keményebb lehet bizonyos pontokon.
A halloween miatt áll a bál a szomszédban.
Harminckét kilogramm kábítószert találtak nála korábban.
Egyre többen mennek külföldre, és nem csak Ausztriába.
Robert Fico miniszterelnök is reagált az ítéletre.
Megnevezték a szlovák kormányfő elleni merénylet felelőseit.
A külügyminiszter felügyeli, nehogy a magyar nyelv használatára negatív hatású módosítás lépjen életbe.
Interjút adott a szlovák miniszterelnök.
A kulcsfontosságú kérdésekben még mindig eltérő állásponton vannak.
Grandiózus, magyar nyelvű kiadvány a történelmi Felvidékről, a mai Szlovákiáról.
A beruházás teljes költségét 31 millió euróra becsülik, az állam 20 millióval járulna hozzá.
Hajszálon múlt a tragédia.
Magyarország már 1999-ben érvénytelennek nyilvánította.
Megtörtént a megállapodás.
A kormányfő szerint új megoldások és új szabályok kellenek.
„Fico talán nem is tud még róla” – tette hozzá.
A bírságokat és szankciókat is kiterjesztenék.
A szlovák belügyminiszter szerint nem a megfelelő személyeket rúgták ki.
Nagy bejelentést tett a szlovák kormányfő.
Autós üldözés zajlott Szlovákiában.
Magas fizetést és bónuszokat kínálnak.
A gyermekre a nagymamája felügyelt.
Sokkos állapotban rohant be az üzletbe.
Az 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Határozatlan időre.
Tisztújító kongresszust tartott a Magyar Szövetség.
Szlovákia az ő főszereplésével készült filmet jelölte, Magyarországon viszont nem kap szerepet.
Ezzel azt kockáztatják, hogy elveszítik az uniós forrásokhoz való hozzáférést.
Az életveszélyes fenyegetést jelentő levél ismeretlen feladótól érkezett.
A svindlerek a nő unokáinak adták ki magukat.
Pozsonyba menet az egyik Duna-hídon már nem engedték át stábunkat.
Folyamatosan emelkedik a vízszint.
Forintban is feltüntették az árakat.
Az elnöki palota és a parlament után vasútállomások kerültek célkeresztbe.
A szlovák kormányfő hízelgett egy sort a magyar külügyminiszternek.
A fenyegetések egy Iszlám Államhoz kötődő csoporttól érkeztek.
Az elkövetőkről egy videót is megosztottak.
Nem először került büntetőbíróság elé a szlovák pártelnök.