Alsógatyával a fején ment rabolni egy amatőr rabló Vácott
Az akciót egy biztonsági kamera is rögzítette.
Az akciót egy biztonsági kamera is rögzítette.
Nukleáris létesítményeket és állami vezetőket támadhatnak.
Letartóztattak egy afgán férfit, miután fegyvereket vásárolt az FBI nyomozóitól.
Egy évvel a Hamász Izrael elleni támadása után a helyzet még ijesztőbb, mint a konfliktus kezdetén volt.
A többsávos út kellős közepén történt a verekedés.
Életmentő intézkedéseket kellett alkalmazni, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek a hatóságok.
Az izraeli titkosszolgálat az évszázad átverését vihette véghez.
Legutóbb másfél éve láttunk ilyet.
Az 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Horrorisztikus fordulatot vett a szokásos munkanap.
A német baloldal szerint Magyarországon tömeges elnyomásnak vannak kitéve a queer emberek.
Csökken az éberség, nagyobb a meglepetés ereje és a zűrzavar, viszont eddig még nem sokszor jött be.
Le is videózták az esetet.
Izrael gyakorlatilag mindent tud a Hezbollahról, és ez volt a megfelelő pillanat.
Az izraeli haderő ezzel szemben további csapásokról számolt be.
Az Egyesült Államok aggódik, de jóváhagyta a katonai műveletek elindítását.
Nyírmártonfalva polgármestere szerint a hatóságok nem veszik elég komolyan a veszélyt.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Csapást mértek a főhadiszállásra, Haszan Naszrallah után kutatnak.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Mindenki azt találgatja, meglépik-e, de a kormány még nem döntött.
Miután a Hezbollah 140 rakétát indított ellenük
A légierőt és a tüzérséget is bevetették, de a libanoni határt még nem lépték át a katonák.
Politikai ellenfele hálás, amiért az elnökjelölt biztonságban van a vasárnapi események után.
Szerinte a politikai versenytársak támadása nem időszerű az árvízveszély idején.
Libanoni fegyveresek 55 rakétával terveztek csapást.
El is esett a járművel, csak a szerencsének köszönhette, hogy nem gázolták el.
Nem ez volt az első támadás.
A rendőrség garázdaság vádjával nyomozást indított.
A civilek veszélyeztetésének csökkentése miatt precíziós lőszereket használtak.
Rendőröket akart ölni.
Az ukrán fél csak annyit közölt, hogy több száz halott és sebesült van a helyszínen.
Szerintük az ENSZ reformjára van szükség.
Az egyik jármű egy olajszállító tartályhajó volt.
Jelentős károk keletkeztek.
Új kihívással kell szembenéznie Kijevnek.
A székelyföldi fiú apjához tartott, amikor megtörtént a tragédia.
A zavargások az egész államra kiterjedhetnek.
Nem tudni, mi lehetett az indíték.
Nem csak a technikai felkészültség fontos.
Fontos részleteket közölt az ügyészség.
Elszabadult a pokol Burkina Fasóban.
Az ügyészség indítványozza a letartóztatását.
Tíz nap alatt ez volt a második alkalom, ráadásul ugyanattól az állattól.
Peruban 25 elszigetelt, őslakos törzs él az Amazonas térségében, sokan a számukra végzetes fakitermeléshez közel.
A kurszki ukrán betörés mindent megváltoztathat.
Az ukránok egy nap alatt száz orosz hadifoglyot ejtettek, és további területeket foglaltak el.
Jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit.
A 11 éves gyermeken plasztikai műtétet kellett végrehajtani.
Az elkövető depresszióval küzdött, és minél több emberrel végezni akart.
Nem az a kérdés, hogy támad-e Irán, hanem az, hogy mikor és mekkora erővel.
Az elmúlt napokban intenzív diplomáciai tárgyalások zajlottak a „deeszkaláció” érdekében.
A támadás komoly biztonsági rést jelent a Republikánus Párt és az elnökjelölt védelmén.
Harminchat órán át volt rendőrségi őrizetben.
Ez volt az Izrael és a Hamász közötti 10 hónapos háború egyik leghalálosabb csapása.
Hiába kiabált segítségért, többen is elsétáltak mellette.
Vlagyimir Putyin is reagált a támadásokra.