A túszok kiszabadításáról tárgyalt Donald Trumppal az izraeli kormányfő
A két politikus telefonon egyeztetett.
A két politikus telefonon egyeztetett.
Előtte arról fantáziáltak, hogy lefejezik az áldozatukat.
Negyedik áldozatát csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
Egyórás telefonbeszélgetést folytattak.
Benjamin Netanjahut a helyszínen tüntetők várták, abszurdnak nevezte a három vádpontot.
A közel-keleti helyzet és az illegális migráció is szóba került.
A végtelen mennyiségű pénzen kívül.
A közel-keleti országban zajló háború és a helyi keresztény közösségek helyzetéről egyeztettek.
Az ombudsman tevékenységéről szóló beszámoló is napirendre kerül.
A dél-amerikai ország képviselői a NOB elnökével tárgyaltak.
Egy öt éve tartó ügy végére tettek pontot.
A véghajrájához ért a Katzenbach-ügy tárgyalása.
Gazdasági és energetikai együttműködésről is szó esett.
Az új amerikai elnök képes lehet megtörni a jeget.
Az izraeli biztonsági kabinet kedden ülhet össze.
Vagyonelkobzás és börtön vár a minisztériumokon átívelő bűnügy fő vádlottjaira.
A kutyaviadalok szervezői állítják, szerették a kutyáikat, miközben végignézték, ahogy véresre marják egymást az ebek.
Donald Trumppal tárgyalna az orosz elnök.
Csütörtökön volt drogügyének újabb tárgyalása, erről osztotta meg gondolatait.
A fivérek akár már az idei karácsonyt otthon tölthetik, ha megváltoztatják az ítéletüket.
Észak-Korea katonai fenyegetése a fő téma.
Továbbra is kérdés, hogy ki volt a díler.
A szünet addig fog tartani, amíg a Hamász és Izrael nem hajlandó a tárgyalásokat folytatni.
Ez nem lesz olcsó mulatság.
A tankerületnek a perköltség 79,3 százalékát kell megfizetnie.
Menczer Tamás szerint ők a végrehajtók.
Orbán Viktor csütörtökön tárgyal az új főtitkárral.
Tovább erősítené a magyar miniszterelnök a kapcsolatokat.
A bíró kivezettetett a tárgyalóteremből egy vádlottat.
Formai okokra hivatkozott a bíróság.
Egészségügyi állapota miatt a bíróság március végére elnapolta a tárgyalást.
„Egy konzervatív, keresztény és Európa-párti országba” látogatott a miniszterelnök.
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv volt a téma.
Az Európai Unió már korábban kötött ilyen megállapodást a szigetországgal.
A magyar miniszterelnök ígéretet tett az EU Nyugat-Balkán felé történő bővítését.
Vallomást tett a biztonsági őr, aki kint volt a színész-zenész házánál a tragédia idején.
Egy fő témája volt a megbeszélésnek.
Révkomáromból az Elysée-palota felé veszi az irányt a magyar kormányfő.
Nagyrészt egyetértettek.
Fogasra akasztotta, fejbe rúgta a gyereket, és a srác édesanyját is megfenyegette.
Magyarország a kínai befektetők első számú célpontja a régióban.
A Momentum egykori elnökét megfosztják parlamenti mandátumától.
Az amerikai elnök kétnapos búcsúlátogatásra utazott Németországba.
A férj rögzítette, ahogyan megerőszakolják begyógyszerezett és magatehetetlen feleségét.
Hosszú órákon át tett zavaros vallomást.
A nyugat-balkáni országok csatlakozása lendületet adna az Európai Uniónak.
Nemzetközi politikai kérdésekről is szó volt.
Több téma is terítékre került a Karmelita kolostorban.
Tíz napra kapott orvosi igazolást a végrehajtói kar egykori elnöke.
A bíró szerint az eset „minden szempontból tragédia”.
Korábban már utalt is erre a miniszterelnök.
Azután beszélt erről, hogy Volodimir Zelenszkijjel tárgyalt.
A végrehajtói kar volt elnöke bohózatnak nevezte az ellene folyó eljárást.
A külgazdasági és külügyminiszter megnevezte az ENSZ pontos feladatát.
A magyar gazdasági semlegesség terveiről is eszmét cseréltek a felek.
Az ukrán elnök saját béketervvel érkezett az Egyesült Államokba.
Annak ellenére, hogy már nem a frakció tagja a Fidesz, a találkozók kifejezetten barátiak voltak.
Egyetemi tanárok, hallgatók és doktoranduszok plakátokkal sorakoztak fel a tárca épületénél.
A miniszterelnök bemutatta Macronnak a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter közölte a fejleményeket.