Szimler Bálint és Reisz Gábor példájából merít erőt.
Gáláns volt a hegedűművész, kárpótolta a késésért az utasokat.
2021. november 26., 13:42
A Pesti Színház Bella Figura című darabjában.
2021. november 12., 16:48
Alakul a forradalom, reszkess, UIPM!
2021. szeptember 20., 11:44
Egy mai napig érvényes alkotás. Hiába változott meg azóta majdnem minden, a káosz ugyanaz.
Petrik Andrea, Kovács Patrícia, Halász Judit, Stohl András és Wunderlich József játszik Yasmina Reza Bella Figura című darabjában.
A lövészetben volt egy kis megingás, de Fábián-Mizsér-Martinek trió nagy fölénnyel lett a szöuli olimpia legjobb öttusa csapata.
A rosszul sikerült lovaglás után beindult az öttusacsapat az 68-as olimpián, és a Balczó-Móna-Török trió feltette az előző éveikre a koronát.
Török Ferenc 1964-ben felülmúlta a szovjet Igor Novikovot. Az öttusa csapataranyát így is elengedte a politika.
Soha nem lesz a tömegturizmus célpontja az 1982-ben épült révfülöpi templom, de mindig lesznek, akik megcsodálják a szépségét.
Az Index 20. születésnapjára elhívtuk Ónodi Esztert, Török Ferencet, és Till Attilát, hogy elbeszélgessenek azokkal a kritikusokkal, akik a filmjeikről írnak.
A Balczó, Török, Móna öttusa aranycsapat 50 éve, az utolsó pillanatban, már Mexikóban az első tusa után kibékült, így nyerték meg a búcsúaranyukat. Török Ferenc a köztük lévő feszültségről is beszélt, és arról, miért tartották őt diktátornak.
Az 1945 egy év alatt csaknem egymillió dollárt hozott össze az amerikai mozik kasszáinál.
Török Ferenc az erőnlét alapján adna licencet az utánpótlás korú játékosoknak.
2017. december 23., 00:48
A film látványvilága gyönyörű, mégis ijesztően valószerű.
2017. november 24., 10:32
Az 1945 lesz a Zsidó Filmfesztivál nyitófilmje.
2017. szeptember 18., 09:57
Ezúttal Hollandiában, egy film és irodalom kapcsolatáról szóló fesztiválon, amelyen 120 film versenyzett.
2017. augusztus 29., 17:20
Az 1945 című, két, a világháború után hazatérő zsidóról és az őket fogadó faluról szóló magyar film nyerte el a legjobb játékfilm díját a freistadti filmfesztiválon.
2017. augusztus 10., 13:05
A nézők állva tapsolták meg Török Ferenc filmjét.
Török Ferenc 1945 című alkotása kapta az elnöki díjat a 31. Jeruzsálemi Filmfesztiválon.
80 film szerepelt a zsidó filmfesztiválon, az 1945 a narratív kategóriában kapott díjat.
Ahogy a 84 éves, Kossuth-díjas mester fogalmazott: "Ennél nagyobb varázslat bazmeg nincs!"
A Nyers című horrorlesz a 24. Titanic filmfesztivál egyik nagy dobása, de lesz még bőven miből válogatni.
Az 1945 Berlinben közönségdíjat nyert, itthon a Titanicon lehet megnézni először.
Török Ferenc filmje, az 1945 hatalmas meglepetés a Berlinalén, amiben Rudolf Péter egy pöffeszkedő kiskirályt játszik. De miért nem születnek még ilyen magyar filmek?
Török Ferenc visszatért, Rudolf Péter zseniálisat alakít az 1945-ben. Feszült vidéki western a világháború utolsó napjaiban.
Az 1945 a legjobb narratív film kategóriában kapott közönségdíjat a miami zsidó filmfesztiválon.
Az 1945-öt bemutatják még Miamiban is. Magyarországon április elején lesz először látható.
Török Ferenc új filmje, az 1945 a háború utáni újrakezdésről szól. A színészt alig lehet benne felismerni.
2016. december 19., 14:36
Elvették az olimpiai bizottság jogköreit, Borkai alapszabályt módosítana, de a minisztérium 38 pontban bírálta a szöveget. Borkai szerint a túlzott politikai befolyásoltság rosszul mutat a 2024-es olimpiai pályázatunknál.
Török Ferenc olimpiai bajnok szerint a MOB-ot brutálisan lefokozták, Borkai óriási tévedésben van.
Nem volt jogalapja az olimpiai bajnok pereskedésének, nincs veszélyben a 2024-es pályázat.
2015. szeptember 11., 11:07
A bíróság semmisnek mondta a határozatokat. A MOB szerint a perelő Török kapzsi.
Török Ferenc olimpiai bajnok adott be keresetet egy 2012-es közgyűlés miatt a MOB ellen.
Pálfi György és Zomborácz Virág filmjeit is műsorra tűzik.
A bíróság szabálytalannak minősített két közgyűlést. Az idei költségvetéssel is baj van.
Török Ferenc új filmje, a Senki szigete tényleg nem lett Moszkva tér 2. Feleannyira sem jó.
Az árokásásnak vége, és nem is volt soha – állítják a filmesek az első Magyar Filmhét nyitóján. A Toldi-film jövője még mindig bizonytalan, de az is lehet, hogy lesz Valami Amerika 3.
Balczó és Móna eltiltása miatt öttusában a csapat nem nyerhetett. A női tőr bősz harcában egy tus döntött. A javunkra. Dömötör is belőtte, Bene 12 góllal gólkirály. 50 éve volt olimpia Tokióban.
Török Ferenc új filmjében Budapest hangulatát akarja elkapni, de a bemutató után rögtön Amerikába költözik, mert így megengedheti magának azt is, hogy beszóljon a rendszernek.
Miért utálja a magyar filmesek egy része a Vajna-féle Filmalapot, miért nem forog a Toldi-film, miért nem néznek a magyarok magyar filmeket? Ezekről vitatkoztak hétfő este a Katonában.
2014. szeptember 23., 14:13
Majdnem minden jegy elkelt a Szépművészeti Múzeum új programjára, de azért leírjuk, mi jóról maradnak le.
2014. szeptember 17., 13:37
Ötven kelet-európai filmet mutatnak be a berlini fal leomlására emlékezve San Sebastiánban.
2014. szeptember 17., 09:44
Októberben érkezik Török Ferenc új filmje, a Senki szigete. Édeshármas egy szökött menyasszony, egy taxis csaj és egy kosaras srác között.
Nagyon jól néz ki, bár a sztoriból egyelőre nem sok derül ki.
Török Ferenc új filmje egy vadabb Moszkva tér lesz, amiben Stohl úgy néz ki, mint Javier Bardem.
2013. augusztus 23., 16:09
Titokzatos menyasszony forgatja fel Budapest életét a Senki szigetében. A film jövőre kerül a mozikba.
Pogány Judit rövidfilmen is zseniális, Török Ferenc új munkája simán megérne egy egész estés filmet.
Török Ferenc Isztambul című filmjét eddig a forgalmazás hiányából alig látták. Majd most. Interjú.
Kimaradt a balladai homály Török Ferenc filmjéből, az Isztambulból. De akkor mi van benne?
Elmaradt az idei filmszemle, mert nem készültek magyar filmek. Az Indexre kitesszük a tavalyi szemle alkotásait.
Tényleg szeretik az itt élő külföldiek a gulyáslevest? És mi hány mongol gombócot tudunk megenni? Bevándorlókról szóló filmek és Mautner Zsófia ételei ma a Mikában.
A Berlinre készített World of Shorts magazinban lerajzolta, mi szervezi az életét évtizedek óta.
Provokálni akartak, de beégtek a kiváló magyar filmrendezők. Nem csodáljuk, ha Orbán Viktorék egy fillért se adnának a magyar filmre.
Az Isztambult tartozás miatt nem mutatják be októberben itthon. Várnak a közalapítványra.
Lukáts Andor felesége megroppan, a kórházból Törökországba menekül. Itt az előzetes.
Diesel és Rock a Halálos iramban 5-ben hergelik egymást, de nézhetünk magyar besúgófilmet is.
2010. november 10., 10:00
Csányi Sándor őrült barkóval néz szembe nagyapja ügynökmúltjával. Török Feri fontos és izgalmas tévéfilmet forgatott, csak a TV2 mutassa is be.