A férfi késsel támadt a török szurkolókra, akik közül többet megsebesített.
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
Egy csipetnyi szerelem, egy leheletnyi ármány, majd a végső hozzávaló: egy jó adag iszlám nacionalizmus.
Csoda, hogy nem tört el a magyar válogatott futballista lába, miután megtaposták.
A törököknek nagy szükségük volt erre a győzelemre.
Folyamatosan azonosítják a holttesteket, vezérigazgató, szakács és újságíró is van köztük.
A belügyminiszter szerint a felelősök nem kerülhetik el az igazságszolgáltatást.
Ketten inkább kiugrottak az épület ablakán, mint hogy bent égjenek.
Tíz ember meghalt a szerencsétlenségben.
A tetoválás mind a mai napig okozhat problémákat.
A halálesetek kevesebb, mint két nap alatt következtek be.
Miután az iszlamista felkelők bevették Damaszkuszt, és megdöntötték az Aszad-rendszert, Szíria nem lett a béke szigete.
Rövid időn belül Magyarországon is egyre gyakoribbak lesznek a pusztító tüzek.
Akikkel mostohán bántak az elmúlt évszázad nagyhatalmai.
2024. december 29., 18:39
Abdullah Öcalan egy börtönszigeten tölti életfogytiglan tartó büntetését.
2024. december 27., 09:36
A török elnöktől vette át a díjat.
2024. december 25., 19:51
2024. december 24., 13:43
Óriási geopolitikai átrendeződésnek lehetünk tanúi.
2024. december 24., 09:08
A Balikesir tartományban történt balesetről egy videó is felkerült az internetre.
2024. december 23., 06:42
A török elnök mondhatja ki a végső szót a sorsáról.
2024. december 22., 15:53
Mekkorát tud harapni a Hellén Oroszlán, avagy milyen állapotban van a görög hadsereg?
2024. december 22., 14:20
A török elnök részvétét nyilvánította az áldozatok családjának.
2024. december 22., 10:30
Németországból deportálnák a szíriai menekültek többségét, Törökországban hazatérésükben reménykednek.
2024. december 20., 18:02
A terrorszervezet kihasználná a jelenlegi szíriai helyzetet, a török elnök is megszólalt.
2024. december 13., 06:58
Till Tamás ügyéről is beszél majd a miniszterelnök.
2024. december 12., 18:59
A Molt is bevonták a megállapodásba.
A lázadók vezetője normális országot ígér, de csoportja rajta van a brutális terrorszervezetek listáján.
2024. december 10., 11:50
Egyáltalán nem tűnik fényesnek a jövő.
Vagy fél tucat reguláris és paramilitáris fegyveres csoport harcol egymás és a bukott rendszer ellen.
Gyakorlatozás közben ütközött össze egy másik géppel.
Egyes tisztviselők tagadnak, mások elismerik, hogy Törökország tudott a tervekről.
Kérdés, hogy az Egyesült Államok felrúgná-e az Ankarával fenntartott barátságát Ciprusért.
A két vezető telefonon beszélt egymással.
A deli balt, azaz az őrült mézet kizárólag Törökországban és a Himalájában készítik.
2024. november 28., 19:26
Az újonc törökök megleptek minket, a győzelem azonban nem forgott veszélyben.
2024. november 28., 08:48
Ötödjére rendezünk világversenyt, negyedjére állhatunk dobogóra.
2024. november 25., 15:11
Az elkövető magával is végzett.
2024. november 25., 06:56
A repülőgép a leszállást követően kapott lángra.
2024. november 23., 11:51
Megdöbbentő információkat közölt a görög hírszerzés.
2024. november 22., 17:00
Isztambulban vett részt a külügyminiszter az Energia Fórumon.
2024. november 19., 10:14
Ukrajna nehezen fogadná el a feltételeket.
2024. november 16., 20:23
A szintén B divízióban szereplő Georgia nem bírt Ukrajnával.
2024. november 15., 20:46
Korábban nyíltan beszélt szteroidfüggőségéről.
2024. november 12., 05:59
Bartók nyomában jártunk.
2024. november 11., 16:03
Az egykori politikus egy tavaly decemberi mérkőzésen támadt rá a játékvezetőre.
A 102. percben lőtt góllal győzött a Fenerbahce, majd a portugál edző óriásit nyilatkozott.
Törökország és további 52 ország fegyverszállítási embargót követel az ENSZ-től Izraellel szemben.
Éppen egy béketárgyalásról folyó vita alatt került sor a letartóztatásra.
Egyre élesebb a helyzet.
A merényletről több videó is megjelent.
Szerinte Allah ítéletei szigorúak.
Erdogan nagyra értékelte a német kancellár erőfeszítéseit.
Ankarába látogatott a magyar parlametni delegáció, a fő attrakció a zárónapra maradt.
Nem hajlandó beletörődni az örökös eltiltásba.
Az azeri elnök viszont csak egy vállrándítással reagált arra, hogy lesz-e béke idén.
Egy török divatmárkáról van szó.
2024. szeptember 28., 18:43
Török tájak Radisics Milán képein.
2024. szeptember 14., 10:21
Gyűlöletcunami fogadta a magyar focistát.
2024. szeptember 11., 19:00
„London legnagyobb vicce” – mondta egy vendég az étterméről.
2024. szeptember 8., 10:41
Ankara nyithat új frontot a világpolitikai játszmákban.