Magyar Péter már péntek este feltűnt a közmédia székházánál
A Tisza Párt elnöke azt is elárulta, miért ment az épülethez.
A Tisza Párt elnöke azt is elárulta, miért ment az épülethez.
A volt politikus még ízlelgeti, hogy 2–8 év közötti szabadságvesztéssel fenyegetik.
Iványi Gábor szerint „a helyzet drámai”.
Hírességek is az ügy mellé álltak, rész vesznek a tüntetésen.
A rendőrség képmutatással vádolja a demonstrálókat.
Több száz alkalmazott gyűlt össze az utcán.
Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítják a politikust.
Bilincs került a svéd klímaaktivista csuklójára.
A Fehér Ház elítélte a demonstrációt.
A tiltakozók szerint egy „fentről jövő utasítás” áll az építkezés szándéka mögött.
A helyszínen derült ki, hogy a hivatal elköltözött.
A demonstráción több százan vettek részt.
Tragédia is lehetett volna belőle.
Nem sokkal a demonstráció előtt találták meg hat túsz holttestét Gázában.
A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a digitális eszközök központi tiltása nem vezet célra.
Az aktivista átesett egy műtéten.
Sokan felháborítónak tartják az esetet, aminek tüntetésen adtak hangot.
Stábunk a helyszínről jelentkezik.
A gond csak az, hogy sem a Tisza Párt, sem a Nép Pártján nem tagja a parlamentnek.
A lítiumlelőhely az unió szükségleteinek 90 százalékát adhatná.
Miközben a tűzszünetről tárgyalnak, egyre gyakoribbak a támadások a felek között.
Már a kirakatokat is bedeszkázták a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójára.
Folytatódik a dinasztia.
Az ellenzék először tartott tüntetést a kormány ellen, miután Robert Ficót még májusban meglőtték.
Továbbra sincs megnyugtató eredménye a választásoknak.
A cég vezetése eredetileg augusztus 12-re ígérte a fizetések rendezését.
Vasárnap a vonatközlekedés is megbénult emiatt a szerb fővárosban.
Célja egyelőre kérdéses.
A megmozdulások nem úgy alakult, ahogy azt a rendőrök várták.
Azt kérték Putyintól, mentse meg őket.
Feloszlatták a parlamentet.
A konfliktus azután tört ki, hogy megöltek három kislányt.
Keir Starmer válságtanácskozást tartott a rendőrség illetékes vezetőivel.
Újrakezdődtek a kormányellenes tiltakozások.
A törvény teljes szigorával fognak lesújtani a rendbontókra.
Vizsgálat indult a táborokban zajló bántalmazások miatt.
A választási eredmények miatt több ezer ember vonult utcára.
A kormánypárt szerint csak pénzügyi átláthatóságról lenne szó.
A demonstrációt a miniszterelnök tusványosi beszéde után örökítette meg az Index stábja.
Ideiglenesen leállították a légi közlekedést.
Több mint egy hónapja tart a tüntetés.
A frissen végzett diplomások nehezen kapnak állást, amin a kormány a kvótarendszerrel még nehezítene is.
A helyi lakosok egyre kevésbé képesek megfizetni a lakhatást, eközben a nagy idegenforgalmi cégek rekordprofitokat vágnak zsebre.
Az aktivisták a környezetvédelemért szólalnak fel a windsori kastélynál.
Se szervezők, se beszéd, se tömeg nincs.
Fokozódik a botrány a színház igazgatója körül.
A demonstráción egyházi gyülekezetek, klímaaktivisták és nagymamák vettek részt.
Feszült a helyzet Essenben.
A festék nem okoz tartós károkat az olasz főváros nevezetességében.
A feldühödött tömeg a Parlamentet is megrohamozta.
Rendőrségi források szerint vidéken 41 megmozdulást tartottak.
Egy korábbi demonstráción erőszakosan léptek fel, és négy rendőrt megsebesítettek.
A demonstrálók túszalkut, fegyverszünetet és kormányváltást akarnak.
A franciák kreatívak, ha tüntetésről van szó – de nem amiatt tüntetnek, amiről gondolnánk.
Kenyában egyre durvább a helyzet.
A járókelők először zavartalanul sétáltak el a földön heverő lőfegyver mellett
Hajszállal ugyan, de végül a jelenlegi főpolgármester nyerte a választást Vitézy Dáviddal szemben. Videó az újraszámlálásról.
Bayer Zsolt hívta össze a kormánypártok támogatóit.
Tábort akartak verni, de a rendőrség lecsapott rájuk.