Sanghajban sem volt ellenszer a világelsőre, Sinner nyerte a kínai mestertornát
Novak Djokovicsnak nem jött össze pályafutása 100. trófeája.
Novak Djokovicsnak nem jött össze pályafutása 100. trófeája.
A szerb klasszis a 100. tornasikerét arathatja.
A sportági szövetség az új olimpiai ciklusra új terveket, struktúrát határozott meg.
„Ha nem nyertem meg egy mérkőzést, tudtam, mi vár rám otthon”.
Novemberben láthatjuk utoljára.
A világranglistán 13. Kalinszkaja most is jobbnak bizonyult.
Az első számú női teniszezőnk jelentős sikert aratott a kvalifikáció döntőjében.
A párbaj 3 óra 21 percig tartott.
Remek párbajnak nézünk elébe a pekingi torna döntőjében.
Sokan meglepődtek, amikor a sportág tisztaságát felügyelő ITTA augusztus végén felmentette.
Idő előtt hazautazik első számú teniszezőnk.
Magyar részről Bondár Anna lesz még érdekelt a legjobbak között.
Klasszikus párbajokat hozott a különleges esemény.
Tarthatatlannak tartja a jelenlegi állapotokat.
Először nyílt ki úgy igazán az olló, főleg a páros mérkőzésen.
A spanyolok szupersztárja a csillagokat is leütötte az égről a délutáni program fénypontjaként.
Két szoros csatát tartogatott az esti program, kikapott Alcaraz és Zverev kettőse.
Az esti programban egy olyan páros mérkőzés következik, ami egyszeri és megismételhetetlen.
Berlin teniszlázban ég, kezdődik az egyszeri és megismételhetetlen esemény.
Ügyvédje törte meg a csendet.
Európa a világ ellen – olyan élményben lesz részünk, amilyet még soha nem láttunk.
Nem látszott meg a háromhetes kihagyás a 24 éves magyaron.
Több mint három órán át tartott a mérkőzés.
Az olasz világsztár doppingügye után rúgta ki edzőjét és gyúróját.
Két napig perzselő hőségben küzdött válogatottunk – és a végén nyerte meg a párharcot.
Több mint hat órán keresztül tartott a két mérkőzés a perzselő hőségben.
Elkészült a pontos játékrend, kezdés holnap délelőtt.
A körülményekkel mindenkinek meg kellett küzdenie, még nekünk is a szabadidős túránkon.
Döntő rövidítésben maradtak alul.
A helyiek nagy része még arról sem tud, hogy a hétvégén országuk válogatottja összecsap a magyarral.
Marozsán Fábián két helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján.
Az amerikaiak várakozása 2003 óta tovább tart egy hazai GS-tornagyőztes teniszezőre.
Jessica Pegula időnként elhitette a hazai közönséggel, hogy legyőzheti Arina Szabalenkát.
Pedig az apa és fia közötti munkakapcsolat már évekkel ezelőtt megromlott.
A világelső három szettben rendezte le mérkőzését, az amerikai elődöntő ennél szorosabb volt.
A rutinos játékos a megnyert döntő után azt mondta, a legvadabb álmait is felülmúlta ez a szezon.
Teniszlázban ég New York.
Mindkét játékos esélyesebb ellenfelet búcsúztatott.
Még így is csapatunk számít a párharc favoritjának.
Később több helyre is elviszik a kiállítást.
Remek mérkőzést hozott az olimpiai döntő visszavágója, hajnal 2-ig tartott a program.
A történet középpontjában ezúttal egy kínos italosztás áll. De lehet, hogy nem is olyan kínos.
Ellenfele először jutott tovább nagy torna harmadik fordulóján.
A korábbi világelső örült annak, hogy három szettben le tudta zárni a mérkőzést.
Hatalmas élmény volt a magyar teniszezőnek a péntek hajnali mérkőzés, amelyből sokat tanult.
Nagy meglepetésre Carlos Alcaraz számára is véget ért a torna egyesben.
Hazánk első számú teniszezőjének a közönséggel is meggyűlt a baja, de győztesen hagyta el a pályát.
A magyar teniszező nagyon jól kezdett, de a második szett után már nehezebben mozgott.
Összeszedi magát a világelső botránya után, vagy zsinórban harmadszor a spanyol klasszis örülhet?
Száz évvel ezelőtt született Körmöczy Zsuzsa.
Sinner játékjogát nem függesztették fel.
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy nem tiltották el a doppingvétségen kapott sztárt.
Döntő szettben maradt alul.
Első számú férfi teniszezőnk a világranglista 230. helyezettjétől szenvedett vereséget.
Ugyanúgy a 15. tornasikerét aratta, ahogyan a női bajnok.
Továbbra is az olasz Jannik Sinner vezeti a listát.
Legnagyobb sikereit 55 éves kora után érte el.
A magyar teniszező abban bízik, hogy a következő napokban még jobban összeáll a játéka.
Az első számú magyar teniszező rendkívül nehéz mérkőzésen van túl.
Nem kevés idő után tört meg a jég.