
Nem kanapékihívás, de magyar kerékpáros is képes meghódítani az Atlaszt
A célba másodikként érkezett Borsos Benedekre négy nap alatt 1300 km várt, 20 km-es szintemelkedéssel.
A célba másodikként érkezett Borsos Benedekre négy nap alatt 1300 km várt, 20 km-es szintemelkedéssel.
Jövőre hazai közönség előtt döntheti meg a csúcsot.
A magyar bajnok Bruchner Regina nem fejezte be a versenyt.
Előtte csupa-csupa holland bringás végzett – s állt fel így a dobogóra.
Az első és a második kör végén még az élen zárt.
Javított múlt heti teljesítményéhez képest.
A magyar kerékpáros a legutóbbi szezonban a vk-összetett 14. helyén végzett.
Öccse az U23-as mezőnyben lett az ötödik.
A magyar bringás egy kör hátránnyal zárt.
A magyar kerékpáros végig harcban volt a győzelemért.
Bekerült az év három legjobb női sportolója közé is.
Nem tudja még, melyik számban induljon az olimpián.
Öccse, Vas Barnabás a negyedik helyen zárt.
46 másodperccel maradt el a győztestől.
A viadalt az eddigi három állomáshoz hasonlóan a holland Fem van Empel nyerte.
A hollandiai terepkerékpáros kontinensviadalon végzett 2. helyen.
Az olimpiai negyedik magyar kerékpáros pályafutása első vk-diadalát aratta.
Vas Kata Blanka ezüstérmes lett a ciklokrossz-vb U23-as futamában, de elsősorban mountain bike-osnak tartja magát. Belgiumban sok apró trükköt ellesett a profiktól.
A 18 éves terepkerékpáros nyerte Magyarország első érmét a szakágban. Brutális emelkedőkön és sárdagonyában küzdött.
Mit keres a terepen egy versenybicikli? És ha bringáznak, miért tolják? A ciklokrossz döglesztő, de egy játszótéri szánkódomb is elég hozzá.
Sebesség, veszély, ugrások, és utánozhatatlan hangulat. Nem számít, hogy mennyit költöttél terepbringára.