A baleset miatt késésekre és hosszabb menetidőre kell számítani.
Ezúttal 48-an vesztették életüket Maliban.
Még nem azonosították a benne levő holttestet.
A hatóságok nem keresik tovább.
Mindketten meghaltak.
A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.
A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.
A feltételezett gyilkos ellen a közelmúltban háromszor is feljelentést tettek.
A sportoló 19 éves volt.
Dobrev Klára nyílt levelet küldött Csányi Sándornak.
A kalapács átszakította a nézőteret védő akadályt.
Azt az űrt, a hiányt, amit maga mögött hagyott a legendás játékos, soha nem lehet feldolgozni.
Már csak a holttestüket találták meg.
A rendőrség vizsgálja a bűncselekmény indítékát.
Ketten inkább kiugrottak az épület ablakán, mint hogy bent égjenek.
Az otthonban harmincan tartózkodtak a baleset idején.
Nem vették figyelembe a vörös figyelmeztetést.
Rajtuk kívül többen meg is sérültek a két incidensben.
A mesteredző hosszú évek távlatából is tisztán emlékszik a történtekre.
Aki tud, segít a bajban.
Kedd óta ég szinte egész Los Angeles. A hollywoodi sztárok házait sem kímélik a lángok, és a halálos áldozatok száma is nő.
Frederick Fleet őrszemként először szúrta ki a jéghegyet, bár mindig is úgy vélte, elkerülhető lett volna a tragédia.
Több repülőtéri szabálytalanságra már fény derült, de mégy folyik a nyomozás.
Új információkat közöltek a történtekről.
2024. december 29., 21:26
A RAF korábbi pilótája is elmondta véleményét a tragédiáról.
2024. december 29., 20:28
Vasárnap kora este kigyulladt egy lakóépület.
2024. december 29., 09:52
Az egyik túlélő is megerősítette az utastársa által leírtakat.
2024. december 29., 09:25
Részletes beszámolót osztottak meg az elmúlt évek egyik legnagyobb kihívást jelentő akciójukról.
2024. december 28., 14:58
Az orosz légvédelem lőhette le tévedésből a gépet.
2024. december 27., 13:42
Vasárnap óta zajlott a mentőexpedíció.
2024. december 27., 08:53
A korábbi jelentések szerint egy orosz légvédelmi rendszer lőhette le a repülőgépet.
2024. december 26., 16:53
Az eset az angliai Milton Keynesben történt.
2024. december 26., 14:02
A Kotiska-szurdok egy meredek részén találták meg a férfi holttestét.
2024. december 25., 09:28
A gépen mintegy 70 fő utazott, több utas, köztük a személyzet tagjai is életüket veszthették.
2024. december 25., 08:43
Többen traumás sérülésekkel kerültek kórházba az incidens után.
2024. december 21., 16:39
A magyar belpolitika szereplőit sem hagyta hidegen a németországi támadás.
2024. december 21., 07:42
A rendőrség éjszaka behatolt a feltételezett elkövető lakásába.
2024. december 20., 20:35
Egyelőre nem tudni magyar érintettről.
2024. december 19., 16:57
Az orvosok már nem tudták megmenteni az életét a kórházban.
2024. december 18., 15:37
Egy sérültet mentőhelikopterrel vittek kórházba.
2024. december 11., 10:34
2001 és 2006 között szerepelt hazája nemzeti együttesében.
Gyakorlatozás közben ütközött össze egy másik géppel.
A vasútállomás előtetőjének leszakadása 15 ember halálához vezetett.
Bizalmi szavazással döntöttek a sorsáról.
„A hullaházban nincs hely, a kórházban holttestek sorakoznak, ameddig a szem ellát.”
2024. november 30., 14:47
Az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
2024. november 27., 20:07
A kedélyeket most egy tüntetés utáni félelmetes rendőri túlkapás is borzolja.
2024. november 27., 07:18
A város szerint felelősség terheli Milan Duricsot.
2024. november 25., 20:21
Az újvidéki tragédia korbácsolta fel a kedélyeket.
2024. november 25., 17:57
Kiderült, volt-e magyar érintettség.
2024. november 25., 12:25
Eddig tizenkét embert tartóztattak le, köztük egy miniszter is rács mögé került.
2024. november 23., 16:06
Az idényben csak szenvedő gárda egy meccsen megszerezte eddigi góljainak a felét.
2024. november 20., 15:59
Újabb miniszter nyújtotta be a lemondását.
2024. november 19., 21:21
Az igazságügyi minisztérium elítélte az ellenzék akcióját.
2024. november 15., 12:14
Információk szerint egy matrac kapott lángra.
2024. november 10., 08:18
A rendkívüli esőzések miatt következhetett be a szerencsétlenség.
A rendőrség nem talált bűncselekményre utaló jeleket.
Eddig tizennégy embert tartóztattak le, igaz, nem a baleset felelőseit.
Egy óriási szikla zuhant az autójukra.
Az RTL-es szereplése miatt bántották sokan.