Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
Valahol az egyensúlyozás és hallás között van.
Valahol az egyensúlyozás és hallás között van.
Tudományos levezetés erős idegzetűeknek.
A föld parti menti vízkészleteinek háromnegyede sóssá válhat.
A fél kilométeres mászás hónapokig tartott a marsjárónak.
Hamarosan mindenki úgy tanulhat kungfut, mint Neo.
A higanyszál emelkedése gyorsabb, mint amit ismert tényezőkkel meg tudunk magyarázni.
Sok politikus is felült a vonatra.
Igazolták az elektronok pályájával kapcsolatos 40 éves elméletet.
Mesterséges intelligencia tervezte.
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke exkluzív interjút adott lapunknak.
Önkénteseket ijesztgettek, és különös eredmény született.
Értéke felbecsülhetetlen.
Kevés a kísérő kisebb galaxis, de ezeket is fojtogatja a sötét anyag.
A behűtve utazásnak mechanikai akadályai vannak.
Egy valaha létezett tó partján sétáltak ugyanazon a napon.
A miniszterelnök politikai igazgatója megvédte a doktoriját.
Tiszta energiahordozó készülhet az üvegházgázokból.
Nemcsak Orbán Balázs doktori értekezése fontos, hanem a személye is.
Megállították az immunrendszer ámokfutását.
Ráadásul itt van nem messze, az Adrián túl.
Nagyon ügyeltek a tisztaságra, mégis becsúszott valami.
15 perccel a robbanás előtt érkezett.
Leginkább egy citrom és egy diszkógömb találkozására hasonlít.
Szuper regeneráló képességüket fokozza a gravitáció hiánya.
Véletlenül áthajtott rajta a Curiosity.
Az ember dolgai evolúciós zsákutcába vezettek egy parazitát.
A tudomány és a technológia elhozza a jövőt: irányt mutattak az EU magyar elnöksége alatt.
Adj hozzá egy kis folyadékot, és máris feltámadnak... vagy épp ellenkezőleg.
Az a cél, hogy közelebb hozzák a tudomány világát az átlagemberekhez.
Nem jól tudtuk, mennyi szén-dioxidot nyelnek el a tengerek.
Képeket kötnek a szavakhoz, azután meglepődnek.
Nagy szerencse, mert veszélyeztetett fajba tartozik.
Egyszer vagy fiatal. Ha nagy a baj, többször is.
Jó hír: úgy tűnik, beválik a montreali jegyzőkönyv.
A meleg tengeri és hideg északi légáramlás találkozása irgalmatlan felhőtornyokat szül.
Mindössze 7 milliméteresre nő meg.
Egyszerűen elpusztíthatatlan.
A kínai kutatók technikája nagyságrendekkel gyorsabb, mint az eddigiek.
Felismerik és tudomásul veszik a körülöttük elhelyezkedő formákat.
Pár millió tonna gyémánt kell hozzá évente. Kicsit drága, de megéri.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden szükséges információval rendelkezünk.
Nem messziről indultak, és nem is olyan rég.
Nem szabad elöl hagyni a fénykardot.
A kulturális megszokásokat leszámítva leginkább az az oka, hogy lusták vagyunk kísérletezni.
Ideje új lapot nyitni a kriptográfia történetében.
Nagyon figyeljük a Bennut és az Apophist, így azt is észrevesszük, ha valami megzavarja a pályájukat.
A két és fél méteresre is megnövő Arthropleura meglehetősen kiméraszerű volt.
Szervetlen struktúrák végzik az életre jellemző energiatermelést.
Egy rejtélyes könyvben elvileg megtalálható minden, amit érdemes ehhez tudni.
Nem időutazás, vagy ha az is, csak a jövő felé tart.
Kémiában is a mesterséges intelligencia nyert.
John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton fektették le a ma népszerű mesterséges intelligencia alapjait.
Victor Ambros és Gary Ruvkun felfedezése.
Graham Hancock munkássága során többedjére került már összetűzésbe a tudósokkal.
A technikai fejlődés 1000 év alatt képes kinyírni egy bolygót.
Ha nem, van egy észbontó videónk a nanovilágból.
A növényekkel borított terület több mint tízszeresére nőtt az elmúlt évtizedekben.
Nem tudjuk, hogyan tágul a világegyetem, ezért azt sem, hogyan keletkezett.
Ilyen bomlás százmilliárdból csak tucatszor történik.
Nem csak a bolygónkon mutatkozik meg az emberi tevékenység hatása.