![Tényleg ér 51 milliárdot Rákosrendező, ahová csak a bátrak mernek betévedni?](https://kep.index.hu/1/0/6054/60548/605486/60548659_4477967_a933bd4ebfe3b703ec474ca46c0956a1_wm.jpg)
Tényleg ér 51 milliárdot Rákosrendező, ahová csak a bátrak mernek betévedni?
Szakértővel vettük végig, mikor költözhetnek az első lakók, és külföldön ugyanezt hogyan csinálták.
Szakértővel vettük végig, mikor költözhetnek az első lakók, és külföldön ugyanezt hogyan csinálták.
Mindketten meghaltak.
Egy késnek látszó tárgyat tartott az intézkedő egyenruhások felé.
Az utasok nem kerültek veszélybe.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbuszflottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra.
A pálya több száz méteren rongálódott, ami a MÁV szerint kihatással lesz a fővonal vasúti közlekedésére.
A Vasúti Hatósági Főosztály megnevezte a vállalat problémáit.
Az eddigi színvonal csökkenésétől tartanak.
A vasúttársaság szerint nem teljesíthető, amit az ÁSZ kér tőlük.
Így pusztul Buda modern központja.
Egy új technológiával a vonatok gyorsabbak lehetnek a repülőnél.
A vállalat szerint decemberben „érdemben javult” a vasút menetrendszerűsége.
Az érintett szakaszon 10-20 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
Becsléseink szerint 2024-ben összesen 6 és 13 év közötti elmaradással értek célba a MÁV vonatai.
Az ország déli részén bezárták az iskolákat is.
Rekordokat döntött a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatokat végeznek.
2023-ban már szóba került egy új híd megépítése.
Pizsamában is be lehet járni a kontinenst.
Több járat is kimarad, az érintett szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Az ügyről kedden hoznak döntést a parlamentben.
Azonban már akkor jelezte a kivitelező, hogy további munkálatokra lesz szükség.
A balesetmegelőzési kampány idén új elemekkel bővült.
Pótlóbuszok közlekednek a környéken.
Azt ígérte, hogy mindent rendbe tesznek.
Az építési és közlekedési miniszter szerint a magyar vasúthálózat fele beteg.
A MÁV-vezérigazgatót arra kérik, hogy statisztikák olvasása helyett szálljon fel egy vonatra.
A vasút, a KEF és az egyház is részesül a pluszforrásból, valamint gyermekvédelemre is különítettek el.
Az érintett vonalon késésekre kell számítani.
A Volán járatait is érinti.
Egy 50 év körüli férfi a helyszínen életét vesztette.
Vitézy Dávid is reagált a Facebookon a vasúttársaság közlésére.
Máshol is késésekre kell számítani.
Többen megsérültek.
Ez a hét is nehezen indul a MÁV-nál.
Hegyi Zsolt a korábban sokat emlegetett HÉV-járatokra is kitért.
A sellyei állomás mosdója viszont Zürichben is megállná a helyét.
A miniszter szerint a két város új áru- és személyforgalmi és kereskedelmi központtá válhat.
Késésekre és járatkimaradásokra kell készülni.
Fokozatosan áll helyre a menetrendszerű közlekedés.
Beindult a szájkarate a két politikus között.
A miniszter visszaüzent Hadházy Ákosnak.
Orbán Viktor is kiutazhatott volna a hétvégi eseményre.
Vasárnap reggel közölte a hírt a MÁV.
A munka felével már végeztek.
A miniszter abból a bizonyos kupacból építene várat.
Helyette egy havi riport készül majd.
A keleti országrészben döcögősen indul a nap.
Videót is közzétett róla a társaság.
A baleset miatt fennakadás volt a vasúti közlekedésben.
Késésekre és pótlóbuszos átszállásra kell készülni.
A hónap végéig mintegy kétszáz faalj cseréjét hajtják végre.
Tizennégy ember halt meg és többen megsérültek a katasztrófában.
A pályaudvar egyik alkalmazottja megrendítő részleteket osztott meg a helyszínen történtekről.
Beindult a felelősök felkutatása.
Nagyjából rendben van az ózdi vicinális, csak ne lenne olyan lassú...
Már azt is tudni lehet, hogy hol lesz az állomáshelyük.
Aszódról indult Balassagyarmatra, de nem ért oda.