A kormánypárti képviselők is kritizálták az új budapesti lomtalanítási rendszert
Nincs egyetértés az új szisztéma bevezetésével kapcsolatban.
Nincs egyetértés az új szisztéma bevezetésével kapcsolatban.
A kormányfő idén utoljára állt az ellenzéki képviselők rendelkezésére.
A Till Tamás-gyilkosság ügyében a házszabálytól való eltérésről döntöttek a képviselők.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt elnöke simlis bankár, aki soha életében nem dolgozott.
A műsorvezető szerint a srác „ha így folytatja, előbb utóbb komoly bajokat fog okozni”.
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált a Tisza Párt elnökének kihívására.
A Tisza Párt elnöke megjegyezte: a helyszínről, az időpontról és a levezető személyéről Orbán Viktor dönthet.
Menczer Tamás sajtótájékoztatót tartott, ahol reagált a keddi, Magyar Péterrel folytatott vitájára.
Erősen kezdték a hetet a képviselők.
Ezúttal Bicskén.
A videót a IX. kerületben rögzítették.
Szerdán kezdődik a jövő évi költségvetésről szóló vita.
A brit sármőr most megmutatja, milyen gonosz is tud lenni.
Beindult a szájkarate a két politikus között.
A férfit kórházba kellett vinni.
Ritkán látott felállásban csaptak össze a képviselők.
„Szűcs József nem célpont, hanem áldozat.”
Támadásban az ellenzéki képviselők.
Szijjártó Péter is felszólalt, miközben Tordai Bence mutogatott.
A város Facebook-oldaláról is kizárták.
Szakmai vitát gerjesztett az Index cikke.
Minimálbér-emelésről és egymilliós átlagfizetésről is beszélt a miniszterelnök.
Elemzőket kérdeztünk, többek között arról, hogy ki mit mutatott, avagy nyert ezen a strasbourgi vitán.
Ritkán látni ilyen éles hangú felszólalásokat.
Orbán Viktor fontos vitára készül.
Jelen nem lévő politikusokat is emlegettek az Országgyűlés mai ülésén.
A miniszterelnök Matteo Salvini Liga pártjának éves nagygyűlésén vett részt.
Karácsonyt kicsit meglepte a hívása, hiszen évek óta nem beszéltek.
Beszédet mond a kormányfő.
Továbbra is izzik a levegő a két, mohácsi csatát kutató csoport között.
Újabb határt sikerült átlépni az amerikai elnökválasztáson.
„Biztos, ha te mondod.”
Azért volt, amiben egyetértettek.
Jönnek az azonnali kérdések.
Magyar Péter közben az MTVA székháza elé hívta a követőit.
Az országgyűlési képviselő szerint nem csak rajongókra van szüksége a Tisza Párt elnökének.
A Diákhitel Központ körüli ügyben üzent a Tisza Párt elnökének a kormánypárti politikus.
A Tisza Párt elnöke már két alkalommal elutasította a lehetőséget.
A vitát eredetileg szeptember 18-án tartották volna.
A közmédiától érkező újabb lehetőséget már nem tudta az árvízre hivatkozva visszautasítani a pártelnök.
Folytatódik a szócsata, Menczer Tamás is kifejtette véleményét.
Megérkezett a Tisza Párt elnökének válasza.
A Tisza Párt elnöke egyelőre nem közölte, hogy elfogadta-e a meghívást.
Parázs vita alakult ki a Mindset Pszichológia Intézet Gender a ringben című eseményén.
Hamarosan vita lesz az EP-ben.
Szerinte ő győzött a Kamala Harrisszel lefolytatott vitán.