Egyelőre mindenki biztonságban van.
Kategorikusan kizárták, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés történt volna.
Pár napja olyan nehezen kapott levegőt, hogy a vasárnapi misén abba kellett hagynia a felolvasást.
A belső vizsgálat mérlege: hat fegyelmi, egy áthelyezés, egy felmentés, az admint leváltották.
A pályázatot kiíró intézmény mossa kezeit.
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
A kutatók szerint egészen biztos, hogy biológiai szervezetekről van szó.
A játékos tagad, a liga vizsgálatot indított az ügyben.
Giorgia Meloni azt üzeni, nem hagyja magát megfélemlíteni.
Öten meghaltak, köztük a klubtulajdonos, amikor 2018-ban lezuhant a gép.
A színész sok számára kedves dologról lemondott az egészsége érdekében.
Csongrád-Csanád vármegyei településeket vezettek korábban.
Mellette szóban folyamatosan abuzálta a sportolót többek szeme láttára.
A vizsgálat a Twitter megvásárlásának körülményeire terjed ki.
Az illetékes tárca rendelete már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Két bűncselekmény gyanúja miatt is kérelmet kapott az Európai Parlament.
A cég szóvivője szerint az elmúlt egy évben javult a helyzet.
Lezárult a rendőrségi vizsgálat.
Egy magyar márkát is megvizsgáltak.
2024. december 31., 09:36
174 áldozatot sikerült eddig azonosítani.
2024. december 31., 08:03
Az elnök szerint a hatóság egyelőre nem tudja ellátni azt a feladatát, amiért létrehozták.
2024. december 30., 06:34
A nagy kérdés: konvenció csupán az együttélés, vagy van, akinek ez a legjobb?
2024. december 25., 13:34
A képeken olyan nők szerepeltek, akiknek a fizikai jellemzői 18 év alattiakra voltak jellemzőek.
2024. december 22., 06:27
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte az álláspontjukat.
2024. december 17., 17:06
A patinás lánc ingatlanai többet érnek a cégnél.
2024. december 16., 20:23
A rendőrség kuruzslás miatt nyomozást indított az ügyben.
2024. december 15., 16:14
Azonban már akkor jelezte a kivitelező, hogy további munkálatokra lesz szükség.
Olyan témákról írt, mint a szexuális erkölcs és keresztény erkölcsi alapmegfontolások.
Zuglóban ő volt az egyetlen egyházi személy, akivel nem sikerült szót értenie.
A volt védelmi miniszternek megtiltották, hogy külföldre utazzon.
Vizsgálat zajlik Pajor András, a Kassai téri templom plébánosa ellen.
René Benko továbbra is szabadlábon védekezik.
A hatóságok szabotázsakcióra gyanakodnak.
2024. november 28., 11:19
Összesen 650 ezer forintnyi bírságot szabtak ki.
2024. november 18., 06:25
A katolikus egyházfő a migráció kérdését is feszegette.
2024. november 12., 14:50
A tajvani Gold Apollo szerint nem ők gyártották az eszközöket.
Friss eredményeket közölt az NNGYK.
Jön a rendkívüli helyzetek kezelésének új gyakorlata.
Folytatódhat a botrány a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében.
Ezúttal is pedofil bűncselekmény gyanúja merülhetett fel.
A hivatal szerint a portál súlyos károkat okoz Magyarországnak.
A párt határozati javaslatot nyújt be.
A gázolás már szóba sem jöhet.
Fontosnak tartják, hogy az objektív és szakmai ellenőrzés megnyugtatta a fogyasztókat.
Az emlékmű valamennyi részét egyszerre fejthették ki 2500 évvel ezelőtt.
A szlovák belügyminiszter szerint nem a megfelelő személyeket rúgták ki.
A hivatal vizsgálata szerint az alapítvány Magyarországot lejárató kampányt végez.
Az áldozatok véletlenül találtak rá a mérget tartalmazó fiolára.
Fellépnek azok ellen, akik tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaznak.
Olyan tanulmányokért fizethettek több millió forintot, amelyeket ingyen is le lehetett tölteni.
A főügyész szerint van hatáskörük.
2024. szeptember 23., 07:37
Eljárás indult a Maersk Saltoro fedélzetén.
2024. szeptember 20., 13:56
A Nemzetgazdasági Minisztérium a munkavédelmi szabályok betartása érdekében lépett fel.
2024. szeptember 18., 07:35
Szerinte a cég pénzéhes volt és nem érdekelte semmi más.
2024. szeptember 16., 17:22
Több új részlet is kiderült a vasárnapi lövöldözésről.
2024. szeptember 16., 12:37
Azután indult utóvizsgálat, hogy az áruházlánc legyőzte a kormányt az EU Bíróságán.
2024. szeptember 12., 14:51
A csatornákból vett minták mindent feltártak.
2024. szeptember 6., 14:33
Megszólalt a Shein szóvivője is.
2024. szeptember 6., 13:25
A szóban forgó meccseken a bírók, a védők és a kapusok is gyanúsan nagyokat bakiztak.
2024. szeptember 5., 07:10
A vezetőjüket nemrég le is tartóztatták.