Bizarr BMW-k a Balatonnál
Volt idő, amikor a megosztó formatervű BMW-k még ritkaságnak számítottak, de ahogy most is, nem nézegetni, vezetni kell őket!
Volt idő, amikor a megosztó formatervű BMW-k még ritkaságnak számítottak, de ahogy most is, nem nézegetni, vezetni kell őket!
Idén is pazar hangulatot teremtettek a Tagore sétányon a Concours d'Elegance szépségversenyének indulói.
Ezeket az autókat nem feltétlenül szánták lépcsőshátúnak, de a dél-amerikai, a keleti és néha a nyugati piacok kedvéért mégis átfaragták őket.
Dobozos egyterű ritkán kap ennyire vagány külsőt, a praktikum meg a felépítése miatt adott, akkor mégis mi nem stimmel?
Egyre jobban ráéreznek az ideális diszkont autó receptjére a Daciánál, miközben a harmadik generáció is komoly kihívó nélkül lép piacra.
Az ADAC-osok három teljesen különböző villanyautóval mentek fel egy hegyre. Majd lejöttek onnan.
Sorozatunk folytatásából kiderül, miről kapták a nevüket az autómárkák, és milyen szimbólumokat rejtenek az emblémáik.
Az SL kupé változata csak formai elemeiben emlékeztet a 911-esre, felépítésével saját feje után megy, hogy mindenki másét elcsavarja.
Csak egy tuningolt, öreg Mitsubishinek tűnik, pedig Tommi Mäkinen világbajnok lett vele, mi kipróbáltunk egyet, és azóta menthetetlenül vágyunk rá!
Villanyautóként és Audiként is illene nagyot mutatnia, de ez a frissítés ellenére is megizzasztja a márka legnagyobb villany szabadidő-autóját.
Nem kevés időbe és pénzbe került, mire a Volkswagen olyan színvonalú villanyautót dobott piacra, ami képes megugrani a márka saját mércéjét.
Neked sem mindegy, hogy milyen gyártmányú az autód? Pedig ma már nincs tisztán német, francia vagy olasz márka a piacon.
A Scenic visszatért a múltba, hogy az első generációt idéző koncepciót a mai igényekhez és elvárásokhoz igazítva a jövőbe repítse a Renault-t.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére 12 pontba gyűjtöttünk 12 autóipari újdonságot az elmúlt bő 100 évből.
Újonc létére gyorsan befutott a BYD, a márka csúcsmodellje máris a Teslával versenyez, és van is esélye egy guszta szeletre a tortából.
A legendás tévés olyan korszakos sorozatokkal dobta fel a tévéműsort, mint a Linda az Angyalbőrben vagy a Família Kft.
2365 lóerőt vittünk versenypályára, pusztán szakmai alázatból. Sorhatos BMW, 1020 lóerős Tesla, könnyed Alpine és egy családi Kia az M-Ringen.
Nem hoz szégyent a Land Cruiserre, de néhány bucka és egy vizesárok sem állítja meg az összkerekes villany Toyotát.
Több köze van a Skoda Superb Combihoz, mint az elődjéhez, mégis hamisítatlan Passat az elektromos átállásnak fityiszt mutató kilencedik generáció.
Sorozatunk folytatásából kiderül, miről kapták a nevüket az autómárkák, és milyen szimbólumokat rejtenek az emblémáik.
A döcögősen haladó ID sorozat helyett a pénzkereset legjobb módja a Volkswagen számára a Tiguan. Ezt tudja a vadonatúj, harmadik generáció.
Megjött az ADAC friss tesztje, amely a 215/55 R17-es nyári gumikat vizsgálta. Nem volt bukás, de az eredmények alapján jókora különbségek láthatóak.
Vagány külsőt, otthonos belsőt, kis tömeget, nagy hatótávot, jó vezethetőséget és alacsony árat ígér a franciák új, retrós villanyautója.
Az Égéstér vendége volt Pásztor Tamás és Majosházi Péter, akik a kategória 2. helyén zárták a rangos átlagtartó versenyt.
Ha parádés gyorsulás helyett takarékosságra, dízeles hatótáv helyett pehelysúlyra vágysz, és nem is akarsz érte sokat fizetni, ez a te villanyautód!
Mindegy, hogy régi vagy új, az egyik legnépszerűbb amerikai autót gyakran láthatjuk filmek és sorozatok négykerekű főszereplőjeként.
Sorozatunkból kiderül, miről kapták a nevüket az autómárkák, és milyen szimbólumokat rejtenek az emblémáik.
Az új CR-V-nek sikerülnie kellett, méghozzá jól. A japánok nem kapkodták el, és higgadtan összehozták a piac egyik legjobb csomagját.
Ezek a színészek nem voltak irigyek és kölcsönadták a saját autójukat egy film vagy sorozat stábjának. Nem mindegyik élte túl a szereplést!
A sportos külsejű S változat le sem tagadhatná, hogy a focistákat célozza, de miért is tenné, ha megveszik több mint két Audi SQ7 áráért?
A bajorok egyik legszebb kupéját a dízel/automata párosítás sem rontja el, ma már elérhető és fenn is tartható, de van egy gyenge pontja.
Ezek a színészek annyira megszerették a kellékként használt autókat, hogy a forgatás után sem tudtak megválni tőlük.
Ezekről a típusokról tét nélkül lehet álmodozni, mert hiába tűntek jó ötletnek, végül többnyire egyedi példányok maradtak.
Ismerős az érzés, amikor a társaság többi tagja feszülten figyeli az eseményeket, te viszont csak arra a lezúzott veteránra tudsz gondolni?
Sokak bánatára idén mindkét műsor véget ér, búcsúzóul összegyűjtöttük a kedvenceinket a legendás trió őrült és lebilincselő munkái közül.
Sorozatunk befejező részében a gondosan megépített, gyártásba mégsem került pickupokat mutatjuk be. Neked melyik jön be a legjobban?
A Budapesten forgatott Drágább, mint az életed autós üldözéséhez épített hero car teljesen működőképes, és pont olyan brutális, mint a moziban!
Még a gumikat sem cserélték le ezen a gyári állapotú C3-ason. Ülj be velünk a 365 Oldtimer Exhibition egyik büszkeségébe!
A négyajtós szabadidő-kupé alapváltozata egy csapásra megszeretteti a márkát, és azzal a lendülettel megutáltatja a benzinmotorokat.
Minden tudását, még a V6-os dízelét is a Fordtól kapta az Amarok második generációja, de a Volkswagennek is van, mire büszkének lennie.
Wéber Gábor segítségével jártuk körbe a 2023-as Forma 1-es szezon, és a következő évek legizgalmasabb kérdéseit.
A decembertől látogatható magángyűjteményben bő száz év klasszikusai mellett magyar zsenik munkáját is megismerhetjük.
Bukott diák? Süllyedő hajó? Egy lelkiismeretesen karbantartott W220-as S-osztály 22 éves korában is király!
Több mint 10 millió autó adatai alapján elkészült a TÜV legújabb összesítése. Most már a 12-13 éves autók is szerepet kaptak.
Egyszer eljön a pillanat, amikor nem az érdekel majd, hogy hívják az autódat, hanem, hogy mit tud az akkuja? Ettől már csak percekre vagyunk.
Az Impreza vadonatúj crossover testvére nem veszi félvállról a terepjárást, de a környezetért és a biztonságunkért is aggódik.
Egy crossover sokáig kockázatosnak számított, ezért nem kerültek gyártásba ezek a gondosan megépített prototípusok.
Magasról tesz rá, hogy kinek tetszik és kinek nem, az i7 M-es csúcsmodellje úgyis mindenkit magába bolondít, aki egyszer kipróbálta.
Az új 5-ös sorozat legnagyobb újdonsága a tisztán elektromos változat, a többi nagyjából a szokásos recept eredménye. Ennyi elég, hogy vágyjunk rá?
A műfaj megszállottjai helyett az átlagautósoknak szóló újdonságot a szülővárosában, a csehországi Nosovicében vezettük.
Újabb gondosan megépített, végül soha meg nem valósult prototípusokat mutatunk be. Egy vagány shooting brake-et valakinek?
Akinek nem elég, hogy az egyterűje tágas és praktikus, hanem a külső és a vezetési élmény is számít, jó helyen keresgél.
A csehek legerősebb utcai autója tisztán elektromos SUV létére az Octavia RS Combi vevőit veszi célba.
Folytatjuk a gondosan megépített, végül meg nem valósult prototípusok bemutatását. Melyik kombival utaznál el a legszívesebben?
Valójában egy zűrös korszak lenyomata, aminek a sportmodell jó tulajdonságai ellenére sem könnyű őszintén örülni.
Belépőmodell létére közel állt a tökéleteshez a Porsche utolsó orrmotoros sportautója, mégis kevés fogyott belőle, és ma sem elérhetetlen álom.
Folytatjuk a gondosan megépített, végül meg nem valósult prototípusok bemutatását. Neked melyik kupé állna a legjobban?
Képtelenség ennél szelídebben csomagolni a feltűnési vágyat, és zöldebbnek is talán csak a Tesla tudja mutatni saját nehézsúlyú versenyzőjét.
Népautót tervezni komoly feladat, pláne, ha villanyautóról van szó. A Hyundai tudja, mi kell a vevőknek, és meg is adja nekik.