Egyre több gyerek fullad a vízbe, mert a szülő mobilozik a parton
Ahelyett, hogy figyelne, figyelmeztet a német életmentő szövetség.
Ahelyett, hogy figyelne, figyelmeztet a német életmentő szövetség.
Egy kutatás szerint naponta hatszor tör ki a veszekedés egy átlagos családban. Az okokat az evés körül kell keresni.
Tavaly mindössze hét fogyatékkal élőt fogadtak örökbe az országban. Az Abcúg cikke bemutat két csodálatos példát.
Sőt, az Alzheimer kockázata is kisebb. A háttérben a menstruáció szünetelése áll.
Az öt gázpalakcból három felrobbant.
Nem tesz jót, ha a gyerek folyton azt hallja, hogy a szülei a kövérségük miatt gyalázzák magukat, úgyhogy jobb, ha nem szidod magad!
Vannak tanárok, akik az óráikon is használnak tabletet, okostelefont, mások inkább a hagyományos kereteknél maradnak. De mi a jó a gyereknek?
Nem mindig egyszerű menet, úgyhogy jó, ha előre felkészülsz. Ebben segítünk!
Ismerd meg idei szupertanár pályázatunk zsűrijét!
Legalábbis a kisfia így döntött, ezért be is írta az anyja naptárába.
Még mindig anyád mos rád? Adunk pár tanácsot, hogy hogyan válj függetlenné!
Az önfegyelem fontosabb, mint az IQ.
A British Airways munkatársa azzal fenyegette a háromévest, hogy kivágja az ablakon, ha nem hallgat el.
A légkondi kocsiban és lakásban is áldás tud lenni, a gyerekekre mégis érdemes figyelni, a gyerekorvos elmondja, hogyan.
Magyarországon az uniós átlag feletti, 47 százalék.
Egy új kutatás szerint igen, bár mások okból mint elsőre gondolnád.
Néhány alapszabály bevezetésével könnyebb dolgod lesz. Tippek egy sikeres vállalkozó anyától.
A mártogatós műfaja sok mindent megenged, és a gyerekeknek is sok új élelmiszert be lehet mutatni.
A gyermek megszületése teljesen megváltoztatja a szülők életét. A szexuális szokások is átalakulnak.
Ne legyél túl szigorú, de azért kellenek a korlátok.
Próbálod formálni vagy inkább csak terelgeted a gyereked?
Az édesanyja azt mondja, hagyja hogy a gyerek irányítsa.
Nagyon megkeseríthetik a gyerek nyári vakációját, ezért jó, ha ezekre odafigyelsz.
Nem érdemes a telefonok/tabletek elkobzásával büntetni. De akkor mi működik?
Igen, számít a sorrend, és a pszichológusok szerint egy csomó előnye van, ha valaki második a testvérek sorában.
Persze így sem túl rózsás a helyzet, és világszinten évente több mint 820 000 gyermek halálában játszik szerepet a szoptatás hiánya.
Eddig is sejtettük, hogy gyereknek arca is van, de most már biztosak lehetünk benne.
Három kérdést tettünk fel a tavalyi szupertanár versenyünk győztesének, Számadó Lászlónak, aki idén csatlakozik a pályázat zsűrijéhez.
Íme egy fantasztikusan lila, édeskés, savaskás, ropogós és puha nyári saláta, ami magában is megállja a helyét.
Elképzelhető, hogy még a közvetlenül érintettek unokáira is hatással vannak a traumatikus élmények.
Sem sikítozni, sem fröcskölni nem fog.
Már fotó is van róla.
Ő sem kapja meg az „Év Anyukája” díjat.
A fél gyerekszobát felesleges elvinni, és a pelenkát is egyszerűbb ott megvenni. A gyógyszereket viszont feltétlenül pakold be!
Az Instagramon számolt be a hírről, fotó is van hozzá
Mikor kell azonnal mentőt hívni? Mi van, ha sok vizet nyelt a strandon, és mi van, ha napszúrást kap? Sürgősségi gyerekorvost kérdeztünk.
Csupán néhány színes zsák kell, és máris könnyebben megy a pakolás.
Az arc sok mindent jelez az egészségről.
Már 80 ezer követője van a lélegzetelállító hajjal rendelkező Chancónak, aki mindössze hathónapos.
Miért kockázatos, ha már 3 hónaposan elkezdjük a hozzátáplálást? A gyerekorvos válaszol.
Lehet a neve röszti, lapcsánka vagy macok, ugyanazt értük rajta: a tócsnit. Nyáron is jól jön, de nem kell, hogy olajban tocsogjon.
Először elönt a pánik, „úristen, kolerás!”, aztán megnyugszol és felcsapsz a takonycunami nővérkéjének.
Olvasónknak van egy tulajdonsága, amin nem tud változtatni, és ami miatt csak nála idősebb, de akár 10-12 évvel idősebb nők jelölik meg a társkeresőn.
A tökéletesen kívül még négy választ jelölhetsz meg. Rettenthetetlen vagy vagy netán kiszámíthatatlan?
Palacsintát sütni mindenki tud, pláne, ha nincs benne más, csak só. Két másodperces ételek jönnek, ahogyan az ovisok elképzelik.
A "bármire képes lehetsz" szemléletmód sokat segít a gyerekeknek.
Altatáskor, autóban, feszült helyzetben nagyon jól jön, de eljön a pont, amikor meg kell válni tőle. A fogorvos álláspontja egyértelmű.
Sokan hódolnak a clean eatingnek, az egész családot is bevonják, pedig érdemes csínján bánni azokkal a tiltólistákkal!
Terroristák, dílerek, bűnbandák elleni műveletekben használják őket informátorként.
Anyává válni olyan, mint ahogyan a tortán egymásra rakódnak a rétegek: mindig új kihívások jönnek.
Egyesek szerint undorító, mások hálásak az akcióért Mara Martinnak. Mi azért a baba fürdőrucijára is felhívjuk a figyelmet!
A 8 éves gyerek azonnal meghalt.
Ha te sem vagy körbepárnázva segítséggel, de dolgoznod kell, az ovi meg zárva, akkor jól jöhet egy bébicsősz a gyerekek mellé. Jó, de mennyiért?
A nagy digitális szülőségben borzasztóan tudatlanok vagyunk és hatalmas kárt okozunk, ha csak úgy a gyerek kezébe nyomjuk a mobilunkat.
A válókereset beadása után a nő megfojtotta öt- és egyéves kislányukat, magát pedig összeszurkálta. Elmegyógyintézetbe kerül.
A szülők egy része tart attól, hogy gyerekkel repüljön, pedig nem vészes, ha jól felkészülsz. Csak a macira vigyázzatok!
Olyanokat, akik tisztelik a nőket, szeretik a családjukat, elég bátrak ahhoz, hogy megéljék az érzéseiket. Ennek jártunk utána.
A szoptató nőket a mikor, hol, meddig kérdések kergetik az őrületbe, a tápszert használókat meg a miért nem szoptatsz típusúak. Meddig megy még ez?
Egy friss kutatás szerint a gyerekek csak ötéves koruk után tudnak az emlékeiket felhasználva gondolkodni.
Forr a szülők dühétől az internet az arcán és a nemi szervén megharapott kislány ügye miatt. Pszichológust kérdeztünk a megoldásról.