2 millióért vette, most 8-ban van
Korosodó luxusautónál a vételár a legkisebb költség, ezt tudjuk, de mennyibe kerül ma a kívánatos 5-ös fenntartása?
Korosodó luxusautónál a vételár a legkisebb költség, ezt tudjuk, de mennyibe kerül ma a kívánatos 5-ös fenntartása?
Big Daddy Laca alapvetően motoros alkat, de még a családi S-Maxból is a legerősebbet választotta. De mennyit kellene költenie rá?
Hirtelen beugróként, egy másik autó helyett érkezett Dani, műsorunk operatőre és vágója, az NSU-t pedig mindannyian imádtuk.
Benzines is, Multitronic automata is – nem a legjobb hírben álló A4-konfiguráció, viszont a tulajdonos rengeteg szeretettel és pénzzel áll hozzá.
Nagyon ritkán lehet látni már a második 5-ös BMW generációt, Mario viszont nem dicsekedni jött, kíváncsi, mik az autó hibái és mennyit kell költenie rá.
Kihalóban lévő műfaj egyik utolsó képviselőjét hoztuk el a műsorba, és hoztunk egy házi gurut is.
Hírhedten rossz autótípus sokat bizonyított példányát hoztuk el nektek – 453 ezer kilométerrel még mindig megy a kilencedik tulajdonosánál. A nap guruja: Szilva Tamás.
Használt autót prémiummárkától venni mindig rejt magában rizikót, ennyi idős példánynál pedig nem ritka, hogy az árának jelentős részét elkéri még a szervizben is.
A Bangle hetesnek hívott E65-ös BMW a kor egyik legmodernebb luxusszedánja, de szeretnéd-e akkor is, ha milliókat kéne rákölteni?
Különleges átvizsgálás a mai: a félmilliót futott Swift első tulajdonosa is eljött, új gazdái pedig fogyatékkal élőkön segítenek az autóval.
Izgalmasnak nem, megbízhatónak viszont annál inkább szokták mondani ezt az Octavia-generációt. De mennyit kell rá költeni 400 ezer kilométer és 20 év után?
A Ford és a Mazda közös gyereke ez a sportos kupé, aminek a legfiatalabb tagjai is lassan OT-korba érnek. Sokat kell költeni a szerelemre?
Nem véletlenül olcsók a második generációs A-osztályok: hírhedten rozsdásodik, nehéz szerelni, nem is túl megbízható, most kiderül, mennyi baja van.
A Malibu itthon ritka, de műszaki alapjai ismerősek lehetnek. Mennyi a szívás egy 2012-es, 195 ezret futott darabbal?
Élőben próbáltuk zavarba hozni Nagy Vendelt az Avalon Bosch Car Service üzletágvezetőjét.
Olcsó autónak született, és komoly értéket soha nem fog képviselni, de lehet 13 évesen gazdasági totálkáros?
Modern, Euro 5-ös dízel, osztrák autóklubos előélettel: volt rizikó a dologban, de kollégánk bátor volt, és azóta is szereti.
A karácsonyi kiadásba egy igazi pálfordulást hoztunk nektek: bűnöző volt, de egy ponton érezte, jó útra kell térnie. A BMW-jével viszont állítása szerint átverték.
Pick-up vásárláson gondolkodott, de végül egy kombi Volvót vett Nyegleo, az Avalon műhelyben pedig át is vizsgáljuk.
Tulajdonosa csak csirkecsontónak hívja, és minden megtett kilométerre ajándékként gondol. Mennyit kéne egy ilyen állapotú autóra költeni?
Előző autója eladásánál nagyon ráfizetett, emiatt is ragaszkodik ahhoz a kocsihoz, amit szinte újkora óta használ.
Bamakóra készül a legendás terepjáró: sok átalakítást megcsináltak rajta, de vajon maradt-e hiba, és mennyi pénzbe kerül mindez?
Lehet, hogy elmúlt 23 éves, de még mindig menő autó az első generációs Audi TT. Hol a csapda?
Olasz autó, ráadásul kevésbé ismert márkától – sokan félnének ilyen autót venni, de Marci bátor volt. Mennyit kellene költeni a 13 éves dízelre?
Két henger, 29 lóerő, 630 kiló – nem tipikusan a keleti utakra való súlycsoport, Ádám mégis egy ilyen autót választott, mikor Moszkvában élt.
Újként sem volt drága, 20 év elteltével pedig ideális válságautó lett az esztergomi gyártású Suzuki. Költeni viszont kell rá.
Van az úgy, hogy nem adja ki, a használt BMW-vásárlás pedig nem rizikómentes. Vezérlés, kettőstömegű lendkerék, lyukas blokk, volt itt minden.
Szinte elfeledett és értéktelen, pedig korszakalkotó az első generációs Prius, ami a Toyota hibridje volt 1997-ben.
Első autó, friss jogsihoz: Viktória nem akart drága kocsit venni, és az sem zavarta, hogy sok a kilométer.
380 ezer kilométerrel meg mernél venni egy szépnek tűnő dízel Audit? Viktor megtette, mi pedig átnézzük!
Kevés, ennyire penge kisautót gyártottak a modernek közül, a kompresszor pedig különlegessé is teszi. De mennyit kell költeni rá?
Az adás sztárjai, bütykölős történetek, érdekes konstrukciók, élő átvizsgálás, jó hangulat és gyönyörű időjárás. Így láttuk mi az idei utolsót.
Pár szerelő elvérzett rajta
Ehhez hasonló formát azóta sem tudott utánozni senki – mondjuk talán nem is akarták.
Pénztemető egy sztereotípiákkal sújtott márka kisautója, ha 13 év alatt vigyáztak rá, és keveset mentek vele?
Makulátlan autó mellé zseniális sztorik arról, milyen volt Malév gépeken pilótaként repülni az elmúlt néhány évtizedben.
Szeptemberben újra megnyitjuk a kapukat, a téma a szerelés, a javítás!
Egy kis értékű autónál is nagyon fontos, hogy jó állapotút vegyél, mert nincs nagy árkülönbség a rossz és a jó között.
Sokan vágyunk rá, de kevesen vagyunk olyan bátrak, hogy beleugorjunk egy kétes állapotú, korosodó luxusautóba. Dani nem félt semmitől.
Három gyerekülés befér hátra, van hely a csomagtartóban, mégis egy elég olcsó autó. De mennyire betegágy a tizenéves francia?
Kevés pénzből erős BMW: sokan akarnak ilyen kombinációt, de nem mindenkinek sikerül jól járni.
Egyfelől a kor legmodernebb Ladája, másfelől viszont egy rosszul összerakott, csörgő-zörgő szerencsétlenség. Néhányan azért a mai napig szeretik.
Nem húzza el alapjáratba’ a házat, de jó hangú és még mindig nagyon szép autó egy ilyen Vectra. De mennyit kellene rákölteni, mikor már nagyon olcsó?
Ismét egy öreg luxusautó: rengeteget használták, egyre kevésbé megbecsült és értékes, viszont fenntartani továbbra is drága. Ricsi azért szereti.
Fiatal, keveset használt, megbízható Lexus, mégis van benne egy buktató, amire senki nem gondolt, mikor beállt a műhely kapuján.
Abból az érából származik, amikor már nem kellett félni tőle, ráadásul nem is fekete, hanem homokszínű. Lakókocsis, kempinges autóként kezdte életét, és az maradt nyugdíjas korára is.
Lehet szeretni vagy utálni, de az biztos, hogy karakteres, felismerhető autó lett a bohókás Nissan Juke. Ezzel a motorral viszont nem érdemes venni.
Megvenni nem drága, fenntartani már sokba kerül, jót találni pedig egyre nehezebb, pláne ezzel a kompresszoros 4,2-essel. De miért vált valaki villanyautóról ilyenre?
A forma nem öregszik, de a példányok igen, és bizony erre a kocsira is van mit költeni.
A klasszikus BMW-forma – mondják sokan, és tulajdonképpen nehéz lenne ezzel vitatkozni. De van is olyan jó, mint amilyen szép?
Kihegyezett szívómotor, japános megbízhatóság, és a tudat, hogy a szeretett autód valószínűleg értékes is marad. De ehhez sok pénzt el kell költeni.
Hatalmas egyterű, nagy dízelmotorral – hasznos autók ezek családoknak vagy akár munkához is, de mi van, ha 14 év után eltörik a vezérműtengely?
Rendes sportautó Amerikából, brutális V8-assal és egy elhivatott tulajdonossal: a 200. adásra itt egy hibátlan autó?
Hosszmotoros, hátsókerekes, igazi Alfa, ami kicsit elkésett a piacon, pedig új autóként nagyon vonzó volt. Mennyit lehet rá költeni?
Rendes, modern autónak szánták, egyenesen Oroszországból.
Kiforrott kisautó egy nagyon érdekes motorral. Hangra és vibrációra jönnek a Polski-emlékek, de vajon a költségek is alacsonyan maradnak?
Filléres és egyszerű autó, olcsó fenntartás, de van egy nagyon idegesítő hiba, amit sokáig kerestek a srácok.
Sok pénzt el lehet költeni ezekre az autókra: rozsda, motor, komfortelektronika, magas árú gyári alkatrészek.
Gyönyörű és kívánatos még ma is, de nagyon olcsón továbbra sem érdemes venni, mert még kétszer ráköltöd az értékét.
Nagyon sokan vágynak ilyen autóra, de sajnos a legtöbbet már széthajtották, összetörték, vagy csak hagyták elrohadni. Megnézünk egyet, ami szerető gazdánál van.