Kínai alapokra épülhet az elektromos Mazda 6
Az újdonság nem lesz annyira japán, mint amennyire a neve sugallja.
Az újdonság nem lesz annyira japán, mint amennyire a neve sugallja.
Az egyrotoros hatótávnövelővel a Mazda villanyautója már simán elmegy bő 600 kilométert, majd tankolás után annyit, amennyit akarsz. Ügyes kombináció.
Nem maga az ajtó az igazán érdekes itt, hanem a művész, aki megfestette.
Ezek a színészek nem voltak irigyek és kölcsönadták a saját autójukat egy film vagy sorozat stábjának. Nem mindegyik élte túl a szereplést!
A Fiumei úton feszült egymásnak a két önérzetes hülye, ilyenkor pedig nincsenek nyertesek.
A nézeteltérést a Fiumei úton rögzítette a kamera.
Több kereskedésben is randalírozott, összesen 20 autóban tett kárt. Az anyagi kár jelentős.
Egy crossover sokáig kockázatosnak számított, ezért nem kerültek gyártásba ezek a gondosan megépített prototípusok.
Kétmillió bolygódugattyús motor az 1967-es Cosmo Sport óta. A legújabb éppen generátor az elektromos Mazda MX-30 R-EV-ben, ám több is lehet.
13 márka 13 legizgalmasabb modellje, amit bemutatnak a Japan Mobility Show-n.
Akár hidrogénnel is hajtható Wankel-hibrid elektromos hajtáslánc és az új piros árnyalat, a Viola Red a Mazda Iconic SP-n.
Örök hitvita marad, hogy vajon elég-e egy gyári Mazda MX-5 teljesítménye, vagy pont egy picit kevés.
Bár a japán vállalat hamarosan leleplez egy új MX-5 koncepciót, az valószínűleg belső égésű motoros lesz.
Reméljük.
A következő, valószínűleg hibrid verzió előtt van még pár éve.
Kevés olyan izgalmas és érdekes koncepcióautó akad, mint a Mazda Furai. Kár, hogy ilyen csúnya véget ért.
Visszatér a happy face, de új, nagyobb infotainment kijelző és head-up display is elérhető.
Schrödinger macskája, de autóban.
A végtermék a Mazda 121 Goldy lett, ami bár vannak medvék, nem gumicukorból készültek.
Néhány másodperc alatt szinte az összes KRESZ-szabályt megszegte.
Álmodozás közben szinte bármilyen extrém ötlet megvalósítható, cikkünk második részében visszamegyünk a múltba néhány jövőbe mutató kormánykerékért.
A Totalcar szerkesztőségétől ötven méterre állt a tökéletes Mazda 121. Dokumentáltam.
Húszéves a Mazda 6. Tizenegy a harmadik generáció, a ráncfelvarrás pedig öt éve zajlott. Erre itt a 20th Anniversary, hasított bőrrel a műszerfalon.
Friss fejlesztésű japán sorhatos motorral a régi iskola jegyében, de sajnos a váltó a fedélzeti rendszer is ódon. Van ennek ma helye a piacon?
Egyre kevesebb kínai akar japán autót.
Megnéztük, mennyiért vásárolhatunk ma Magyarországon új elektromos autót.
Olyan típusokról lesz szó, amik egykor megfizethetőnek tűntek, aztán rakétaként lőtt ki az áruk. Összeszedtünk néhányat.
Körképünkben megnéztük, melyik márka milyen hosszú garanciaidőt vállal ma Magyarországon az eladott új autókra.
Mazda fanoknak, Miata bolondoknak, bukósisak mániákusoknak. Ja, és van kompresszoros is.
Az extra fűszerezés kívülről nem látszik, de a motortér tartalma igazán kívánatossá teszi ezt a Mazdát.
Nem akármi, hanem egy JDM Mazda Eunos Roadster az okkal ritka Monocraft karosszériával, 1992-ből.
Dobhártyaszaggató élmény, RX-7-től szokatlan módon négy hajtott kerékkel.
1987 februárjában a 323 4WD szerezte meg az első trófeát a Mazda csapatának, majd 1989-ben jött a duplázás, megrándult csuklóval is.
Egy évtizeden át fejlesztette új Wankel motorját a Mazda. Elegendő volt ez, hogy minden gyerekbetegségéből kigyógyítsák?
Ez lehet a modell, amin keresztül a Mazda bemutatja az új hathengeres dízelmotorját.
Legalábbis a Mazda ezt ígéri, de lehetnek még buktatók.
A nagyobb testvért jól ismerjük, de a kortárs MX-3 igazi ritkaság. Most egy V6-os jött az Erőmérőbe, igazi műszaki csemege.
Az új zászlóshajó legnagyobb dobása a 3.3-literes sorhatos benzinmotor 48-voltos elektromos rásegítéssel, vagy a 2.5-ös motorral plug-in hibridként.
A Mazda Motor Europe igazgatója szerint olyan technológiát is kinyírnak a döntéshozók, amiknek a létezéséről sem tudnak.
Valószínűleg sokkal olcsóbb lesz, mint venni egyet használtan.
Év autója, MG HS, M3-as metróvonal felújítása és törött Skoda az eheti hírösszefoglalóban.
És akkor a Mazda bemutatta a bolygódugattyús aggregátort.
A tetőt és a szélvédőket is lenyesték róla, a 350 lóerős V8-as változat valódi pályaszörny lesz.
Bő 1600 kilométernyi kísérleti kalandozás azért, hogy a bioüzemanyaggal hajtott MX-5 angol, skót, walesi és északír pályán is csapathassa.
Örökös fejéssel a másodpercek ellen, és a Mazda jövője. De személyit azért vigyél magaddal.
Esetleg egyik sem? Hiszen a Mazda szeret olyan koncepciókkal szédíteni, amelyekből aztán nem lesz sorozatgyártás.
Várhatóan az MX-30 szerény hatótávját növelik vele.
Japán belpiacos modell volt az NB MX-5 kupé és feleannyi létezik belőle, mint Ferrari Enzóból. Most mégis két darab eladó is van, méghozzá ugyanott.
Kéziváltó, kétliteres motor, magas felszereltségi szint, és pirosak a Brembo féknyergek is.
Jövőre várható az európai premier, talán kapunk sorhatos motort is.
Ez buli, nemtől, kortól függetlenül, egy dolog számít, érdekeljenek az autók és a vezetés. Így lehet kis pénzből nagyot villantani.
Aki vászontetős autóval közlekedik, a lelke mélyén tudja, hogy előbb-utóbb rá is sor kerülhet
Elment az első nyár a Mazdával, és lassan elindult a youngtimerré válás útján. A feladat sok, de az élmény még több, gyere okoskodni.
Az aktuális generáció kissé átdolgozott kasznijában próbálgatják a friss technikát.
Sportautózni jó, mit jó, fantasztikus, cserébe drága. Mutatunk pár megoldást, amivel talán kevésbé fáj.
Érdekes vendég a bolygódugattyús motor egy távolról F1-es versenyautóra emlékeztető tárgyban. Most eladó ez a fura jószág.
Egy közeli parkolóból nyúlta le a Mazdát, amelyben tulajdonosa benne felejtette a kulcsot.
Több embert is kórházba kellett szállítani.
Ez az MX-5 nem a hegyi szerpentineken és a pályanapokon fog brillírozni, cserébe viszont olyan terepen is elmegy, ahol egy simának esélye se lenne.