58 találat az Indexről, és a környékéről.
Novák Katalin: A valóság elferdítése és a kellemetlen tények elhallgatása árt a demokráciának
Igen, a fenti mondatot a Fidesz alelnöke, a Fidesz-kormány államtitkára mondta.
20 kreatív tevékenység, amit a gyerekeid imádni fognak a karantén alatt
Te meg azért fogod szeretni őket, mert lélegzethez jutsz egy kicsit.
Cristiano Ronaldo 4 gyerekével osztozik egy kádon
Azért nagyon nem kell őket sajnálni, mert masszírozó funkció is van benne.
Csak a magyar rendőrség képes szórakoztatóvá tenni egy 4 évig tartó nyomozás lezárását
Tényleg túlárazott az a hóeltakarítás, amit az Emmi intézménye fizetett ki, de igazából nem állapítható meg, hogy túlárazott.
4, 6, 10 és még két szám kapott ma jelentést
De a jövő heti számok még nagyobb jelentést kaphatnak az ötös lottón.
Pápai Joci reggel is szép
Az énekes mókás fotóval köszöntötte követőit.
Jópofa vallomások szülőktől - váratlanul káromkodó kisgyerekek
Mert előfordul, hogy néha kicsúszik egy-egy szitokszó, a gyermek pedig megtanulja. Sírva nevetős igaz történetek.
5 bulvársztori, ami fesztiválon történt és mindenki erről beszélt
Ezeken a bulikon bizony nem igen lehet unatkozni. Vannak azonban olyanok is, akik túl jól érzik magukat, vagy fogalmuk sincs, hogy kellene viselkedni.
Jól tudja a nevüket, de arcról is felismerné őket?
Ezzel a kvízzel tesztelheti, hogy felismeri-e a leghíresebb márkák névadóit a fotójukról. Hányat talál el?
Ezen a képen egy hollywoodi sztár metrózik
De ki? Ön megtalálja az alábbi fotón elrejtett hírességet?
Semjén: A Fidesz-KDNP a magyar történelem legsikeresebb politikai konstrukciója
A miniszterlnök-helyettes szerint a kétharmad nagyban köszönhető a határon túli magyaroknak.
Direkt36: Simicska már attól tartott, hogy káros sugarakkal iktatják ki őt
A lap közölt hosszú cikket a Simicska-sztoriról, amiben a sugárzástól a keresztény-irgalmas oligarcháig minden van.
Harry Potterrel indítjuk az Ünnepi Kvízhetet a Velveten
Karácsonytól újévig minden napra egy új kvíz! Grindelwald bűnei nyomán kezdjünk egy fejtörővel a Legendás állatok... első részével kapcsolatban. Ön mekkora HP-tudor?
Rókamama négy kölykével rakoncátlankodik az Orbán-hegyen
Rókamóka hegyvidéki módra.
Köszöntsük együtt Budapest legtöbbször kátyúzott utcáját!
A XV. kerületben fejlődik a csoda.
Felismeri, melyik híresség fia látható ezeken a képeken?
Ha nem, az sem baj - a galéria végén úgyis elmondjuk.
Orlando Bloom hóbortos hétvégéje
Kivételesen nem valami modellt próbál felszedni, és nem is a szupersztár haverjaival nyomul.
Felismeri ezt a kedélyes, hatvanas, piacoló urat?
A címlapkép kivételesen segíthet az ügyben, de ha nem találná ki, ki ő, természetesen elmondjuk. Nincs zenerajongó a földön, aki ne ismerné a nevét.
Angelina Jolie fülig érő vigyorral élvezi a reneszánsz vásárt
Legutóbb egy 25 millió dolláros házatt vett, most meg ez. Mintha nem is lenne benne nyakig egy elég botrányosnak indult válásban.
KVÍZ: Ha már 6 választ tud, akkor ön tényleg igazi Harry Potter-rajongó!
Az most egyáltalán nem elég, hogy egyszer-kétszer látott pár Harry Potter-filmet.
Szavazzon! Melyik minden idők legjobb magyar sorozata?
A Szomszédok? Az Űrgammák? Az Aranyélet? A Válótársak? Esetleg a Pasik! vagy a rég elfeledett Limonádé? Döntsön!
Varratna úgy tetkót a karjára, hogy nem tudja, mi lesz az?
Sőt menet közben sem szólhat bele, csak akkor tudja meg, mit kapott, amikor elkészült? A világ leghíresebb tetoválója októberben Londonba települ ki a Whole Glory projektjével.
Mókás rókás logót minden romkocsmának!
Lehetne akár a bulihelyszínek egységes márkajele.
Melyik az idősebb Palvin Barbara?
Tegye próbára magát!
A Hemsworth tesók durván kipingálták egymást
Mintha csak az iskolában szórakoznának egymással.
Pumpa nélkül pumpálok, tánc közben nem riszálok, ki vagyok?
Kitalálja találós kérdések alapján, hogy melyik magyar celebekre gondoltunk? Kínos rímek és celebes agytorna! Kattintson!
Megtörtént 2015-ben?
Tesztelje a tudását! A kvízünkben talál egy rakás valódi celebhírt idénről, meg egy rakás álhírt. El tudja dönteni, mi történt meg tényleg, és mi a kamu?
A NAV új vezetőjének sincs nyelvvizsgája
Vida Ildikó után Tállai András személyében is idegen nyelvet nem beszélő embert választott a Fidesz.
Ki az, aki melegítőben megy airsoftozni?
Kommandósnak öltözött fegyveresek keltettek riadalmat Komáromban.
Breki és a többiek újra tévésztárok lesznek
Szeptembertől újraindul a Muppet Show tévésorozat formájában. Itt a tízperces pilot Office és Modern család stílusban, és nagyon vicces.
Ilyen, amikor tényleg benne van egy klipben!
Szuper videó, ami garantáltan letörölhetetlen vigyort varázsol a képére. Vigyázat! A klip után már nem könnyű dolgozni.
Szürreális edzés a 40-es évekből. Csak nőknek!
Mosolygó lányok, bizarr gépezetek, magas sarkú. Ilyennek képzelték a női fitneszt a 40-es években.
Kvíz: járnak? Házasok? Elváltak?
Tegye próbára, hogy mennyire van képbe a celebpárok szerelmi életével kapcsolatban! Vigyázat, nehezeket is mutatunk!
Kitalálja, hogy melyik Barbie-t melyik celebről mintázták?
Néha azért elég otrombára sikerültek a celebek Barbie-hasonmásai. Viszonylag nehéz kvíz következik.
KVÍZ: A 90-es években, vagy 2000 után készültek ezek a fotók?
Egészen nehéz eldönteni, mert 1998-ban és 2002-ben is ugyanolyan ízléstelen volt minndeki.
Milyen szilveszteri buliban lenne a helye?
Töltse ki a tesztet, megmondjuk, hol bulizzon!
Idén ne hagyja ki a mikulásfutást!
Országszerte több helyszínen és időpontban rendeznek futást, összegyűjtöttük őket!
Ki lenne ön a Barátok Közt legrégebbi szereplői közül?
Hiánypótló tesztet gyártottunk le, ami mindent megváltoztathat az életében. Mindössze pár kérdés választja el az új élettől!
Csak néhány vicces, régi kép celebekről
Mindig találunk ilyeneket, és reménykedünk, hogy valamikor jól jönnek. Hát most!
Tatár Csillának feltűnt, hogy rövid a haja
Ezen a héten egészen meglepő felfedezéseket olvashattunk a celeb-hetilapokban. Ja, és pezsgőt bontunk!
Taylor Swiftre verette a híradós, kollégája szemmel verte
Csodás adás előtti felvételek születtek egy amerikai stúdióban. Ilyen, amikor két különböző embert egy helyre ültetnek.
Hajós András vagy Little G Weevil?
Észrevette már, hogy szinte ugyanolyan a hangjuk? Meg tudja különböztetni őket egymástól?
A Harry Potter szereplői akkor és most
Mindenki durván megváltozott az elmúlt években, de azt nem gondoltuk volna, hogy Neville Longbottomból valaha is szépfiú lesz.
Mindent tud a budapesti hidakról?
Tesztelj tudását hídkvízünkkel! Egy híd, egy kérdés! A terep a menő földrajzosoké!
Heti bulvárkvíz: Mennyire figyelt a héten?
Kattintotta rendesen a szennyet? Tudja, mi történt, amikor nem a NatGeót nézte? Tesztelje trashtudását a bulvárkvízzel!
Hetilapszemle: Berki egymilliót kap egy interjúért, kevesli
Puzsér "Szarbulvár" Róbert készített vele interjút. Bochkor Gábor és Boros Lajos pedig december óta nem beszélnek egymással.
10 híres férfi, aki túltett Jude Law-n a gyerekcsinálásban
Jude Law ötödik gyerekével terhes egy nő. Íme 10 férfi, akinek már van ennyi vagy még több. Találja ki, pontosan mennyi! Meg fog lepődni, garantáljuk.
Alekosz éneklésétől eláll a szavunk
A magyarországi Youtube királya már megint megcsinálta a reggelünket.
Ki lenne ön a Celeb vagyok, ments ki innenből?
Elég faragatlan ahhoz, hogy Aurélió legyen? Esetleg olyan jól főz, mint Fördős Zé? Pár kérdés, és kiderül.
A Twilight szereplői akkor és most
A Facebookon folytatódik az Alkonyat, de már nem az eredeti szereplőkkel, mert ők az elmúlt 6 évben eléggé megváltoztak. Nézze meg, mennyire!
Átlagos fehér csaj vagy?
Ha kitölti a tesztünket, megtudhatja, hogy megfelel-e a sztereotípiáknak. Starbucksba szokott járni? Szoli? Instagram? Klikk!
A nagy Hányat mutatok?-kvíz
Ezt a kvízt egy hátrányos helyzetű, 20 éves fiatalember kérésére készítettük. Kérjük, játsszon vele ön is!
Ha röhögni akar, nézze meg Justin Bieber hormonbajszát
Kitartóan próbálkozik, hogy férfiállat legyen, de sajnos csak egy puha kis szőrcsomó nő az orra alatt.
Hiánypótló tumblr: divatlapok műtárgyakban
Amennyiben a művészeten kíván szórakozni, akkor most lesz egy jó félórája.
Büntesse magát szar viccekkel egy órán át az Indexen!
Így az ISIS sem kínoz. HAHOTA-viccek élő közvetítése és humorbombázás 60 percen át itt.
Jennifer Lawrence ráment Emma Watson arcára
Ez két remek fotót eredményezett, amelyeket meg is mutatunk.