137 találat az Indexről, és a környékéről.
Hamilton egy 450 millió forint értékű Ferrarival gurult be Kevin Hart születésnapjára – videó
A Mercedes csapatának hétszeres világbajnoka egy 450 millió forint értékű LaFerrari volánja mögött tűnt fel Kevin Hart születésnapi partiján.
Jákob Zoltán a sportkocsiját kerékpárra cserélte
Pénteki Instahíradónkban is összeszedtük, hogy mit osztottak meg magukról a külföldi és hazai hírességek.
Luxussportkocsikban tartották az eurómilliókat, lecsapott a NAV
Felszámolták a bűnszervezetet.
David Beckham tervezte a Maserati két új sportkocsiját
A futballikont a márka klasszikus autói iránti rajongása ihlette meg.
Mesterkurzus Micheliszék versenymérnökével a Parkoló Parádén!
A M1RA versenymérnöke nemcsak Mesterkurzust tart, elhoznak egy i30N TCR-t, amelyen te is kereket cserélhetsz.
Börtönre ítélték Nancy Pelosy 81 éves férjét
A rendőrség felvételén látszik, hogy ittas volt.
Solus GT: egyenesen a Gran Turismóból jön a kőkemény McLaren
840 lóerős V10-essel szabadították ki a virtuális világból, hogy az összes többi modelljüket lenyomja.
Nem szép, de ígéretes az első Picasso sportkocsi
A 660 LMS nagyrészt karbonból épült, és nincs egészen egy tonna.
Egymillió autót hív vissza a Mercedes
A régebbi modelleket is érintheti a hiba.
Szemekre vigyázni: itt egy Dacia sportkocsi a nyolcvanas évekből
Bukólámpás, középmotoros sportautó, egyenesen a keleti blokkból. Ez az MD87.
Groteszk látvány az új Glickenhaus terep-sportkocsi
A neve 008, és úgy néz ki, mint egy pályára szánt versenygép, terepgumikon.
Túl hangos volt, ezért pusztulnia kell a Nissan GT-R-nek
Godzilla európai pályafutása a hónap végén lezárul, vele együtt a sportos Nissanoktól is búcsúzhatunk.
Újra fejlesztenek egy Wiesmann sportkocsit, elektromos hajtással
Az első, még álcázott gyári fotók alapján az autó stílusa a régi, csak a műszaki tartalom lesz teljesen új.
Újra lesznek Alfa Romeo sportautók?
Kis sorozatú, drága álomautókat említett a márka igazgatója, de ezek csak akkor jönnek, ha növelni tudják az eladásokat.
A kerekeket és az első féket is lelopták a téglákra pakolt Lamborghiniről
A szomorú eset Görögországban történt, egy libanoni üzletember volt az áldozat.
Tipo 163: minden szupersportkocsi ősapja
Rossz időben, rossz helyen született, de kijelölte a sportkocsitervezés jövőbeli útját.
Legendás Toyota sportkocsit éleszt újra a Rocku 3000 GT
Japán első szériagyártású sportkocsijaként tartják számon a 2000 GT-t, és most itt egy változat korszerűbb technikával.
Az idén már gyártásba mehet az új Noble spotkocsi
Az új brit sportkocsi sok tekintetben régimódi, viszont lassú biztosan nem lesz.
Ne kérdezz semmit, csak nyomjad!
Két új autó, mégis mintha évtizedek feszülnének köztük. A Lotus és az Alpine nagyon másként indul hódítani, de nekünk mindkettő szívbe talált.
1967 után újra Alpine-okkal veszi üldözőbe a bűnözőket a francia csendőrség
A Seat Leon Cupra elől vitte el a pálmát a pályázaton.
Jön a Piech sportkocsi, három év múlva
A gyártó szerint a koncepciót véglegesítették, így már csak a fejlesztési munka van hátra.
Egyedi Ferrari jön, LaFerrari-alapokon
A szénszálas monocoque vázat átveszi, de a hibridhajtást nem: brutális V12-est kap.
Sportos hidrogén-autó készül a Hyundai-nál
Egy villanásra meg is mutatták a szokatlan arányú gépet.
Dekadens csúcstechnika az Audi Skysphere
A változó tengelytáv és a fejlett futómű borzasztó látványos, de az minimum kérdéses, hogy mire jó.
Már a szériamodellt is megmutatták a Czinger sportkocsiból
Egyre inkább úgy tűnik, hogy megvalósul a formabontó Los Angeles-i álomautó.
Szükség nincs rá, igény van
Amikor a BMW 3-as generációt vált, senki sem azon aggódik, jó lesz-e a 320d – mert úgyis. Az M3 mutatja inkább, hol tart a bajor tudomány.
Videó: driftelni akart a budapesti autós, nagyon kínos manőver lett belőle
A kövérgáz megvolt, de a vezetési tudás hiányzott a sportautó sofőrjétől Budapesten.
Új Abarth sportkocsi, egy legenda emlékére
A gyári kétüléses elegáns, modern múltidézés, de valószínű, hogy egyedi példány marad.
Pár éven belül itt az első elektromos Ferrari
Bár nemrég még tagadták, hogy a közeljövőben ilyet terveznének, 2025-re mégis elkészülhet.
Versenyt csinál a felújításból a Porsche
Negyven klasszikus sportkocsit restaurálnak az amerikai márkaszervizekben.
Így néz ki az MG elektromos sportkocsija
Mutattak néhány, a véglegeshez közeli képet a Cyberster-ről, még a sanghaji bemutató előtt.
Sorpasso: kis Lambo új ruhában?
Az FV Frangivento nevű vállalkozás mutatta be a sportkocsit, amely egyéni formájával lóg ki a sportkocsik tömegből.
Lesage: érdekes kis sportkocsi Franciaországból
A szuperkönnyű kétüléses régi Bugattik stílusát idézi, belül viszont nagyrészt szabvány Peugeot alkatrészekből áll majd.
Ilyen lesz az új MG sportkocsi
A vázlatok valószínűleg már a végleges E-motiont ábrázolják, mivel ezekkel védette le a formát a márka tulajdonosa.
Új Lotus sportkocsi érkezhet még az idén
V6-os motorról és hibrid hajtásról hallani, ez lesz a Lotus kínálat új benzines csúcsmodellje.
Felino: furcsa szupersportkocsi Kanadából
A különös formaterv kivételes dinamikával párosul a CB7R esetében.
Elkészült Giugiaro mester terep-sportautója
A 2030 nevű jármű nem valami kupénak csúfolt ötajtós: tisztességes sportkocsi-fazonú gép, szokatlan hasmagassággal.
Ennél gyorsabb Ford nemigen készült
És valószínűleg drágább sem: olyan 340 millió lesz a nettó ára, pedig utcára sem mehet.
Négyszáz lóerő jut 550 kilóra
A Spartan kicsit jobban gyorsul, mint a leggyorsabb Tesla. Zsinórban akárhányszor.
Nem készül kisebb Toyota sportkocsi
A japán óriás még külső partnerrel sem tudna nyereséggel gyártani egy olcsóbb típust.
Megvadult és felborította hajtóját egy ló, mert sportkocsi előzte meg Hódmezővásárhelyen
A lovaskocsin ülő nyolcvan éves férfit súlyos koponyasérüléssel vitték kórházba.
Újabb pillekönnyű élményautó a láthatáron
Egy ülés, háromszáz lóerő, kevesebb, mint hétszáz kiló – elsőre elég jól hangzik.
Sportkocsit fejleszt a Ligier
A verseny- és mopedautó-márka ezúttal autóformájú sportkocsi bemutatását ígéri, méghozzá az idén ősszel.
Olcsóbb sportkocsin dolgozik a Mercedes?
Az AMG-nél állítólag most kezdődik egy Porsche Cayman méretű és árfekvésű modell fejlesztése.
Meglepetés: Ausztriából jön a BMW-Toyota sportkocsi
Úgy tűnik, hiába alapszik a BMW megoldásain, az új sportkocsi-párost nem a német autógyártó készíti majd, hanem egy harmadik fél.
Életben tartja a Z-sorozatot a Nissan
Lassan egy évtizede van piacon a 370Z, már azt hihettük, csendben megölik a műfajt. De nem.
Készülj, ez fájni fog
Nyolc megrázó kép arról, mi történik, ha terepjárósítják a finom vonalú sportkocsikat.
A BMW is megcsinálja a maga szupersportkocsiját?
A szándék megvan, már csak a vezetőségnek kellene rábólintania.
Jövőre jön a legdurvább McLaren
A valaha volt legextrémebb utcai autójuk lehet a P15, de van más is a tarsolyban.
Bugatti: a Chiron után jöhet a hibrid
Úgy tűnik, elvetették a korábbi terveket, és csak az újabb generációváltás hozza a villanymotort.
Boreas: ezer ismeretlen lóerő
Állítólag már tíz éve készül a spanyol szupersportkocsi, amely elképesztő dinamikát ígér, miközben tisztán villamos üzemben is használható.
Kiderült, mi lesz a Dallara sportkocsi neve
A versenyautó-gyártó nagyhatalom utcai modellje még az idén bemutatkozhat.
A BMW i8-cal versenyezne az Audi
A tervek szerint 2020-ra készülhet el a hibrid BMW sportkocsi négykarikás ellenfele.
Háromszáz fölött lehet az új TVR vége
Az újjászülető brit márka megtartja korábbi modelljeinek karakterét, de az alapoktól épít új autót.
Újra lesz Toyota MR2
A Gazoo Racing igazgatója azt mondja, már dolgoznak a harmadik Toyota sportkocsin.
Új autómárka jön, a Tamo
Az új név mögött persze régi ismerős húzódik meg, amelynek egy kicsit megkopott a neve az elmúlt években.
Jön a Fittipaldi szupersportkocsi
Az iparág két igazán nagy neve segít 1972 és '74 F1-es világbajnokának sportkocsimárkát alapítani.