48 találat az Indexről, és a környékéről.
Így őrzi meg mentális egészségét Kollányi Zsuzsi
Az énekesnő az egész életét gyermekei köré szervezi, de rájött, hogyan tud magára is időt szakítani.
Az RTL műsorvezetője 13 év után váratlanul válik: sztárok, akiknek 2023-ban véget ért a házassága
2023-ban ezekről a magyar sztárokról derült ki, hogy zátonyra futott a házasságuk.
Szabó Ádám és felesége elképesztő felvételeket mutatott az esküvőjükről
Szabó Ádám és újdonsült neje a Mokka vendége volt.
Kollányi Zsuzsi az RTL sikerműsorában szeretett bele új párjába: válásuk után találtak egymásra
Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland az RTL A Konyhafőnök VIP című műsorának köszönhetik szerelmüket.
Kollányi Zsuzsi az RTL sztárjába szeretett bele: fél évvel a válása után jelentek meg nyilvánosan
Kollányi Zsuzsi új párját A Konyhafőnökből ismeri a nagyközönség, de a Cápák közöttben is szerepelt.
Kollányi Zsuzsi teljesen kimerült, kamerák előtt szagolgatták Sydney van den Boscht
Ma is izgalmas műsorokkal várja a nézőket a TV2.
Kollányi Zsuzsi elárulta, mi tartja életben keserű válását követően
Mint kiderült, három „gyógyszere” van arra, hogy jobb kedvre derüljön.
Magyar sztárok, akik a válásuk után találták meg az igazit
Mindannyian a boldogságuk érdekében vetettek véget házasságuknak és azóta sikeresen rájuk talált az új szerelem.
Szakító szerda: Peller Anna és Lukács Mikike válik, Kollányi Zsuzsi szintén
Olvassa el szerda reggeli hírösszefoglalónkat!
Kollányi Zsuzsi 3 gyerek és 3 év után válik: az énekesnő ezzel indokolta a döntést
Kollányi Zsuzsi az este a közösségi oldalán jelentette be, hogy férjével úgy döntöttek, elválnak.
Válik Kollányi Zsuzsi
Közösségi oldalán jelentette be a hírt.
Gáspár Győző elárulta, mely jelenetek voltak megrendezettek a Győzike Show-ban
A Gáspár család tagjai 2005-től kezdve a mai napig rendszeresen szerepelnek tévés műsorokban.
Kollányi Zsuzsi fiai mintha hármas ikrek lennének: szétcukiskodták a Mokkát
Kollányi Zsuzsit fiai is elkísérték a TV2 műsorába. Bence, Bálint és Bogdán az egész stúdiót felfedezték.
Utoljára izzott fel a Pilvaker
De lehet, hogy ez nem is olyan nagy baj.
Kollányi Zsuzsi gyerekei máris anyjuk nyomdokaiba léptek
Az énekesnő ikerfiai, Bence és Bálint imádnak énekelni, de a másfél éves Bogdán is azonnal táncra perdül, ha zeneszót hall.
Kollányi Zsuzsi kemény gyerekkoráról vallott
Az énekesnőt tinédzserként először az édesapja, majd az édesanyja is magára hagyta a testvérével.
Ilyen az élet három gyerekkel: Kollányi Zsuzsi vallomása
Az énekesnő őszintén mesélt arról, hogyan tanítja őt türelemre az anyaság és mit jelent számára az énidő.
Kollányi Zsuzsi ikerfiai már ilyen nagyok: Bence és Bálint a Mokkában cukiskodtak
Kollányi Zsuzsi ikerfiai augusztusban lettek háromévesek.
Molnár Anikó agysorvadással küzd, Csonka András pedig kiborult és egyéb hírek
A mai hírösszefoglalóban olvashat még Marton Adrienn új életéről és Kollányi Zsuzsi féltékenységéről is.
Kollányi Zsuzsi pár hónap alatt 35 kilóra fogyott: ezért sanyargatta magát tiniként
Kollányi Zsuzsi a Reggeli vendégeként mesélte el szívfacsaró történetét.
Kollányi Zsuzsi 3 hónapos csemetéje irtó cuki a családi fotón - Ikerfiai is nagyon megnőttek
Kollányi Zsuzsi tündéri címlapon mutatta meg férjét és három gyermekét.
Megszületett Kollányi Zsuzsi harmadik kisfia
Az énekesnő kisfia hat nappal a kiírt dátum után született. A baba és az anyuka is jól vannak.
Megszületett Kollányi Zsuzsi kisfia: itt az első babafotó harmadik gyermekéről
Kollányi Zsuzsi az ikrei után egy újabb kisfiúnak adott életet, aki a Bogdán nevet kapta.
Kollányi Zsuzsi lélegzetelállító tüllruhában mutatta meg babapocakját: elájultak tőle a rajongók
Kollányi Zsuzsi nyolc hónapos terhesen tündököl új fotóján.
Kollányi Zsuzsi 7 hónapos terhesen férjhez ment - Hófehér csipkeruhában ilyen szép menyasszony volt
Kollányi Zsuzsi a hétvégén férjhez ment, harmadik gyermeke születése előtt feleség lett belőle.
Kollányi Zsuzsa újra babát vár, a hétvégén pedig összeházasodott párjával
Hírek kicsiny hazánkból: Dencsák Zsuzsa és Koltai Lajos is szóba kerül.
Kollányi Zsuzsi ikrei összeöltöztek: Bence és Bálint már 2 évesek lesznek
Kollányi Zsuzsi ikrei szeptemberben kis testvért kapnak.
Kollányi Zsuzsi a harmadik kisfiával terhes
Az énekesnő a hatodik hónapban van, Bence és Bálint után a kisöcsnek is B-vel kezdődő keresztneve lesz.
Kollányi Zsuzsi már 6 hónapos terhes - 2 éves ikreinek kisöccsük születik
Kollányi Zsuzsi énekesnő a közösségi oldalán tudatta az örömhírt.
Szabó Zsófi hóban játszó kisfiát meg kell zabálni - Így örültek a havazásnak a sztárcsemeték
Képeken a legédesebb sztárcsemeték, ahogy a hóban játszanak.
Kollányi Zsuzsi egyéves ikrei egyre cukibbak - Bálintot és Bencét meg kell zabálni
Kollányi Zsuzsi ikerfiai augusztusban lettek egyévesek.
Vetesse el az egyik ikergyerekét - A magyar énekesnőnek ezt javasolta az orvosa
Kollányi Zsuzsi már a terhessége alatt tudta, hogy a kisebbik ikernek műtétre lesz szüksége.
A magyar énekesnő titokban ikreket szült - 2 és fél hónapja jöttek világra a fiai
Kollányi Zsuzsi most árulta el, hogy augusztus elején ikreknek adott életet.
Kollányi Zsuzsi eddig titkolta, de most kiderült, hogy ikreket szült
Az ok, hogy eddig nem mondta el, érthető és logikus. Most viszont részletezte a körülményeket.
Megszületett Kollányi Zsuzsi kisbabája
Már augusztus elején megtörtént a nagy pillanat, de csak most derült ki.
40 évesen második gyermekét várja a magyar tévés - Már ekkora a babapocakja
Képeken a várandós magyar sztárok.
Másfél éve válni akartak - Most kisbabát vár a magyar sztárpár
Tápai Szabina és Kucsera Gábor második gyermeküket várják.
Már az 5. hónapban van - A magyar énekesnő élő adásban jelentette be terhességét
Kollányi Zsuzsi első gyermekével várandós.
A TV2 bemutatta A Nagy Duett 10 sztárpárját – Elképesztő a lista
Kiderült, kik lettek A Nagy Duettben a tíz profi énekes nem profi partnerei.
Király Viktor szerelme álomszép volt a Fonogram-díjkiosztón - Fotókon a sztárpárok
Képeken a Fonogram-díjátadó legszerelmesebb sztárpárjai.
Gálacsata: Valami Amerika 3 vs Glamour
A két legutóbbi hazai gigaestély legszebb nőit szedtük össze egy heti trendbe. Zimány, Ónodi, Oroszlán, Sarka, Kollány, Dukai – ki volt a legszebb?
Berki Krisztián le sem vette kezét szerelméről a Glamour-gálán - Képeken az est sztárpárjai
Képeken a tizedik GLAMOUR Women of The Year szerelmespárjai.
Túl kevés ruhába bújt az énekesnő - Az esti műsorban Majka szájtátva bámulta
Kollányi Zsuzsit ilyen szexi szerelésben még nem láthattuk a színpadon.
Détár Enikő 53 évesen a Sztárban Sztár legdögösebb női versenyzője
Képeken a Sztárban Sztár női versenyzői.