Életveszélyes, ha ezt csinálod a repülőn: kényelmesnek tűnik, de a szakértők óva intenek tőle
Veszélyes utazási trükk terjed az interneten, amit senkinek nem javasolnak a szakértők.
Veszélyes utazási trükk terjed az interneten, amit senkinek nem javasolnak a szakértők.
Lassan itt a stabilan szép és jó idő, egyre több lesz a motoros az utakon, nem árt figyelni.
Miért akkorák a sebességhatárok, amekkorák? Mióta léteznek egyáltalán? Hogyan állapítják meg őket? Tervben van-e az emelésük?
Rangsorolták, mely zenék terelik el legjobban a figyelmet autóvezetés közben.
A katasztrófavédők legfontosabb tippjei segítenek a balesetek megelőzésében télen is.
Annak mindenki örülne, ha senki sem halna meg az utakon közúti balesetben. De miként érhető ez el azon kívül, hogy otthon maradunk?
Lássuk, mit mind mond erről a statisztika és a fizika.
Persze erre is van magyarázat.
Szép kis summát hozott a Monoron szolgálatba állított drón.
Néhány veszélyre muszáj előre felkészülni. Erre figyelmezteti a dynomen helyzet fogalma a közlekedőket.
Évente 70 súlyos eset történik az országban.
Ősszel nem szabad megfeledkezni erről a veszélyről az utakon.
A KRESZ-szabályok maradéktalan betartása az autópályán is rendkívül fontos.
A türelem mellett van még egy ellenszer.
Mi az, amit egy szülő megtehet iskolás gyermeke védelme érdekében? Milyen eszközt adjon a kezébe, és mire tanítsa meg őt, hogy önállóan, és biztonságosan járhasson iskolába?
Nemcsak az autósok, hanem a kerékpárosok sem tartják be a szabályokat.
Ingyenes applikáció segítené a szülőket a nyári balesetek elkerülésében.
A gyereküléseknek is van szavatossági idejük.
Szigorúan alkoholmenteset.
A Magyar Közút megkezdte a gépeivel az utak menti kaszálást, a cég azt kéri az autósoktól, óvatosan vezessenek, ahol ilyen munkagépeket látnak.
Szigorúan meghatározott, hogy milyen tartozékok, eszközök megléte kötelező a kocsiban.
Egy magazin kannabiszillatúra gyártatta az egyik oldalát.
A jogosítvány bánhatja, ha nem tartja be valaki ezt az egyszerű szabályt. A biztonsági öv bekapcsolása nem opcionális.
Az elakadásjelző háromszög használatának szabályait fontos tudni egy meghibásodás esetére.
Az autót jó állapotban kell üzemben tartani, amivel súlyos meghibásodásokat és baleseteket lehet elkerülni.
Budapest különböző pontjaira telepítik ki a sebességmérőket.
A cél a súlyos sérülésekkel és halálos áldozatokkal járó balesetek számának drasztikus csökkenése.
A KRESZ szerint túl lassan sem szabad az autópályán haladni, de hogy ez mekkora sebességet jelent, az már nem egyértelmű.
Életveszélyes helyzet adódik, ha az autópályán áll meg a jármű, és az utasok rosszul reagálnak.
A kerékpáros előzésére vonatkozó oldaltávolságról is rendelkezik a KRESZ, ám nem pontos megjelöléssel.
Balesetveszélyes, és büntetőpontok is járnak a megszegésükért, sokan mégsem veszik elég komolyan ezeket a KRESZ-szabályokat.
A biztonsági öv becsatolása nem kedv kérdése.
Az ónos eső áttetsző tükörjeget képez az összes felületen, amit ér, fokozott óvatossággal kell vezetni.
A téli gumi fontosságát hangsúlyozta a rendőrség.
A közlekedés minden résztvevője egyéni felelősséggel tartozik a saját és mások biztonságáért.
Közlekedés rossz időben: fokozott odafigyelésre kér a rendőrség.
A vasúti átjárón való áthaladás módját szigorúan szabályozza a KRESZ.
Ősszel nagy veszélyek fenyegetik az úton a közlekedőket.
A téligumi felhelyezése már késő ősszel indokolt lehet.
A rendőrség felhívja a gépjárművezetők figyelmét az utakon lévő vadveszélyre.
Nem csak télen lehetnek veszélyesen csúszósak az utak, az avar is okozhat problémát.
Tanítsd meg a gyereknek, hogy a zebrán való áthaladáskor is kellő elővigyázatosság szükséges!
A KRESZ-szabályok megszegéséért büntetőpontok is járnak, ám ez sem mindenkit tart vissza.
Természetesen nem csak az ellenőrzés miatt kell betartani a szabályokat. Ha ez elmarad, súlyos veszélybe kerül a gyerek.
Súlyos balesetet okozhat, ha nem figyelsz a holttérre az utakon.
A benzin szakszerű tárolása nehezen megoldható a háztartásban, így nem érdemes felhalmozni a szakértők szerint.
A következő kvíz segít felmérni, mennyire tudod jól, mi a teendő tűz esetén.
A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely bizonyos körülmények között komoly veszélyt jelenthet.
A biztonsági öv bekapcsolása életet menthet.
A rendőrség újra posztolta baleseteket bemutató kisfilmjét, mellyel az elmúlt napokban történt nyolc halálos balesetre kívánja felhívni a figyelmet.
A fürdőzés szabályai mindenkire vonatkoznak.
Még mindig sok a szabálytalankodó, pedig unásig ismételt tény, hogy a vonat mindig erősebb.
Nem spanyol viasz, de érdemes átvenni ezt a pár apróságot, mert nagyon fontos dolgokról van szó.
Az ellenőrzésre június 14-étől 16-áig lehet számítani, célja a baleset-megelőzés.
Az akció összesen 11 órán át tartott, ez idő alatt 275 szabálytalankodó akadt horogra.
Az ügyes eszközök az autó fényszóróját használják arra, hogy elriasszák az állatokat.
A biztonságos közlekedést támogatják a színes felfestések.
A motorosok tavasz idején újra birtokba veszik az utakat. A baleset-megelőzés mindenki érdeke.
Sokat tehetünk a balesetmentes ünnepekért, de érdemes előre felkészülni arra is, ha megtörténik a baj.