Mások miért nem gyártanak ilyet?
Egyre jobban ráéreznek az ideális diszkont autó receptjére a Daciánál, miközben a harmadik generáció is komoly kihívó nélkül lép piacra.
Egyre jobban ráéreznek az ideális diszkont autó receptjére a Daciánál, miközben a harmadik generáció is komoly kihívó nélkül lép piacra.
Úgy gyorsul, mint az egy ligával feljebb pozícionált autók.
A Skoda SUV-k zászlóshajója megújult, de csak pont annyira, hogy azzal a régi vásárlókat ne ijessze el.
Az újdonság nem lesz annyira japán, mint amennyire a neve sugallja.
Álcázva látható az újdonság, amit jó eséllyel Európában is árulni fognak.
Egészen őrült ötleteket vázoltak fel egy frissen levédetett szabadalmi dokumentumban.
Bejött a Toyotának és a Hondának, hogy erős hibridkínálattal rendelkeznek.
Inkább PHEV kell a vásárlóinak.
Az elektromos átállás lassabb lett a vártnál, a közbülső időszaknak is lehetnek nyertesei.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére 12 pontba gyűjtöttünk 12 autóipari újdonságot az elmúlt bő 100 évből.
A gyártó megerősítette.
Olyan dolgokat tud, amit jellemzően csak 1-2 ligával feljebb kap meg az ember.
Több köze van a Skoda Superb Combihoz, mint az elődjéhez, mégis hamisítatlan Passat az elektromos átállásnak fityiszt mutató kilencedik generáció.
Az univerzális megoldások sosem tökéletesek. De ez a tény elég ahhoz, hogy a plug-in hibridekről lekerüljön a zöld rendszám?
A Magyar Közút oltólándzsákat adományozott a Katasztrófavédelemnek, amivel hatékonyabban olthatók az elektromos autók akkumulátorai.
A döcögősen haladó ID sorozat helyett a pénzkereset legjobb módja a Volkswagen számára a Tiguan. Ezt tudja a vadonatúj, harmadik generáció.
Idén januárban 46 507 darab tisztán elektromos személyautót tartottak nyilván
A benzin- és dízelmotoros modellek száma folyamatosan csökken.
Az egyrotoros hatótávnövelővel a Mazda villanyautója már simán elmegy bő 600 kilométert, majd tankolás után annyit, amennyit akarsz. Ügyes kombináció.
A következő RS5 több szempontból is radikálisan megváltozhat.
Az ötödik generációs Prius minden, ami a Prius eddig nem volt. Gyors és jól néz ki, de ennek ára van.
Az új CR-V-nek sikerülnie kellett, méghozzá jól. A japánok nem kapkodták el, és higgadtan összehozták a piac egyik legjobb csomagját.
Nagyon jó okok van rá.
Ha helyváltoztatásról van szó, akkor a Yaris még mindig egy remek eszköz, csak közbe csempésztek bele némi vidámságot.
Erősen kezdett a gyártó.
Toyoda szerint a piacot fel kell osztani több tisztán működő hajtáslánc között.
A furcsa, szürke ruha alatt jó eséllyel egy hibrid Lambo rejtőzik.
Megújult Európa legnépszerűbb Ford SUV-ja.
Nem lassít a Toyota, de továbbra is halogatják az villanyautó-váltást.
Akik új autót vettek, inkább a hibrideket részesítették előnyben, de azért a Tesla is pörög.
Sportosnak szánták, de annak harmatos, majd hibridre keresztelték, viszont nem kapott egy rendes akkut sem.
Nem olyan abszurd a printelt halacska.
Ismerje meg a városi utak új királyát: a Fiat 600 Hibrid változatát, ahol a modern technológia találkozik az eleganciával!
A Porsche Panamera bemutató bár izgalmasan hangzott elsőre, de elmaradt a várakozásoktól. Videó.
Mindenütt az élre törtek, tízből kilenc vagy japán vagy koreai gyártmány.
Amit az autóról tudni akartunk, azt nem tudtuk meg, viszont Prága nagyon szép város.
A kétüléses roadster brutális teljesítményénél már csak a 1420 Nm-es nyomatéka a nevetségesebb adat.
Van zsákjában minden jó.
A Dacia vezérigazgatója szerint egyelőre nem szabad teljesen elengedni a belsőégésű motorokat.
Fokozottan veszélyes ilyen állatot tartani.
Az Impreza vadonatúj crossover testvére nem veszi félvállról a terepjárást, de a környezetért és a biztonságunkért is aggódik.
A 748 lóerős BMW XM Label Red rekordot döntött, de van egy kis csavar a dologban.
Erős számokat produkált a Toyota. Miközben a riválisok erőlködnek az elektromos átállással, a cégnek részvényvásárlásra is van pénze.
Már utcán, de még álcázva tesztelik az újdonságot, és úgy tűnik, hogy a V10-es megy a levesbe.
Valószínűleg nem a 992.2-es modellfrissítéssel vezetik be, hanem 2025 után, a 911-es széria csúcsmodelljeiben jöhet az elektromos rásegítés.
Itt az idő, hogy a Honda valami szexit csináljon a hibrid hajtásláncával.
Akár hidrogénnel is hajtható Wankel-hibrid elektromos hajtáslánc és az új piros árnyalat, a Viola Red a Mazda Iconic SP-n.
A technikája úttörő és lenyűgöző. Brilliáns alapötlet nagyszerű kivitelezésére láthatunk példát, a többi már történelem.
Lehet, hogy papíron hülyeség az SUV, de a valóságban más a helyzet.
A Toyota sportos hobbiterepjárójában ugyan nincs V12, azt ígérik, hogy nagyon jó lesz vezetni.
A képet viszont jelentősen árnyalják a mild hibridek.
A hibridek továbbra is vezetik az eladási listát Magyarországon.
1865 kilométert tettem a prémium ötajtós francia kompakt plug-in hibridbe, és azóta szeretném a tízszeresét is, annyira bejött a hangulata.
A megújult Corollában továbbra is ott a potenciál, hogy a tökéletes népautó legyen, de a mosolyunk mégsem teljesen őszinte.
Terepen azért érdemes lesz kisebb hatótávra számítani. Cserébe nyomatékból nem lesz hiány.
Nem fogyaszt elég keveset ahhoz, hogy megbocsásd neki a bégetést, az összeszerelése néhol hanyag, viszont van benne Honda-vér.
Amerikában nem fogy úgy az F150 Lightning, ahogy tervezték.
A BYD almárkája, vagyis a YangWang az U6-tal ráígér az eddig csúcstartóra, vagyis a Mercedes EQS-re.
Rengeteg érdekességet tudtunk meg a készülő új McLarenről, aminek úgy adták el az összes darabját, hogy egy sincs kész.
Gondolta volna, hogy létezik egy léghajó, amely akkora, mint egy futballpálya, a magassága pedig hat emeletes busz összetett magasságának felel meg?