Híres magyar dalok, amelyek mondanivalója csontig hatol
Most összeszedtünk néhány dalt, amelyek talán a leghúsbavágóbb mondanivalóval bírnak.
Most összeszedtünk néhány dalt, amelyek talán a leghúsbavágóbb mondanivalóval bírnak.
Barátja, Poór Péter szerint nem szívroham végzett Máté Péterrel.
A választási törvény módosítása mentheti meg Ács Rezsőt.
A filmetűdben a zenei intézmény történetét mutatják be.
Tíz érdekesség a tragikusan fiatalon elhunyt dalszerző-énekesről, Máté Péterről.
Máté Péter halála nagyon megrázta az országot, tízezrek gyászolták a fiatalon legendává vált énekest.
Máté Péter már nem érhette meg három unokája születését. Dani, Kamilla és Gergő örökölték nagyapjuktól a muzikalitást.
Harminchét évesen, egy fellépés után halt meg.
Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten, és mindössze 37 évesen hunyt el. Lányai ekkor még gyerekek voltak.
Máté Péter felesége az énekes halála után nem is gondolt arra, hogy újra férjhez menjen.
Máté Péter azt tervezte, hogy feladja énekesi karrierjét.
Ő írta többek között a Hol jár az eszem, és az Utánam a vízözön szövegeit is.
Könnyűzenei díjat neveztek el Máté Péterről.
Máté Péter unokája a Konyhafőnök Juniorban szerepel.
Miközben a nemzetközi poptörténet egyre több életrajzi filmet ihlet, a hazait még nem fedezték fel a filmesek. Néhány ötlet, ha mégis megtennék.
Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, dalszerző szombaton lenne 70 éves, az eseményen jelen volt Máté Péter özvegye, lányai és unokái.
Mi okozta a legendás énekes, Máté Péter halálát?
Képeken a hazai énekesek, akik fiatalon hunytak el.
Képeken a hazai énekesek, akik fiatalon hunytak el.
Ihász Gábor 27 évvel ezelőtt, 1989. június 29-én hunyt el.
Ihász Gábor 27 évvel ezelőtt, 1989. június 29-én hunyt el.
A Republic egykori frontembere, Cipő súlyos beteg volt.
A Republic egykori frontembere, Cipő súlyos beteg volt.
Máté Péter ma ünnepelné a 69. születésnapját.
Máté Péter ma ünnepelné a 69. születésnapját.
1984. szeptember 9-én hunyt el a legendás énekes, Máté Péter.
Komár László mellett más énekesektől is búcsúznunk kellett.
Komár László mellett más énekesektől is búcsúznunk kellett.
4 énekes, akit máig sokan imádnak.
4 énekes, akit máig sokan imádnak.
4 énekes, akinek őrizzük emlékét.
4 énekes, akinek őrizzük emlékét.