Donáth Anna szerint szükség van arra a meghunyászkodást nem ismerő értékkiállásra, amit pártja képvisel.
Donáth Anna szerint szükség van arra a meghunyászkodást nem ismerő értékkiállásra, amit pártja képvisel.
Lassan ötvenezer ember vár a beavatkozásokra.
A rafahi határátkelő mindennek a kulcsa.
A vakcina gyártását és eladását is leállították.
Volt, aki örült, volt, aki rendőrt hívott. Villámriport.
Gerendás György egy filozofikus mondattal vonult nyugalomba.
Közleményben reagáltak.
Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
Ez már a gazdasági adatokban is látszik.
„A siker felé vezető úton emlékezzünk arra, honnan jöttünk” – szokta mondogatni.
Erre nem számítottunk.
Pekingnek nem csak gazdasági céljai vannak ezekkel a lépésekkel.
A miniszterelnök ajándékkal is készül.
Minden jel ebbe az irányba mutat.
Átvizsgálták pedig a szolgálati autót, amivel a kislányt elütötték.
Ilyés Márton Vitézy Dávid programjáról is kifejtette a véleményét.
Az RTL megkérdezte, hogy miért, de a direktor elhajtotta őket.
Igen magas a kereslet az egyik budai kerületben.
Az M1-es autópályán komoly torlódás alakult ki.
Nyolcvan éves lett az Egri csillagok Bornemissza Gergelye, Kovács István.
Akár évekre is börtönbe kerülhet a nevelő.
Nem akárhogy tértek vissza a betyárok.
A szerencsés nyertes több mint 216 millió forintot vihet haza.
A kamasz holttestét az út mellett találták meg.
A település polgármestere szerint a szennyeződés szűrésére szalmabálákat tettek a Tápióba.
A baloldal az eddigi támogatóitól is hatalmas ütést kapott.
A törökországi esetről videó is készült.
Állítólag a polgármester „megalázó” ajánlatot tett a pártnak.
Közleményben részletezte a döntést a nagyobbik kormánypárt.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter összegezte a kilátásokat.
Hazánkban soha nem látott őrület.
A fertőzés a kutyák mellett a macskákat is veszélyezteti, de az emberre is átterjedhet.
Sam Welsford diadalmaskodott az első etapon.
A magyar versenyző cserekerékpárral betekert a célba, a hátránya viszont 18 perc környékére nőtt.
Hat idény alatt hat bajnoki címet nyert a zöld-fehérekkel.
Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog.
Éles nyelvű üzenetet küldtek a IV. kerületi szurkolók a szezonzáróval kapcsolatban.