A különleges szimbólumnak az új pápa esetében is lesz jelentősége.
A különleges szimbólumnak az új pápa esetében is lesz jelentősége.
Előkerestük a hatályos szabályozást.
Az Index élő közvetítése Ferenc pápa temetési szertartásáról.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Szoboszlai Dominik a Premier League első magyar aranyérmese lehet.
Milliókért lehetett előre kerülni a várólistán.
Az amerikai elnök azt viszont nem árulta el, hogy kivel.
A nevezési határidő hamarosan lejár.
Az üzletember azt is elárulta, mi az, ami kutya kötelessége egy vagyonos embernek.
Elképesztő felfordulás volt a közgyűlésen.
A Kúria elnöke köszöntőt mondott volna az ügyvédi kar jubileumi ünnepségén, ám végül kihagyta.
A bántalmazott kislány mindössze 23 kilogrammot nyomott, amikor megmentették.
Az egykori halpiac helyén zajlik a feltárás.
Többen is megnyilvánultak a péntek reggeli kijelentésekkel kapcsolatban.
Terveznek még ehhez hasonló akciókat.
Egy másik négy perccel korábban kapott ugyanott 312 ezer forintos büntetést.
A művész szerint fizikai és lelki értelemben is kizsigerelik a színházi dolgozókat.
A katolikus pap szerint ismét idősebb jelöltet választanak az egyház élére.
A szakértő szerint nem túl rózsás Kijev helyzete.
A katolikus egyházfő a 88235-ös számmal rendelkezett.
Sztárséfjeink már a menün agyalnak.
2024-ben még a nemzetiségi önkormányzatok intézményei is részesültek a támogatásból.
Feleségével együtt szállt le a repülőgépről a köztársasági elnök.
A Tisza Párt elnöke saját költségen utazik el az olasz fővárosba.
Donald Tusk szerint Magyarország kilépne az Európai Unióból.
A Nyíregyháza a több mint 100 perces csörte megnyerésével elmozdult az utolsó előtti helyről.
A 16 éves tehetség csapatában mindenki lelkes és motivált a részeredmények miatt.
Hihetetlen, de igaz: az angol válogatott korszakos csillaga az első komoly trófeáját szerezheti.
Csak egy középpályás jobb nála is a topligákban.
Több kupasorozatot is érint a döntés.
A tengerentúl helyett csupán 140 kilométerrel teheti odébb a székhelyét a kiváló karmester.
A 23 éves dzsúdós egész nap parádésan versenyzett.
Március eleje óta egy percet sem játszott.
A Disney-álom hatalmas árat követelt.
Izrael elvágta a térségbe irányuló élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerszállításokat.
A nemes, akinek lojalitása kérdéses volt.
Átalakítják a vezetést a hitelintézetnél.
Már neki is estek a jogalkotóknak.
Már el is indult az Európai Bizottság vizsgálata, de a lap szerint a kormány megtalálhatja a kiskaput.
A kormányfő elismerte: a tervezett éves deficit 62 százalékát már elérte az ország.
Az eladásra szánt éves mennyiség felét egy hónap alatt eladták.
Azt is megtudtuk, hogy mikor.
Az országgyűlési képviselő szerint az embereknek elegük van a jelenlegi „egypártrendszerből”.
A faj 113 millió évvel ezelőttről származik.
Többéves barátság fűzte őket egymáshoz.