Mindent megadnak, csak menjünk oda üzletelni.
Mindent megadnak, csak menjünk oda üzletelni.
A miniszterhelyettes kijelentette, hogy a szükséges protokoll alapján járt el az ügyben.
A botrány miatt a magyar külügyminisztérium is hivatalos levelet írt.
Valóságshow-ban versenyezhetnének az állampolgárságért a bevándorlók.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
A szakemberek klinikai kísérleteket terveznek több tízezer beteg bevonásával.
Teszten az új szenzorokkal megpakolt Huawei Watch 5.
„Luxusbörtönként” emlegeti a közvélemény a helyet, ahová a volt sportvezető kerül.
Volt, aki jól fogadta a kezdeményezést, volt, aki kevésbé.
Kíméletlen adatok érkeztek.
Az amerikai énekessel a közelgő budapesti koncertje kapcsán beszélgettünk.
Az Albániába tartó repülőgépen nyilatkozott a miniszterelnök.
A kínai autógyártó máris megtette az első lépést.
Egy fiatal srác megpróbáltatásait dolgozza fel a rácsok mögött.
Orbán Viktor közölte a pontos időpontot.
Kijött Romániában az elnökválasztás második fordulója előtti utolsó közvélemény-kutatás.
Újra az utcán voltak az emberek, a helyszínről tudósítottunk.
Félti az egészségét és a biztonságát Magyarországon.
Még a locsolórendszer sem zavarta őket.
Cormac McCarthy regényét adaptálja majd a magyar rendező.
A Facebookon jelentkezett a miniszterelnök.
A H5-ös HÉV is megújul.
A DK jövőjéről is beszélt az EP-képviselő.
A közélet átláthatósága csak díszlet, a kormány valójában a hatalmát akarja védeni a Tisza-vihartól.
Egy informatikai fejlesztésen borult minden.
Az első harmadban még egyenrangú partnerek voltunk, utána csak nyomoztuk a játékot és a korongot, a társrendező pedig nyolcat számolt ránk.
A klub és az MRGSZ álláspontja azonos.
Az orosz Ivan Gahov nem jelentett komoly kihívást a magyar teniszező számára.
Ezúttal Gasly szállította a meglepetést.
Több mint 100 millió eurós vételár fejében aligha a kispadra igazolnák.
Klubja bejelentette nyáron lejáró szerződése meghosszabbítását.
Ifj. Carlos Sainz harmadik helye ellenben több mint említésre méltó.
Ha meghibásodásról van szó, szerencsésebb, ha még idelenn kiderül.
Svédország külügyminisztériuma megerősítette dolgozója halálát.
Nem várt fordulatot vett P. Diddy tárgyalása.
A DK politikusa kilenc hónapja volt letartóztatásban.
Nem akármilyen botrányba keverhetik a királyi sarjat.
Rongálás gyanúja miatt folyik a nyomozás.
Az énekes megtörte a csendet.
A miniszter szerint lejárató kampány zajlik Magyarország ellen.
Hogyan értékeli Ferenc pápa örökségét? Mit vár XIV. Leó pápától? Milyen szerepet tölt be a hit az ön életében?
Az áldozatok többsége 14 év alatti volt.
A kormány az átláthatóság és a törvényesség társadalmi ellenőrzése miatt teremti meg a lehetőséget.
A támadást követően az író fél szemére megvakult.
A közösségi médiában osztotta meg a véleményét.
A televíziós szereplő a közösségi oldalán számolt be a közös repülőútról.
Az önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatról írta le a véleményét.
Egy jól értesült iparági forrás szerint semmi sincs kőbe vésve.
Elkészült a 2025-ös összesítés.