Sallai Roland góljára a 83. percben emberhátrányban feleltek a vendégek a Puskás Arénában.
Sallai Roland góljára a 83. percben emberhátrányban feleltek a vendégek a Puskás Arénában.
Az épület nagyobb részét addigra már lebontották.
Nagy Márton bemondta, mikor jöhet az egymilliós átlagbér.
Egy szeptember végi kutatás eredményei kerültek nyilvánosságra.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Borkai Zsolt volt az első, aki odaszúrt a polgármester frakciójának.
Nem hajlandó beletörődni az örökös eltiltásba.
Kifejtette, milyen kérdést kell megvizsgálni a hivatalos eljárásban.
Az ügyben a párt is megszólalt.
Hangsúlyozták, hogy minden előírásnak megfelelően jártak el.
A kórház belső vizsgálatot folytat az ügyben.
Győrnél és Záhonynál is késésekre kell számítani.
Az Egyesült Államok keleti partjánál számtalan lakóépület semmisült vagy sérült meg.
Folytatódik a politikusok személyeskedéstől sem mentes vitája.
A vétkes sofőr cserben hagyta áldozatát.
A többi utas tetszését még elnyerhette a crop top, de a stewardess biztos nem örült neki.
A DK elnöke bejelentette, hogy antikorrupciós törvénycsomagot nyújtanak be a parlamentnek.
A Kossuth-díjas zenész azt is elmondta, mit gondol Magyar Péterről.
Illusztris társasághoz csatlakozik a 22 éves zenész.
Szerinte a Tisza Párt elnökének szavai botrányosak, hamisak és ízléstelenek.
Megvalósíthatta álmát, mert odafigyelt a reggelire.
Fokozódik a bulvárhangulat az MI körül.
A motoros égve gurult a földön.
A balesetet okozó férfi elsétált a helyszínről.
Többéves szerződést kötöttek.
A bevétel jótékony célokat szolgál majd.
Az angol klubnak egy közlemény miatt kell bűnhődnie.
Ebből aligha jön ki jól a Real Madrid 25 esztendős klasszisa.
A szakember – aki korábban már dolgozott Magyarországon – hétfőn áll munkába.
A bajba jutott településvezető falujában nagy a titkolózás.
Friss adatok érkeztek a magyar fizetőeszköz helyzetéről.
Sokan még mindig nem értik a lakhatási válság okait.
Mindegy, milyen oldali valaki, ha kiváló, megkaphatja.
Nem időutazás, vagy ha az is, csak a jövő felé tart.
Megnéztük, milyen főügyész volt az Egyesült Államok demokrata elnökjelöltje.
Baba szappan, Győri keksz, Autós csoki. Identitásunkat a hétköznapok szintjén is meg kell tudni élni.
Végre megkapták a Tengerpartjukat.
Elköltözött a kitalált amerikai karakter.