Jól nyomták Ganxstáék, a Hősök, az Animal Cannibals és Bagossyék is.
Jól nyomták Ganxstáék, a Hősök, az Animal Cannibals és Bagossyék is.
A magyar író azért nem kaphatott meg egy német szakmai díjat, mert fehér férfi.
Nem akármiért érdemelték ezt ki.
A főpolgármester azt is elárulta, mit gondolt a Fideszről a koronavírus-járvány idején.
Az ukrán a nehézsúly vitathatatlan világbajnoka, megfosztotta veretlenségétől a Cigánykirályt.
Hazaszállítják a maradványokat.
Napközben 22 és 29 fok valószínű.
A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon jelentkezett..
Már cseresznye is van, de a barack is hetekkel korábban érkezik idén.
Levelei elárulnak róla mindent.
Csak a kormány hol így tünteti fel őket, hol meg úgy.
Pont kerül a 112 éves történet végére, az egyetlen életképes megoldást hozzák tető alá.
„Nem volt más lehetőségem, mint hogy harcképtelenné tegyem” – mondta a volt bokszoló.
Szerinte az embereket jobban érdekli, hogy a város dinamikusan fejlődik.
Szerinte a Fidesz hetek óta azzal kampányol, hogy az ellenzéki politikusok háborúpártiak.
Többször is kitört már a hónap elején az Ibu.
A születésnapos Index 25 éve élvezi az olvasók bizalmát: a portál a jelentősebb közéleti eseményeknél magabiztosan vezeti az olvasottsági listákat.
Azért volt olyan, amit elárult.
A Naprendszer legnagyobb bolygója nem puhányoknak való terep.
Az Index alapító főszerkesztőjének írása.
Ezúttal a Népligetben parcellázott.
Pünkösdi interjút adott a bíboros.
11 éve nem állt színpadra a Girls Aloud.
A holtteste mellett talált jegyzetfüzet szerint a férfi nehézségekkel küzdött.
Nagy Márton pedig európai akciótervet sürgetett.
Van itt minden, ami fesztivál, gasztro, koncert és kultúra.
Szerinte a június 9-ei választás tétje háború vagy béke.
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
Jogsértésről és a nemzeti érdek megsértéséről is beszél a felvételen Szijjártó Péter.
Bemutatták a Dorothea Hotel művészeti koncepcióját.
Oroszország képtelen folytatni ukrajnai háborúját Kína nélkül, de Pekingnek kockázatos a barátság.
Sok mindent kipróbált már.
Derkovits a múltból üzen.
Régóta ismert jó tulajdonságai közül kiemelhető, hogy pozitívan hat a szív- és érrendszer egészségére, a vércukorszintre és a koleszterinre is.
Egy ötödik jelenleg is kritikus állapotban van.
Ázsiában elsőként itt legalizálták a kannabiszt, de máris visszavonnák az intézkedést.
Bár egy hete elköszönt a drukkerektől, a klub hivatalos közleménye szerint búcsúról szó sincs.
Az időmérő első szakaszában volt figyelmetlen rossz pillanatban.
A Bayer Leverkusennek összejött a veretlen szezon – először a német élvonal történelmében!
Egyre kellemetlenebb helyzetben a bajor sztárcsapat...
Luka Doncic a vezér, P. J. Washingtoné a győztes büntető.