Ez már „élet-halál kérdése” – mondta az amerikai elnök, aki több programját is lemondta.
Ez már „élet-halál kérdése” – mondta az amerikai elnök, aki több programját is lemondta.
Hogy pontosan ki hibázott, azt egyelőre nem lehet tudni.
Rózsa András az MSZP politikusát okolja a történtek miatt.
A magyar miniszterelnök már korábban is farkasszemet nézett vele.
Érdemes ellenőrizni a szakemberek tapasztalatait.
A szociológus szerint a Fidesznek két érdeke van.
Egyesek szerint a kormány, mások szerint pedig az ufók tehetnek mindenről.
Egyszerre három nagy hurrikán is várható ugyanott.
Háború a Közel-Keleten – az Index keddi hírösszefoglalója.
Orbán Viktor Facebookon írt róla.
A törvények szigorítását sürgetnék.
Cser-Palkovics András szerint minden nagyváros érdeke, hogy fejlődjön a környezete.
A Pénzügyminisztérium is közleményt adott ki az ügyben.
November végén Budapesten is elénekli, mi a gond.
Az orvosok szerint ijesztő a helyzet.
A szakértő épp a hurrikánokról beszélt a műsorban.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ figyelmeztetett, hogy nem szabad hozzájuk nyúlni.
A munkáltató megtiltotta, hogy az alkalmazottak egymással kössenek házasságot.
Pedig alapból keveset vártak tőle, de ezt is alulmúlta az eredmény.
Különösen aktuális Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díja miatt,.
75 éves lett Sigourney Weaver.
Arról írnak, az egész ország hemzseg az orosz ügynököktől.
Korábban az Indexnek nyilatkozva vádolta maffiával az államot.
Megígérte, hogy együtt csinálják végig.
Szomszédai mentették meg a nőt.
Az út azzal még nem ért véget, hogy a Liverpool játékosa lett.
Argiropulosz öt góllal vette ki a részét a zöld-fehérek sikeréből.
A szívproblémái miatt 2021 telén visszavonult csatár szerint kompenzációval tartoznak neki…
Akár már jövőre szabadulhat a börtönből.
Még tartják magukat.
Csányi Attila visszaszerezte a vállalatot.
Vicky 11 napig bújtatta szerelmét, egy rendőrségi hajsza után azonban végzett magával.
Szerinte a Tisza Párt elnöke sem férfiként, sem politikusként nem engedheti ezt meg magának.
Az USA és az Egyesült Királyság vezető diplomatái is visszatérő vendégek már – Vasa László írása.
A bejegyzést az október 7-i támadás évfordulóján tette közzé.
AI-szkeptikus beszélgetés az egyik fő kritikussal, Emmanuel Maggiorival.
A királyi házaspár kilencnapos körútra indul.
Teljesen megváltozik a zsidó állam katonai doktrínája.