A színész 75 éves volt.
A színész 75 éves volt.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Már amennyiben ki tudja próbálni.
Elképesztő felfordulás volt a közgyűlésen.
Azonnal törölték a versenyt, amire hétvégén utazott volna.
A kormány 7,5 milliárddal támogatja a projektet.
Az esztétikai ideál súlyos környezeti árat követel.
A Kúria döntése megerősítette, hogy a tüntetők nem foglalhatják el az Erzsébet hidat.
Az üzletember azt is elárulta, mi az, ami kutya kötelessége egy vagyonos embernek.
Többen is megnyilvánultak a péntek reggeli kijelentésekkel kapcsolatban.
Az országgyűlési képviselő szerint az embereknek elegük van a jelenlegi „egypártrendszerből”.
A Tisza Párt elnöke saját költségen utazik el az olasz fővárosba.
Innen senki sem tudott felállni 1946 óta.
A bántalmazott kislány mindössze 23 kilogrammot nyomott, amikor megmentették.
A szakértő szerint nem túl rózsás Kijev helyzete.
Több témában is egyeztettek.
A katolikus egyházfő a 88235-ös számmal rendelkezett.
A töltőn lévő telefonja beleesett a vízbe.
A bíróság döntése jogerős.
A Disney-álom hatalmas árat követelt.
Feleségével együtt szállt le a repülőgépről a köztársasági elnök.
Mi történt Atlantában a polgárháború és az olimpia között?
Donald Tusk szerint Magyarország kilépne az Európai Unióból.
Az Európai Unió csatlakozni szeretne a beszélgetéshez.
Alfio Basile, az újonnan beiktatott edző nem volt szívbajos.
Hihetetlen, de igaz: az angol válogatott korszakos csillaga az első komoly trófeáját szerezheti.
Március eleje óta egy percet sem játszott.
Elképesztő mozgás után derült ki, hogy az évezred biológiai csodája hol köt ki.
A tengerentúl helyett csupán 140 kilométerrel teheti odébb a székhelyét a kiváló karmester.
A 23 éves dzsúdós egész nap parádésan versenyzett.
Egy pont választja el a vörösöket a bajnoki címtől.
Menedzsere őszintén mesélt.
Az üzletasszony fia néhány hónapos, hamarosan pedig érkezik a kistestvér is.
Hirtelen lett rosszul a hajsza után.
85 éves a színészlegenda, Al Pacino.
Szándékos félrevezetéssel vádolja az FBI.
Már el is indult az Európai Bizottság vizsgálata, de a lap szerint a kormány megtalálhatja a kiskaput.
Tizenöt éves az első kétharmad.
A miniszterelnök Ferenc pápa örökségéről és Ukrajna uniós tagságáról is beszélt.
Orbán Viktor két változásról is döntött a napokban.
Több járat menetrendje is módosul.
Többéves barátság fűzte őket egymáshoz.
A színésznő 63 éves volt.