Keszegh Béla polgármesternek ma már nem kell olyasmihez bólogatnia, amivel nem ért egyet.
Keszegh Béla polgármesternek ma már nem kell olyasmihez bólogatnia, amivel nem ért egyet.
Feszült hangulat a parlamentben.
Az átláthatósági törvény ellen tiltakoztak.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
A frakcióvezető szerint mindenki azt ír, amit akar, de a finanszírozás kérdésként felmerülhet.
Az amerikai elnök Putyin után az európai vezetőket tárcsázta.
Leginkább a 20 és az 50 eurós bankókat hamisítják.
Az AUR vezetője szerint vérontás is lehetett volna.
A nyomásgyakorlás veszélyeire figyelmeztetnek.
Több millió köbméter kőzet fenyegeti a települést.
Nem árt szétnézni a kamrában.
Több szervezet szerint ez bosszúállás.
Negyvenfokos hőhullámok várhatók a Mediterráneumban.
Csaknem 150 új esetet regisztráltak.
A hírt Kocsis Máté jelentette be.
Egyik fő segítőjük egy Rómában élő püspök volt. A nácivadászokat ez nem zavarta.
13 év után tér vissza a műsor a képernyőre.
Már az első napon találkoztak egy orosz hadihajóval.
A salátatörvény keretében erről is döntöttek a képviselők.
Frontálisan ütközött két személyautó.
A tiszteletbeli díj ellenére sem volt felhőtlen a színész napja.
A korábbi bokszvilágbajnok szerint Ukrajna nagyon sok mindent tud ajánlani a befektetőknek.
Áremelkedéshez vezethet a fővárosi ingatlanpiac átrendeződése.
Még ételt sem akar magához venni.
Lech Walesa korábbi lengyel elnök szerint sem Magyarország, sem Lengyelország nem tekinthető demokráciának.
Segítőivel üzent Izraelbe az amerikai elnök.
A politikai specialisták klasszikus példái a bal-jobb tengely széleit elfoglaló pártok.
A válasza szikár volt, mégis éles.
Kizárólag ínyenceknek és az éjszaka búvárainak!
Schmidt Ádám javaslatára a sportirányítás kezdeményezte a sporttörvény módosítását.
Mindkét tréner dolgát sérülések nehezítik a finálé előtt.
Kapusposzton nem történt meglepetés, Dibusz és Szappanos mellett Tóth kapott meghívót.
A magyar teniszező első alkalommal vert top 50-es riválist 2025-ben.
Még egy órát sem töltött a pályán.
Gólöröm és boldogság a Liverpool bajnokiján.
A 22 éves olimpiai bronzérmes edzője is elismerésben részesült.
2018-ban érkeztek a zöld-fehér csapathoz – azóta hat magyar bajnoki címet nyertek.
A politikai elemző nem számít nyugodt nyárra.
Módosulnak a szabálysértési, a büntető- és a büntetőeljárási törvények.
Az esetet videóra vették a biztonsági kamerák.
A szakszervezetek attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia sokak munkáját elveszi.
A mexikói esethez hasonlóan ismét nemi alapú gyilkosság történhetett.
A Podmaniczky Mozgalom kiáll a szabad sajtó mellett.
Szlovákia nem veszi át a megrendelt vakcinákat.
Az RMDSZ elnöke a lehetséges új kormányról is beszélt.
A színészt Kapolcson kísérték utolsó útjára.
Hamar kiderült, hogy mely árucikkek kerülnek lényegesen kevesebbe, mint a múlt héten.
A közlekedés minden tagjának érdeke, hogy kevesebb baleset történjen – ez a célja a most kezdődő ellenőrzés-sorozatnak is.
Románia választott: a szakadék széléről lépett vissza.
Több halálos áldozat és áramkimaradás is volt hétvégén Oklahomában és Kentuckyban.